A fürj, a haris és az ugartyúk közül lehet idén kiválasztani a 2016-os év madarát. Szavazni a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) honlapján lehet július 27-ig. Vajon, melyik madár veszi át a fostos bugybókától, azaz a búbos bankától a megtisztelő címet?

Az egyesület 1979 óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát, az idén szavazásra ajánlott három madárfajjal Magyarország legértékesebb nyílt, elsősorban síkvidéki élőhelyei védelmének fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

A program célja és küldetése olyan fajok vagy madárcsoportok bemutatása, amelyek védelmében a lakosság egészének vagy egyes csoportjainak, például a gazdálkodóknak, vadászoknak, pedagógusoknak különösen fontos szerepe van. Az év madarára bárki leadhatja szavazatát július 27-én délig a www.mme.hu internetes oldalon.

Mindhárom madár a természetkímélő agrárgazdálkodás "nagykövet" fajának tekinthető. Színezetét és viselkedését tekintve a fürj, a haris és az ugartyúk is hasonló, tyúkszerű megjelenésű. Földszínekből álló, álcázó mintás tollazatot viselnek, talajlakó, rejtőzködő életmódúak.

A jelöltek

A fürj alig ökölnyi tyúkalakú, ezen belül a fácánfélék közé tartozik, védett, áprilisban érkezik vissza az afrikai telelőterületekről. Állománya az 1980-as években erősen csökkent, azóta lassan, de országosan - igaz, nem kiegyenlítetten - emelkedik. Hosszú távú vonulóként a fürjre is negatívan hatnak az időjárási szélsőségek, a Szahara déli peremén húzódó Száhel-övezet táplálékhiányos éveinek gyakoribbá válása, valamint a Földközi-tenger észak-afrikai és dél-európai országaiban ma is dívó, nagyüzemi méreteket elérő madárbefogás és -lelövés. Bár a szárazabb talajú, magasabb füvű réteken és a haszonnövény-kultúrákban is bujkáló, rejtett életmódot folytat, jellegzetes hangja messziről árulkodik jelenlétéről.

http://www.youtube.com/watch?v=kS-m8t9GsD8

A recsegő hangot hallató haris nemcsak a síkvidéki, de a dombvidéki és előhegységi üde, magas füvű rétek védett madara. Ez, valamint hosszú távú vonuló viselkedése fokozottan veszélyeztetetté teszi a fajt: a gépi kaszálás egész fészekaljakat pusztít el, a mediterrán régió kíméletlen madárvadászata pedig a vonuló egyedeket ritkítja folyamatosan. Érdekessége, hogy elsősorban szürkületkor és éjszaka "énekel".

http://www.youtube.com/watch?v=B8aLM-5Ob48

Az ugartyúk a madárvilág "mozdulatlanság-művész" madara. Álcázó mintás tollazatában bízva többnyire takarás nélkül álldogál vagy üldögél a nyílt területeken. Ha mozognia kell,  szaggatott fejmozgással, illetve nyújtott testtel szaladva teszi. Elsősorban az esti és a hajnali szürkületben, illetve teliholdas éjszakákon aktív. Sötétben is jól lát, bagolyszerűen hatalmas, sárga szemei segítik rovarokból, bogarakból, apró gerincesekből álló táplálékának megkeresésében. Vonuló madár, a telet Észak- és Közép-Afrika félsivatagos és szavannaterületein tölti, Magyarországon elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúl gyepein és szikpadkás pusztáin él. Nevével ellentétben nem a tyúkokkal, hanem a lilékkel áll közelebbi rokonságban.

http://www.youtube.com/watch?v=CG_Tu8pwyTY Fejléckép: mme.hu

Megosztás

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás