Hirdetés
Az önellátás felé halad a Virágosélet ökogazdaság
Fóris Anna és Ödön négy gyermekük nevelése mellett önellátó családi gazdaságot vezetnek, zöldségközösséget látnak el és szaktanácsadással is foglalkoznak. Továbbá fix ágyásos technológiát alkalmaznak a minél jobb virágzásért. Fejér vármegyében, a Székesfehérvári járásban, Pátkán háromezer négyzetméteren folytatnak biogazdálkodást, valamint mobil ólas baromfitartást. Az önellátás mellett ellátják a Virágosélet zöldségközösség tagjait is.
A Magyar Mezőgazdaság riportját szemléztük. Eszerint Fóris Annát az motiválta a bioélelmiszer-termelésben, hogy a környezetét és ezáltal magát se szennyezze, hiszen akkor a gyerekei is jól lesznek. Már 8 évesen recepteket és praktikákat jegyzetelt a nagyszülei tanyáján Erdélyben, ahol megtapasztalta, hogy az állatok teljes körforgásban tudnak együtt élni az emberrel. A tanyán mindig egészséges volt, amit utólag a vegyszermentes, tiszta mezőgazdaságnak, és az ott lévő ember és természet harmóniájának tud be.
A kertészmérnöki diploma megszerzése után férjével, Ödönnel gyakorlati tudásért önkénteskedtek biogazdaságokban itthon és Németországban, majd megpróbálták álmukat megvalósítani. 12 évvel ezelőtt Pátkán, a családtól vásárolt ezernyolcszáz négyzetméteres telek mellé, baráti- és személyi kölcsönökből és némi spórolt pénzből kezdtek el területeket vásárolni és bérelni. Jelenleg az önellátás mellett látják el a Virágosélet zöldségközösséget, valamint Anna szakértőként kiskerttulajdonosoknak segít, hogy kis területen, biomódszerekkel tudjanak hasznot termelni, akár rövid ellátási láncok kialakításával is - írták.
A zöldségközösség ereje és haszna
„Minden nagyvárosban, mint a százezres Fehérváron is kell lennie 15 olyan embernek, akik hajlandók részese lenni egy ilyen közösségnek, és ki tudják fizetni (akár támogatásként tekintve) az ezzel járó költségeket” – mesélte Anna ahhoz kapcsolódva, hogy nem éri meg átvételi nehézségek miatt 25 kilométeres körzeten túlról tagokat felvenni a zöldségközösségbe, mert akkor már nehézségekbe ütközhet az értékesítés. Az árakat minden év végén meghatározzák, kalkulálva a munkabér-, vetőmag- és beruházási árak költségeivel, amelyre a tagok évek óta egy magasabb összeg vállalásával válaszolnak. A kilépés is inkább az elköltözés és nem a magas ár miatt fordul elő.
Kezdetben barátaikból és ismerőseikből gyűlt össze a tagság, de volt, hogy Anna piacozott, szórólapot osztott, majd Facebook-oldalt hozott létre, ami ma is folyamatosan bővülő várólistát hozott. A taggá válásról a házaspár kérdőív és személyes beszélgetés alapján dönt.
Anna azt is megosztotta, hogy a fenntarthatósági szemlélet mellett teljesíteni kell a havi fizetést, valamint meg kell érteni, hogy ez egy családot támogató rendszer is, ahol közösségként, a többi család igényeinek figyelembevétele mellett kell jelen lenni.
Korábban írtak kötelező önkéntességet a szerződésbe, de ma már inkább egy szabadon választott eseményként hirdetnek meg egy, a párnak többnapos, míg összefogva néhány órás munkákat: szamócapalántázást, sütőtök-betakarítást, mézbogyótrágyázást. A felszabaduló időt négy gyermekükre fordítják, ezért a korábbi 30-40 családról arra a tizenötre csökkentették a tagságot, akik hajlandóak magasabb összeget fizetni ezért az értékért.
Heti egyszer egy reggeli idősávban adják át a sokszor negyedóránál is fiatalabb szüretű javakat. Tavasztól indítva újhagyma, fokhagyma vöröshagyma, póré, sarjadékhagymák, saláták, retkek, ázsiai zöldek, borsó (fejtetlenül), gyökérzöldségek, petrezselyem van földben.
Fix ágyásos technológia
„Amikor megvettük a területet, az aratás előtti kukorica 30 centis volt. Édesapám azt mondta, hogy itt éhen fogunk halni.” Anna viszont meg volt győződve, hogy ez csak termesztési hiba. Mára húszcentis, tápanyagban gazdag, sötét, omlós termőréteg várja az ültetésre kerülő palántákat. A megfelelő technológiának elég hatékonynak kellett lennie ahhoz, hogy ne vegyen el túl sokat a gyarapodó családjuktól, ugyanakkor biztosítson elegendő jövedelmet az önfenntartáshoz.
„Az ágyásos technikával pontosan tudom, hány magot vetek el, mennyi termést szedek le és ezzel hány családot tudok ellátni.”
Számukra ez a biztos megélhetés egyik alappillére, hiszen kétezer négyzetméterről több millió forintnyi bevételt tudnak kitermelni. A fix ágyásos technológiánál, a mélymulccsal megegyezően, cél a talajélet növelése, regenerációja, de a módszer eltér egymástól. A lazítóvillával előkészített talajba környékbeli kérődzők trágyájából, a baromfiállományuk által is előkészített komposztot raknak. A gyomok ellen a nagy munkaigényű ágyásokba agroszövetet fektetnek, az ágyások között nyírt gyep szabályoz.
Kiskerti gazdálkodást bemutató kert csepegtetőrendszerrel
Az öntözést csepegtetőszalaggal végzik. A jól tervezett vetésforgó és a maximális helykihasználás a kezdeti termésmennyiségek megtöbbszöröződését hozták. A palántázott pattogtatni való kukoricán négy-öt cső ül, a padlizsánok félméteresek.
Az ágyásos technológia bevezetésének ötödik éve óta nincs krumplibogár és már a biotermesztésben engedélyezett szerekkel is csak igen ritka esetben kell permetezniük a kártevők ellen. Van, hogy előfordulnak még növényvédelmi problémák, de a sok munka mellett folyamatos a fejlődés, a rendszer egyensúlyban van - írták.
Mobilketreces baromfitartás
Nyulak, baromfik és a disznók is vannak a gazdaságban, de a nagy testű állatok a területfelosztás kellemetlensége miatt nem férnek el.
„Nekünk a magyar fogolyszínű tyúkfajta vált be, mert alig van, vagy egyáltalán nincs elhullás a keltetés után. Emellett egyenletes a tojóciklusuk, hosszú szünetek sincsenek.”
A téli időszakban két hétig vannak egy helyben a mobil ólak a lekerített 200 négyzetméteren, míg nyáron egy hónapba is beletelik, míg továbbhalad a ciklus, ami függ az időjárástól és a baromfik „takarítói” eredményességétől. Jelenleg tizenöt tyúk tojik, a tojásszám naponta hét és tizenegy között változik - írták.
Habár a tagok csak zöldségre és gyümölcsre vannak szerződve, tavaszi időszakban tojás is jut nekik. A 2022-es aszály miatt elmaradt saját takarmányadagjaikat kizárólag biotakarmánnyal egészítették ki, amit maguk kevernek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés