Hirdetés
Az állatok védelme a tét
Az állattartó szektornak az elmúlt évtizedekben globálisan szinten tapasztalt folyamatos növekedése egyre több etikai kérdést vet fel. Többek között az állatok tartási és szállítási körülményei, vagyis az állatjóllét kapcsán. Érezhetően erősödik a nyomás nemzeti és nemzetközi szinten a minőségibb sztenderdek irányába.
A haszonállatok szállítása, tartása és vágása – együtt a fenntarthatóság kérdéskörével – képezik a témáját annak a többnapos nemzetközi találkozónak, amelyet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) budapesti regionlális irodája hívott össze Tbilisziben.
A részt vevő állategészségügyi és –tenyésztési szakértők igyekeznek összehangolni, mit is értenek pontosan állatjólét alatt, továbbá egy regionális akciótervet dolgoznak ki annak megvalósítására.
Hirdetés
„Az állatok tartási körülményei egy igencsak összetett kérdéskör, amelynek tudományos, etikai, gazdasági, kulturális és szociális, emellett vallási és még politikai vetülete is van,” mondta Andriy Rozstalnyy, a FAO budapesti állattenyésztési szakértője. „Az állattenyésztők és a fogyasztók egyre inkább úgy tekintenek az állatjólétre, mint egyfajta minőségi mércére.”
A találkozót megelőzte néhány szakmai út Örményországban és Georgiában, melyek során a társszervező brit Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals munkatársai ebből a szempontból vizsgálták és értékelték a haszonállat-tenyésztőket és vágóhidakat.
„A változásnak az állatokkal való körültekintőbb bánásmód felé a kormányzati és iparági szereplők, a nemzetközi közösség közös akaratából kell fakadnia,” tette hozzá. „A FAO segíthet ennek koordinálásában és szakmai segítséget nyújthat ehhez.”
A mi jóllétünk nagybank függ az állatokétól. A világ sok részén az egészséges állatállomány jelenti az élelmezés alapját, ami pedig az állatokkal való jó bánásmód eredménye.
Tanulmányok sora bizonyította, hogy az állatjóléti sztenderdek betartása javítja az élelmezésbiztonságot és a vidéken élők jövedelemszintjét.
Forrás: FAO sajtóközlemény
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés