Az Agrisk elindulása óta, az elmúlt 6 évben, új, modern alapokra helyezte a növénybiztosítások értékesítését Magyarországon. Digitalizálták azt a tudást és tapasztalatot, amit a cégalapító, Surmann Árpád, családja az elmúlt 50 évben az agrárbiztosítás-közvetítés területén felhalmozott. Ennek révén – az internet segítségével – a gazdák a korábbinál sokkal könnyebben hozzájuthatnak a legjobb szolgáltatást nyújtó növénybiztosításokhoz, mert összehasonlíthatóvá tették azokat és a szerződéskötés folyamatát is jelentősen leegyszerűsítették. A cég ügyvezetőjével beszélgettünk.

A tudomány mai állása szerint az időjárást rövid távon csak minimális mértékben lehet befolyásolni, de milyen lehetőségeik vannak a gazdálkodóknak az időjárási kockázatok kezelésére?

A gazdáknak többféle lehetősége nyílik a kockázatok kezelésére. 2012 óta létezik egy megújított kárenyhítési rendszer, aminek immáron négy pillére van. Az első pillér a kárenyhítési alap, ami egy kockázatkezelési közösség. A gazdák többek között jégkárra, viharkárra, aszályra, fagykárra vagy belvízkárra kaphatnak belőle kárenyhítési juttatást. A tagok kárenyhítési hozzájárulást fizetnek a kárenyhítési alapba, az állam pedig a termelők által befizetett hozzájárulást ugyanakkora összeggel kiegészíti, azaz megduplázza. A károsodott termelő számára – a korábbi évek referenciahozamát alapul véve – nyújtható, legfeljebb a bekövetkezett kár 80%-át kitevő kárenyhítési juttatás, amennyiben a tárgyévi hozamcsökkenés a 30%-ot meghaladja.

A második pillér a növénybiztosítások rendszere, ami az öngondoskodáson alapul. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy annak a gazdálkodónak, akinek nincsen biztosítása az első pillér kárenyhítési juttatásának csak a felére jogosult. A növénybiztosításokra is lehet állami támogatást igénybe venni, melynek legnagyobb része európai uniós, a kisebb része hazai forrás.

Surmann Árpád, agrár- és növénybiztosítási szakértő, az Agrisk.hu vezetője

2020-ban még 7 milliárd forint állt rendelkezésre ezeknek a biztosításoknak a támogatására. Az idén, 2021-ben 11 milliárdra emelték ezt a keretösszeget, ami nagyon jó hír a gazdák számára, mert a támogatásintenzitás így akár a 70%-ot is elérheti.

A harmadik pillér az Országos Jégkármérséklő Rendszer, ami 2018-tól – talajgenerátorok segítségével - csökkenti a jégkárok mértékét az ország teljes területén minden év április 15. és szeptember 30. között.

A negyedik pillér a krízisbiztosítás. Ebben a rendszerben a tagok – az általuk használt földterület és/vagy állatállomány alapján - hozzájárulást fizetnek, és ezért cserében – bizonyos feltételek teljesülése esetén - krízisbiztosítási kompenzációra jogosultak. Ennek összege legfeljebb a jövedelemcsökkenés 69,9%-a.

Mi tegyenek a gazdák, ha növénybiztosítást szeretnének kötni?

Nagyobb valószínűséggel köt növénybiztosítást az a gazdálkodó, aki valaha már megtapasztalt valamilyen káreseményt, jégverést, viharkárt, aszályt vagy fagyot. Az időjárási kockázatok csökkentésének többféle módja van, de biztosítást mindenképpen érdemes és javasolt kötni. Erre számos lehetőség van a piacon, magukon a biztosítókon, alkuszokon vagy többes ügynökökön keresztül, de a lehetőségek közül nem könnyű a megfelelőt kiválasztani.

Az Agrisk 2015-ben egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amivel megkönnyíti ezeknek a biztosításoknak az összehasonlítását. Nemcsak díjban hasonlítjuk össze ezeket a konstrukciókat, hanem azt is megmutatjuk, hogy egy adott káresemény kapcsán mennyi fizetne az egyik, illetve a másik biztosító. Ez egy nagyon egyedi szolgáltatás a piacon.

Ez egy automatikus, bárki által igénybe vehető rendszer. Nem szükséges hozzá a személyes beavatkozás, mi viszont igyekszünk minden gazdával egyénileg is felvenni a kapcsolatot, mert így sokkal személyre szabottabb tanácsadást tudunk nyújtani, ami egy nagyon fontos eleme a mi agráralkusz működésünknek. Ilyen esetben kedvezőbb biztosítást tud kötni a gazda, mert kedvezményeket is tudunk beépíteni a konstrukciókba. Így lesz a legteljesebb az ő védelme.

A biztosítások összehasonlítására egy úgynevezett növénybiztosítási kalkulátort fejlesztettek ki. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

A gazda egy gombnyomással egy új kalkulációt indíthat. Meg kell adja a települést, ahol termel, majd meg kell határoznia, hogy mely növényeket, milyen hozamokon és piaci árakon szeretné biztosítani.

A gazdálkodó a nevének és email címének beírása után azonnal egy díjszámítást kap. Végül meg kell határozni a kockázatokat. A jég az alapbiztosítás, amihez, például, még tűz- és viharkockázatot választhatunk. Ezután a rendszer kiszámolja az egyes biztosítók biztosítási díjait és akár azonnal meg is köthetjük a biztosításokat a kikalkulált díjakon.

Egy úgynevezett Kárszimulátorral a rendszer azt is szimulálni tudja, hogy egy adott kárszituációban mennyit fizetnének a biztosítók. Ez egy nagyon hasznos eleme a szolgáltatásnak, mert az Agrisk anélkül tud tanácsot adni a gazdálkodóknak, hogy a kapcsolatot fel kellene venni egymással.

Mi a teendő akkor, ha mégis beüt a baj és kár keletkezik?

Arra törekszünk, hogy a gazdáknak egy teljes gazdasági évre szóló szolgáltatást nyújtsunk. Ne csak addig tartson, ameddig a gazda megköti a biztosítást, hanem a teljes év során képviseljük a szerződő felet. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha káresemény éri a gazdaságukat, azt felénk jelentik be, mi koordináljuk a biztosítók felé a kárbejelentéseket. Erre a célra egy kárbejelentő felületet is működtetünk, ami egyébként szintén egyedi. A szolgáltatáscsomagunk részét képezi, hogy egy független szakértőt biztosítunk, aki felméri a káresemény nagyságát. Képviseljük a gazdáinkat a káresemények során. Ez az úgynevezett Kárszemle szolgáltatásunk, ami már két éve működik. Úgy gondoljuk, hogy ugyanazt a hozzáállást kell tanúsítanunk a gazdák irányába, mint amit egyébként a nem online világban is megszokott. A családunk 50 éve foglalkozik agrárbiztosításokkal, és a gyakorlatunk mindig is az volt, hogy káresemény alkalmával személyesen képviseltük a gazdákat a kárrendezésben.

Az Agrisk segít Önnek akár a jégkárok mérséklésében is

Miért éri meg növénybiztosítást kötni?

Nagyon változó okokból teszik ezt a gazdák. Sokan egyrészt tartanak attól, hogy egy szélsőséges esemény gyakorlatilag lehetetlenné teszi a következő évek termelését. Mások pedig abban gondolkodnak, hogyha már termést hozott a termesztett növény, akkor az ne vesszen kárba. Legyen egy olyan biztonsági háló, ami megvéd az évről-évre előforduló jövedelemingadozástól.

Mekkora a valószínűsége egy káresemény bekövetkezésének?

A káresemény bekövetkezésének valószínűségére a fizetendő díjak nagyságából lehet következtetni. A repce vagy egy gyümölcsös biztosítása azért sokkal drágább, mint mondjuk a kukoricáé, mert sokkal kárérzékenyebb növények, és esetükben a kockázat is sokkal nagyobb.

Viszont mindenképpen megéri biztosításban gondolkozni, mert a kárenyhítési rendszerből is csak akkor várhatunk kétszeres juttatást, ha rendelkezünk megfelelő növénybiztosítással.

Mit vár a jövőtől az Agrisk?

Évről-évre növekszik az a bázis, aki minket választ egy növénybiztosítás megkötéséhez, mert könnyen elérhetőek vagyunk és megfelelő minőségű tanácsadást tudunk nyújtani a gazdáinknak, amit a gazdálkodók azzal honorálnak, hogy nagy számban visszatérnek. A jövőben úgy próbálunk meg még több gazdának segítséget nyújtani, hogy gazdakapcsolatokkal rendelkező tanácsadói hálózatokat tervezünk bevonni a munkánkba, akik a növénybiztosítást, mint kockázatcsökkentő megoldást beépítik a tanácsadásukba.

(x)

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás