Megnyitották az autistáknak munkát adó, aquapóniás rendszerű, egészséges növényeket, és zöldségeket előállító üvegházat pénteken Kaposváron. A halak ürülékéből tápanyag lesz a növényeknek és viszont. Ebben a rendszerben a hal és a növény is eladható. 

Nem csak az autista felnőttek foglalkoztatása szempontjából úttörő és innovatív ez a kezdeményezés, hanem azért is, mert a világ egyik leginkább újszerű, sok helyen még kísérleti stádiumban lévő növénytermesztési rendszerével foglalkoznak az itt dolgozók. Az aquapóniás központban teljesen környezetbarát módon folyik a zöldség- és a gyümölcstermesztés, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó haltenyésztés. A halak és a növények szimbiózisban élnek egymással, a keletkező salakanyagot a növények hasznosítják. Ezzel egy időben a granulátum szűrőhatását kihasználva a víz megtisztulva kerül vissza a haltartályokba.

Az aquapóniás rendszerrel tökéletesen környezetkímélő módon lehet növénytermesztéssel foglalkozni
 
Hogyan is működik a rendszer?

A halak vízzel teli tartályokban élnek, több fajta hal él egy tartályban, mindegyik fajnak megvan a maga szerepe a rendszer életében. Van, amelyik a tartály oldalára rakodó algákat fogyasztja el és van olyan, melynek a trágyája magas nitrogén-tartalommal rendelkezik, ezzel táplálva a növényeket.

A tartályokból a víz egy túlfolyó nyíláson keresztül a növények termesztőközegére folyik. A növények nem talajban élnek, hanem agyaggranulátumban fejlődnek. Erre a granulátumra folyik rá a halak trágyájától dús víz és ez a granulátum magába szívja a nedvességet és a tápanyagokat, majd folyamatosan adja ezt át a növények gyökereinek. A felesleges víz egy szűrőberendezésen át visszakerül a halak medencéjébe és a folyamat kezdődik elölről.

Javarészt paradicsomot, fűszernövényeket termesztenek az itt dolgozók, de emellett már árvácskával és eperrel is folynak kísérletek. Az Egyenesi úton létesült intézményben 14 fogyatékkal élő, valamint autista dolgozik.

Több szempontból is hasznos a kezdeményezés: az itt elhelyezkedő autista embereket fejlesztik is, de emellett munkával is ellátják őket.

Amennyiben sikeresen beindul a termesztés, az üzemeltetők a keletkezett terményeket feldolgozott, vagy éppen nyers állapotban értékesíteni szeretnék.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás