Az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (ÉKASZ) szerint a számtalan javaslat és minisztériumi elképzelés ellenére még mindig semmilyen érdemi konkrét intézkedés sem történt az almapiaci válság enyhítésére. Az alma terméktanács szerint a rövid távú intézkedések nem alkalmasak a termelők versenyképességének fokozására. Azonban úgy tűnik, van, aki szerint nincs is szükség különösebb intézkedésekre.

A szervezet kivitelezhetetlennek és a piacgazdasággal ellentétesnek tartja, hogy a Magyar Kereskedőház Zrt. felvásárolja a léüzemektől a sűrítményt, a léüzemek pedig a jelenlegi 12 forint helyett visszamenőlegesen is kilogramonként 20 forinttal fizetik ki a léalmát a termelőknek. Hasonlóképpen elvetik azt a lehetőséget is, hogy a kereskedőház kilónként 35 forintért vásárolja fel az étkezési almát.

A települési agrárgazdasági bizottságának elnöksége az almatermelőkkel kibővítve ülést tart Mátészalkán, a Jármi utcában 2014. október 8-án. Fotó: Balázs Attila (MTI)
 

Az almaszüret végéhez közeledve az újfehértói székhelyű szakmai szervezet a közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy még most sem született semmilyen konkrét és végrehajtható intézkedés annak ellenére, hogy már négy-öt különböző változata volt a válságkezelő intézkedéseknek. A különböző tervezetek "csak arra voltak jók, hogy összezavarják a piacot, két hetente más irányba tereljék a piaci szereplők gondolkodását, és fokozzák az egyébként sem csekély káoszt és zűrzavart" - írja közleményében a szervezet.

Az ÉKÁSZ emlékeztetett, a termésbecslések alapján már nyár közepén látni lehetett, hogy jelentős terméstöbblet várható a hazai és az egész európai piacon.

A szakmai szervezet álláspontja szerint egy állam által kontrollált logisztikai központot kell kiépíteni, piacot kell nyitni Oroszország felé, és egy élhető és hatékony támogatási rendszert kell kialakítani "a túlbürokratizált, lassú és életveszélyes rendszer helyett".

Almatermelők és fuvarosok állnak almával megrakott járműveikkel Mátészalkán, a Jármi utcában Fotó: Balázs Attila (MTI)
 

A megyei almapiaci helyzettel a termelők is elégedetlenek - mondta Filep László, a mátészalkai települési agrárgazdasági bizottság elnökségének vezetője egy kihelyezett ülést követően szerdán az MTI-nek. A szatmári város egyik feldolgozójával szemben tartott, termelőkkel kibővített rendkívüli ülésen az elnök kifejtette, jelenleg a megyében 200 ezer tonna almának nincs piaca és nincs rá feldolgozó kapacitás, ezért minimum 100 ezer tonna gyümölcs fog tönkremenni.

Az ülésen egyhangú döntés született egy demonstráció előkészítéséről is.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás