Az előző héten csak hétfőn volt kis mennyiségű csapadék néhány helyen az országban, így tovább nőtt a csapadékhiány. Az ország jelentős részén július vége óta alig esett. A talaj egyre szárazabb. Sokfelé 150 mm körüli csapadékmennyiség hiányzik a talajból a felső rétegben. A legrosszabb a helyzet a Tiszántúlon, valamint Pest megye délkeleti, Heves és Borsod megye déli részein. A hőmérséklet jóval az átlag fölött alakult az előző héten. Emiatt a repcekelés hiányos, az őszi búza vetése pedig nagyon nehezen halad. Az előző héten csak hétfőn volt csapadék az országban, az is csak a Tisza-tótól keletre egy keskeny sávban, illetve elszórtan a Dunántúlon, de csak elenyésző mennyiségben, így tovább nőtt a csapadékhiány. Legutóbb szeptember 23-25. között esett számottevő mennyiség délnyugaton és északkeleten (15-20 mm), előtte pedig augusztus végén-szeptember elején esett a Dunántúlon nagyobb mennyiség (50-100 mm). Viszont az ország jelentős részén július vége óta alig esett. A talaj egyre szárazabb: a fölső 20 cm-es réteg délnyugaton és északkeleten kisebb körzetekben tartalmaz nedvességet, de főleg a mélyebb rétegekben és elsősorban a Balatontól keletre eső országrészben már kritikus a nedvességhiány. Sokfelé 150 mm körüli csapadékmennyiség hiányzik a talajból a fölső 1 m-es talajrétegben. A legrosszabb a helyzet Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint Pest megye délkeleti, Heves és Borsod megye déli, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar nyugati részein. A hőmérséklet jóval az átlag fölött alakult az előző héten: a hűvös reggeleket 20, 25 Celsius fok közötti maximumok követték.
Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj fölső 50 cm-es rétegében 2018. 10. 14-én (%)
A szeptember eleji esők előtt vetett repce általában jól fejlődött és jellemzően 6-8 leveles fenológiai fázisban van, de a szárazság ezeket az állományokat is egyre jobban megviseli. Az esőt követően történt vetéseken nagy területen hiányos a kelés, vontatott a növényfejlődés a szárazság miatt, sokfelé kritikus a helyzet (elsősorban az Alföld középső területein). Zajlik az őszi búza vetése és az azt megelőző talajelőkészítés, de a száraz talajban nehéz, vagy nem is lehet jó magágyat készíteni. A csontszáraz, rögös, poros talajban pedig egyáltalán nem vagy csak nehezen indul a kelés. Az előző bekezdésben említett területeken, ahol valamennyi nedvesség van a talaj fölső rétegeiben, ott megindult a lassú kelés, de pl. az Alföldön sokfelé csak egy kiadósabb eső után tud majd elkezdődni. A még kint lévő kukorica betakarítására és a szőlő szüretére viszont kedvező a száraz, meleg időjárás. A zöld tömeg mennyisége folyamatos, de lassú csökkenést mutat szinte mindenhol az országban. A Duna-Tisza közén, illetve középhegységeinkben az átlagosnál nagyobb zöld tömeggel rendelkező terültek is vannak, de a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közének északi részén nagy területen jelentős negatív eltérés is megfigyelhető. A negatív eltérés nagyobb részben az aszályos időnek, kisebb részben az átlagosnál hamarabb bekövetkező érés-növényszáradás fenológiai fázisnak tudható be. A folytatásban péntekig nem sok változás várható időjárásunkban, marad az átlagosnál jóval melegebb, nagyrészt napos, csapadékmentes idő. A száraz talaj miatt az ilyenkor szokásos reggeli ködfoltok sem jelentkeznek. Szombaton egy gyenge hidegfront érkezése valószínű, de észak felől, így csak kevés esőt hoz. A hét végétől mintegy 5 fokot csökken majd a hőmérséklet a jövő hét elejére a feltámadó északi szélben. A jövő hét közepén pedig további jelentős lehűlés jöhet, komolyabb csapadék viszont egyelőre akkor sem látszik. Az október döntő része valószínűleg már ilyen aszályosan fog eltelni, nagyon sok fog múlni a novemberi időjáráson, az akkori csapadékon, hogy az őszi vetéseknek lesz-e ideje kellően megerősödni a keményebb fagyok beálltáig. Forrás: met.hu

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás