Minden idők legjobb szürete volt az idei, mivel emberemlékezet óta nem volt olyan eset, hogy a mostanihoz hasonlóan korán kezdődjön a szőlő szedése. Emiatt pedig a 2018-as szüret egy nagyon hosszú és intenzív időszak volt, amit még a kedvezőtlen időjárás sem szakított meg. Várhatóan parádésak lesznek az idén készített magyar borok. Kiss Eliza, a Nemzeti Borkiválóság Program vezetője az Agro Naplónak nyilatkozott, ezt az anyagot szemléztük. A Fehér, továbbá a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyve című kiadványának bemutatóján a szakember elmondta, hogy nem befolyásolják majd a mostani kedvező körülmények a pincébe kerülő idei bor mennyiségét, ugyanis az előrejelzések alapján várhatóan 3 millió hektoliter feletti bormennyiségre számíthatnak a szőlőtermelők és a borászok. A remek körülmények ugyanakkor rendkívül jó minőséget eredményeznek, ami azt jelenti, hogy az idei borok a tavalyi jó évjáratot is felülmúló minőségűek lehetnek. Ugyanakkor az idei bor mennyiségét a szakemberek csak a jövő év elején tudják majd pontosan megmondani – mondta Kiss Eliza.
A 2018-as szőlőszüret a kedvező időjárási körülmények következtében egészen kiemelkedően jó lett, az idén készített borok parádés minőségűek lehetnek
Horkay András, a bíráló bizottság elnöke elmondta, hogy az idei megmérettetésre egy híján 1300 tételt neveztek az ország 7 borrégiójából. A nevezett tételek közül 542 került be a Borkiválóságok Könyvébe. A bírálók úgy ítélték meg, hogy a ezekből a tételekből 519 borkiválóság, 23 pedig top kiválóság. A fehérborok kategóriájában 656 tételt neveztek, és az idei fehérborokat tartalmazó kiadványba 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be ezekből. A vörös- és a rozéborok megmérettetésére 468 vörös és 175 rozé tétel érkezett. A kötetbe összesen 222 borkiválóság került be, közülük 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság volt – mondta a bíráló bizottság elnöke.
Ezek a borvidékek szerepeltek a legjobban az idén
Az élen a Balaton Borrégió végzett 96 borkiválósággal és 1 top borkiválósággal, míg Tokajból idén 61 borkiválóság és 8 top borkiválóság érkezett. A legjobban a Pannon Borrégió (Szekszárdi és Villányi Borvidék) szerepelt 121 borkiválósággal és 11 top borkiválósággal, a Felső-Pannon Borrégió 52 borkiválóságot, a Felső-Magyarországi Borrégió pedig 46 borkiválóságot és 2 top borkiválóságot adott.

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás