Májusban is több fontos, és olvasásra érdemes interjút is készítettünk mezőgépes szakemberekkel. Szóba kerültek az erdészeti gépek és az öntözés is. Ezeken kívül írtunk még az otthonról is végezhető határszemléről, valamint arról, hogyan vizsgálták szén nanocsövekkel a növények stessztűrését, és miért dolgoztatnak robotkutyákat az új-zélandi juhászok. Gépekhez kapcsolódó támogatásos cikkünk is volt, továbbá pótkocsikat és szervestrágyaszórókat sem hagytuk ki. Szeretettel ajánljuk júniusi mezőgépes és technológiai összefoglalónkat, ezúttal több érdekes videóval!

Szén nanocsövekkel vizsgálták, hogyan reagálnak a növények a stresszre

Szén nanocsövekből készült szenzorok elhelyezésével pontosan nyomon tudják követni, hogyan reagálnak a növények a különféle stresszhelyzetekre. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói kifejlesztettek egy módszert, amivel megfigyelhetik és mérhetik azt, hogy a növények milyen válaszreakciókkal élnek a különféle stresszhelyzetekre. A sérülésekre, a fertőzésekre és a fényártalmakra adott válaszokat a növények leveleibe ágyazott szenzorokkal mérték meg. A nanocsövek képesek észlelni és jelenteni a növények által használt vészjelzéseket.

Szénből készült szenzorok segítségével vizsgálják a növények különböző stresszhatásra leadott válaszreakcióit az MIT kutatói - képünk illusztráció

Új-Zélandon már robotkutya tereli a nyájat

A Rocos és a Boston Dynamics együttműködésével kifejlesztettek egy olyan robotot, amely képes helyettesíteni a juhászok kisegítő munkatársait, a kutyákat. A Boston Dynamics létrehozta magát a robotkutyát, míg a Rocos szoftverfejlesztő cég a távvezérlés és végrehajtás folyamatait biztosítja a robot számára. A szerkezet négy lábbal rendelkezik, amelyek biztosítják a különféle terepeken való mozgást, továbbá nagy teherbírásúak, amely hasznos lehet a birkák környezetében. A robot távolról is jól irányítható, illetve olyan területeken képes mozogni, amelyeken más robotok nem, a kiadott útvonalat pedig menet közben is lehet alaktani és tervezni.

https://www.youtube.com/watch?v=RBLnAhzPpTQ

Virtuális határszemle 2. – Home Office a szántóföldi növénytermesztésben

MyJohnDeere – A gépüzemfenntartás kézben tartása az irodából. A mai mezőgazdasági gépek számtalan információt gyűjtenek és tárolnak a munkájuk során, legyen az szállítás vagy területen végzett munka. Ezen adatok segítségünkre lehetnek a napi döntéshozatalban, logisztikai feladatok szervezésében. Sőt, meghatározó információval szolgálhatnak a gépberuházások tervezésében.

https://www.youtube.com/watch?v=uGnR1OKINnA

Virtuális határszemle 3. – helymeghatározás profi módon

RTK Assistant – A GPS helymeghatározás specialistája. Napjaink modern mezőgazdasága nem létezhetne a GPS helymeghatározás nélkül. Az egyik első lépés a precíziós gazdálkodás felé, hogy gépeink képesek legyenek az automata kormányzásra, ehhez pedig fontos kellék a minél nagyobb pontosságú GPS vevő. A KITE Zrt. RTK (Real Time Kinematic) rendszere felvértezi a felhasználót a +/- 2,5 centiméteres GPS pontossággal, melynek segítségével a gazdálkodás hatékonyabbá válik.

https://www.youtube.com/watch?v=Y10bZ3UsmPo

Amit tudni érdemes a szakszerűen megtervezett, hatékony öntözésről

A nappali középhőmérséklet folyamatos emelkedése mellett a nyári termelési szezonban visszatérő probléma, hogy a talaj vízmegtartó képessége csökken, amely részleges vagy teljes kiszáradáshoz és termésvesztéshez vezethet. Erre a problémára nyújt megoldást a komplex módon megtervezett, kivitelezett és szakszerűen folytatott öntözéses gazdálkodás. Az öntözővíz kijuttatásának legegyszerűbb és talán a legdrágábban üzemeltethető módja alapkivitelben az öntözőkocsira szerelt vízágyú, amelynek öntözés hatékonysági mutatója csak körülbelül 60-65%, ami a párolgási veszteségből adódik. Hatékonyabban és gazdaságosabban tudjuk üzemeltetni rendszerünket, amennyiben konzolos öntözést választunk. Ezzel a megoldással a lineár, vagy center pivotok hatékonyságát tudjuk fokozni, így 80-85%-os hatékonysággal öntözhetünk. Ez azt jelenti, hogy akár 40%-kal több víz hasznosul a konzol esetében a vízágyúhoz képest. A konzolos öntözés további előnye, hogy nem jellemző olyan talajtömörödés, mint a vízágyús öntözés esetében, azonban még mindig jelentősek az üzemeltetéssel járó költségek.

Már hiába igényelnék, elfogyott a szántóföldi növénytermesztéshez szükséges erő- és munkagép alkeret

Módosult a beruházási hitelekhez kapcsolódó kamattámogatás feltétele. A beruházási hitelekhez kapcsolódó kamattámogatási kérelmek még benyújthatóak, azonban a szántóföldi növénytermesztéshez szükséges, 30 milliárd forintos erő- és munkagép alkeret már kimerült. Így azok beszerzésére a továbbiakban nem lehet kamattámogatási kérelmet igényelni. Természetesen továbbra is lehet kérvényezni a mezőgazdasághoz, az erdőgazdálkodáshoz és az élelmiszeripar beruházási hiteleihez kapcsolódó kamattámogatást. A pénzügyi intézményhez kell benyújtani a kérelmeket, amely legkésőbb 2020. december 31-ig postai úton továbbítja azt a Magyar Államkincstár részére.

Maximálisan kiszolgálja a vevői igényeket a Hunduna

Kevés olyan cég van Magyarországon, ami a mezőgazdasági üzemeknek teljes gépparkot kínál az energiaültetvények műveléséhez, a bioenergia hasznosításához. A Hunduna s.r.o. az egyik közülük. Vezetőjükkel, Nadobán Erikával beszélgettünk. Fokozatosan nő az érdeklődés az erdei vágástéri hulladék hasznosítása, a brikett, a pellet és a komposzt iránt. A Hunduna s.r.o.-nak sikerült megtalálnia ezeken a területeken a legjobb gépeket. Egész gépcsaládokat állítottak össze, komplex megoldást kínálva minden területre. Az erdők, gyümölcsösök, szőlők levágott hulladékai eddig helyben maradtak és valamilyen módon bedolgozták azokat a talajba, de nem volt ennek a hulladéknak a szerepe kellően átgondolva.

A Farmtech 2020-tól új disztribúciós rendszert alakított ki Magyarországon

A szekszárdi AGIÓ Kft. 1999-től kizárólagos forgalmazóként importálta a FARMTECH d.o.o. által gyártott mezőgazdasági pótkocsikat és szervestrágyaszórókat. Az elmúlt 20 évben a márka bizonyította magas minőségét, hosszú élettartamát és kiváló értéktartását. Az elmúlt években a forgalom növekedése, illetve a gyártó növekedési tervei szükségessé tették a disztribúciós rendszer átalakítását. Így 2020-tól a FARMTECH termékek magyarországi forgalmazása három – Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarországi Értékesítési Centrumon keresztül történik.

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás