Hirdetés
Adjunk férget a disznóknak
A takarmányok biztonsága, az állat egészségre gyakorolt hatása létkérdés a tenyésztők számára. Fontos, hogy kizárólag minőségi, az állatoknak megfelelő takarmányféleségekkel etessék állataikat, ugyanis egy esetlegesen GMO-val fertőzött takarmány később akár az állat húsát elfogyasztó emberekre is hatással lehet.
Az állati takarmányozás egyik legfontosabb eleme a fehérjebevitel, melyet az esetek jelentős százalékában szójából szoktak fedezni. Azonban pont ez az egyik olyan növény, amelyből már GMO fajtákat is termesztenek a világ több pontján. Ráadásul nem ismert, az ilyen növények milyen hatással lehetnek évtizedek múltán a fogyasztókra. Lehet ugyan ellenőrizni, hogy honnan származik a takarmányként használt szója, de sosem lehetünk 100 százalékig biztosak abban, hogy ami a papíron olvasható, az van a tárolókban is.
Nem kell azonban feltétlenül csak a GMO-ra gondolni, a növényvédő szerek maradványa is komoly negatív hatással lehet a fogyasztókra. Mind az állatra, mind később az emberre. Ennek érdekében kutatók elkezdték kikísérletezni, hogy milyen alternatív fehérjeforrásokból lehetne fedezni az állatok fehérjeszükségletét. A kutatás eredménye sokakat meglepett: a rovarok bizonyultak a legjobb alternatívának.
Hirdetés
Afrikában például már egyes baromfitenyésztők élnek is a légylárvák nyújtotta lehetőségekkel. Szakértők szerint a lárvák jóval egészségesebb, biztonságosabb formában nyújtják a megfelelő fehérjemennyiséget az állatoknak, miközben húsuk finomabb, jobb állagú lesz.
Kutatások szerint Európában is megvethetné a lábát az új takarmány. Az európai fogyasztók ugyanis egyáltalán nem elleneznék, hogy az ilyen takarmányt fogyasztó állatokból készült termékeket egyék, feltéve, ha ez fel van tűntetve a csomagolásra. Európában jelenleg Belgiumban és az Egyesült Királyságban folytatnak rovarfehérje alapú takarmányozási kísérleteket sertés-, baromfi- és halállományokban.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Közel 7 évtizedes tapasztalat és csúcsgenetika: az Alta Seeds útja a magyar piacra
Az Alta Seeds az Advanta Seeds Hungary Kft prémium márkája, amely a UPL csoport részeként erős jelenléttel bír mind Európában, mind Észak-Amerikában.
HATÉKONYSÁG 2025: Hogyan növelheti gazdasága hatékonyságát?
A Magro.hu és a Debreceni Egyetem közös szervezésében megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a gazdáknak, vállalkozóknak és agrárszakembereknek. Bóné Tímeával és Németh Istvánnal, a Magro.hu tulajdonosaival beszélgettünk a rendezvény létrejöttének hátteréről és céljairól.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.300 hirdetés 160 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés