Az előzetes várakozásokat jócskán meghaladó első negyedéves eredményszámokat jelentett a Bayer. A német gyógyszer- és vegyipari konszern leginkább a mezőgazdasági üzletágának erős teljesítményéből profitált az év elején. A vállalat egyszeri tételek nélküli, kamat- és adófizetés, valamint amortizáció előtti eredménye (EBITDA) bő negyedével 5,25 milliárd euróra emelkedett. Ez felülmúlta a 4,65 milliárdos konszenzust, míg profit soron ennél is meredekebb, 58 százalékos növekedést és 3,3 milliárdos – részvényenként 3,35 eurós – eredményt tudott felmutatni.

A nyugat-németországi, leverkuseni székhelyű vállalat a tavalyinál csaknem ötödével magasabb, 14,6 milliárd eurós forgalmat generált a várt 13,7 milliárd helyett - írta a Világgazdaság.

Az elszálló mezőgazdasági árak segítették a Bayer gazdasági szereplését, meglepően jó eredményeket hozott az óriáscég - a képen a Dekalb vetőmagüzem a Komárom-Esztergom megyei Nagyigmándon

Háborús árváltozások

Ebben szerepet játszott az orosz-ukrán háború februári kirobbanása is, ami világszerte aláfűtött a mezőgazdasági alapanyagárak – köztük a kukorica és a szója – megugrásának, mivel mindkét ország jelentős gabonaexportőrnek számít. A geopolitikai konfliktus negatív hatásai nem érintették a Bayert, bevételeinek mindössze 3 százaléka származik a két hadakozó országból. A bevételnövekedés az összes régióban két számjegyű volt, a messze legdinamikusabban bővülő latin-amerikai piacon közel másfélszeresére ugrottak az eladások.

A vetőmagtermeléssel és növényvédőszer-gyártással foglalkozó mezőgazdasági szegmens (Crop Science) bevételei az áremelkedések mentén 27 százalékkal ugrottak meg, és hozzájárulása a tavalyinál másfélszer nagyobb, 3,7 milliárd euró volt a csoportszintű EBITDA-hoz. Az év első felében hagyományosan jól teljesítő szegmens ezzel bőségesen ellensúlyozni tudta a gyógyszeripari tevékenység szerényebb teljesítményét.

https://www.youtube.com/watch?v=q524puARtac
A Bayer magyarországi vetőmagüzeme

A gyógyszeripar is bővült

A vényköteles készítmények értékesítése alig 6 százalékkal bővült, eredmény hozzájárulásuk pedig 7 százalékkal mérséklődött az üzletágban eszközölt befektetések miatt. Ezen belül az újabb termékek marketingköltségei, valamint a kutatás-fejlesztési kiadások ugrottak meg leginkább. A csúcsterméknek számító véralvadás-gátló tabletta, a Xarelto eladásai 5 százalékkal csökkentek, a szemészeti és radiológiai termékszegmensben viszont sikerült jelentős bővülést elérni. Az előzőeknél kisebb méretű egészségápolási üzletág forgalma ötödével ugrott fel a pandémia miatt alacsonyabb 2021-es bázisról. Főként a táplálékkiegészítők és a bőrápoló készítmények iránt tapasztalt megugró keresletet a gyártó.

Összességében jó gazdasági évet jósolnak a Bayer szakértői

Az erős évkezdés és a kedvező piaci környezet ismeretében a vállalat továbbra is teljesíthetőnek tartja a március elején kitűzött 2022-es eredménycélokat. Ennek megfelelően bevétele 5 százalékkal 47 milliárd euróra emelkedhet idén, 12,5 milliárd EBITDA és részvényenként hét eurós nettó nyereség mellett.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás