A már megszokott koreográfia szerint indul idén is a szüret. A felvásárlók ugyanis a szokásos, rendkívül alacsony árakat hirdették meg több, hazánkban termesztett szőlőfajtára. A gazdák dühösek, sőt, van ahol tüntetéssel indult a szüret.

Ez az év a dunántúli szőlészeknek emlékezetesnek ígérkezik, de nem pozitív értelemben. A viharok, a tavaszi fagykár igen komolyan érintette a Balaton környékén szőlőt termesztőket. A sok kár miatt jelentősen megemelkedett a szőlőre fordított vegyszeres kezelések száma és ezzel a ráfordított összeg is. Érthető hát, hogy az eddigieknél magasabb felvásárlási árakat vártak a szüret elején a termelők. Viszont ez nem így alakult.

Nem kínálnak sokat egyelőre a felvásárlók a szőlőért
 

Először azért emelték fel a hangjukat a termesztők, mert a felvásárlók a szokásosnál is tovább vártak a felvásárlási árak meghirdetésével. Majd miután több pincészet a szüret megkezdése előtt pár nappal kihirdette, hogy mennyiért veszik át a termés kilóját, jött az újabb pofon a gazdáknak: sok esetben még az önköltséget sem fedezik az átvevők által megszabott árak.

Heves megyében például egyes gazdák szerint 75 forintos kilónkénti árról indulhat a Zenit és a Zengő szőlőfajták felvásárlási ára. De nem csak az északi országrészben, az Alföldön is drámai a helyzet.

Egyedül a kékszőlőt termesztők bízhatnak jó árakban? (Fotó: gazdanet.eu)
 

Az alföldi gazdák olyannyira megelégelték a helyzetet, hogy Bócsa és Soltvadkert között 3 kilométeres szakaszon lezárták az út egyik sávját. Természetesen a nagyon alacsony felvásárlási árak ellen tiltakoztak. Voltak, akik egyszerűen nem értették, hogy miért indult 80 forintról a Cserszegi fűszeres fajta felvásárlási ára, mikor köztudott, hogy idén biztosan nem lesz túlkínálat a szőlőből a komoly fagykárok miatt.

Több gazda viszont nyugalomra inti társait. Szerintük idén a kékszőlő lehet a sláger, mivel előszeretettel készítenek rozé borokat a gyártók. Így például a Kékfrankos, a Cabernet és a Merlot ára akár 140-160 forint is lehet a későbbiekben. Kérdés viszont, hogy a fehér szőlőt termelők is számíthatnak-e efféle áremelkedésre, vagy bele kell törődniük az alacsony árakba. Az elmúlt évek tapasztalata szerint még van remény, szüret közben várhatóan emelkedhetnek a felvásárlási árak minden fajta esetében.

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás