Hirdetés
Átlátszó lesz a tejpiac
Napokon belül hatályba lép az a tejpiac átláthatóságát javító rendelet: A szabály révén minden hazai tejfeldolgozó, nyerstej kivitellel foglalkozó tejtermelő, tejtermék nagykereskedő, valamint tej-kiskereskedő köteles lesz egy, a hatósági ellenőrzésekhez is felhasználható adatbázis létrehozásához havi rendszerességgel adatot szolgáltatni a tevékenységéről. A lépéstől a tejpiac átláthatóságának javulására számítanak a törvényhozók.
A rendelkezés eredményeképpen valamennyi Magyarország területén működő tejfeldolgozó, nyerstej kivitellel foglalkozó tejtermelő, tejtermék nagykereskedő, valamint tej-kiskereskedő jogszabályban előírt módon köteles rendszeres piaci jelentést adni a rendelet mellékletében meghatározott adattartalommal.
A Terméktanács statisztikai rendszerének kiterjesztése olyan teljes körű adatbázis létrehozását és üzemeltetését biztosítja, amely a tejpiaci egyensúly fenntartásában, az ágazati stratégiák megalapozásához és az ágazat szabályozásakor is létfontosságú szereppel bír majd.
Hirdetés
A terméktanács üdvözli, hogy a Földművelésügyi Miniszter a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet, valamint a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény alapján döntött a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettség kiterjesztéséről.
A Tej Terméktanács alapvető feladatai közé tartozik a termelés és a piac átláthatóságának biztosítása, a kiegyensúlyozott piaci környezet kialakítása és fenntartása. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a tejágazat piaci szereplői rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel amelyek szükségesek a gazdasági tevékenység tervezhetőbbé tételéhez, valamint az eredményes működéshez.
Elismert reprezentatív szakmaközi szervezetként a Tej Terméktanács jogosult egyes piacszervezési intézkedéseinek – minden ágazati szereplőre történő – kiterjesztését kérni a jogalkotóktól.
A tejpiaci hatósági ellenőrzésekhez havonta frissülő és teljeskörű adatbázis biztosít majd háttéradatokat. Az adatszolgáltatási rendszert a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésben üzemelteti majd.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés