Amennyiben az akkor érvényben lévő járványvédelmi előírások lehetővé teszik, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megrendezi a 2021. június 9-10-re tervezett NAK Szántóföldi Napok szabadtéri agrárszakmai kiállítást. Az ország rendre legnagyobb területen, több mint 400 ezer négyzetméteren megvalósított szántóföldi rendezvényének a tervek szerint ezúttal is a Fejér megyei Mezőfalva melletti szántóföldek adnak majd otthont, az aktuálisan érvényes járványügyi előírások betartásával.

A NAK Szántóföldi Napok immáron több éve az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata tekinthető meg, szántóföldi környezetben. Az állógépes kiállításon közel 10 ezer négyzetméteres területen a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát képviselő cégek mutatják be gépeiket és eszközeiket. Rendszerint 15 ezer négyzetméteres demópályán próbálhatók ki a gépek, illetve a gépkapcsolatok. Továbbá a rendezvény középpontjába az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók kerülnek.

Amennyiben a járványvédelmi korlátozások lehetővé teszik, megrendezi a Szántóföldi Napok programot a NAK

Nemesítés, kutatás, gépek, eredmények

A tervek szerint a rendezvény mindkét napján bemutatkoznak majd a legújabb nemesítési és kutatási eredmények a gyakorlatban, ott lesznek a nagy és biztonságos termést ígérő fajták és hibridek. Továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat hétköznapi, szántóföldi körülmények között, működés közben lehet megtekinteni. A gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva, egy szabadtéri helyszínen tekinthetik meg a széles kínálatot és az elmúlt 2 év fejlesztéseit. A kétnapos rendezvényre ingyenes a belépés. A program évről évre széles körű tájékozódási lehetőséget kínál a gazdálkodóknak. A gépbemutatók mellett a közel 100 ezer négyzetméteres növény fajtabemutatókon és mikroparcellákon termesztéstechnológiai újdonságokkal is készülnek a szervezők. Az eseményen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan hasznos és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést és a hatékonyság javulást biztosító döntések meghozatalában.

A járvány terjedésétől függ

A NAK a rendezvényt maximális biztonsági intézkedések betartása mellett tartja meg. Erre csak abban az esetben kerül sor, ha arra az akkori járványvédelmi előírások lehetőséget biztosítanak. A rendezvénnyel kapcsolatban a kiállítók a szantofoldinapok@nak.hu e-mail címen, valamint a +36 70 528 5682-es telefonszámon tudnak érdeklődni. További információk a www.szantofoldinapok.hu oldalon elérhetőek.

https://www.youtube.com/watch?v=cU2nmO0jIr8
A harmadik NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow, Mezőfalva 2019

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás