Az orosz embargó hatása pontosan nem kiszámítható, de több piac is komolyan átrendeződhet a jövőben. Bajba kerülhetnek például a hazai alma- és szilvatermelők is.

Az augusztus 7-én bejelentett orosz élelmiszer-embargó teljesen logikus válaszlépés Oroszországtól a nyugati szankciókra. Két olyan szektor van, ahol igen élénk a kapcsolat a két fél között: az energiaszektor és a mezőgazdaság. Az Európába irányuló energiaexportot nem korlátozhatták, hiszen az abból származó bevételek nagyon hiányoztak volna a költségvetésből, így az agrártermékek behozatalát korlátozták.

Abból sem mindet. Az embargó nem terjed ki például a gabonafélékre, valószínűleg azért, mert az orosz gabonatermés idén nem túl jó, így az országnak muszáj gabonát importálnia. Ezen a héten pedig tovább szűkült az embargós termékek listája, lekerültek róla a burgonyavetőmagok, a laktózmentes tejtermékek, a vitamintabletták, az étrendkiegészítők, a pisztráng és a lazac. Ebből is látszik, hogy ez az embargó Oroszországtól is komoly áldozatokat követel, de akár arra is lehet számítani, hogy az embargó tovább puhulhat.

Bár tartósabb élelmiszereket tudnak importálni (is importálnak is) Dél-Amerikából, Ázsiából és a Balkánról, Oroszország európai részének élelmiszerellátása nagyban függ az EU-s importtól is. Az embargó már most felverte az élelmiszerárakat Oroszországban, akik tehetik, átjárnak vásárolni Lengyelországba.

Az embargó legfrissebb hatása a magyar termelőkre

Az egyik probléma az, hogy az a viszonylag kis orosz exportrészesedés nem egyenlően oszlik el a termelők között. Sok olyan gazdálkodó van, aki eleve az orosz piacra alapozva próbált növekedni az elmúlt pár évben. Magyarországon a keleti nyitás miatt még ösztönözték is az orosz üzleti kapcsolatok elmélyítését. Az eddig lassan, de biztosan bővülő orosz élelmiszerexportra alapozó termelők megélhetését teljesen tönkreteheti az embargó.

Ennél is nagyobb baj, hogy mivel az EU-s agrárexport támogatások nélkül nem versenyképes a világpiacon, szinte lehetetlen ilyen gyorsan – már a szüret idején – új külső piacokat találni az eredetileg Oroszországba szánt élelmiszereknek, és ha ez az árumennyiség az Európai Unión belül marad, akkor rohamosan csökkenni fognak az árak, így pedig a teljes EU-s mezőgazdaságra hatással lesz.

Íme, egy példa:

Lengyelország exportálja a legtöbb almát Oroszországba -> az Oroszországba szánt lengyel alma az EU-n belül marad -> csökkenni fognak az árak Lengyelországban -> kiáramlik Lengyelországból -> csökkennek az árakat a többi EU-tagállamban is.

A magyar almatermelők is ettől félnek, a magyar piac ugyanis annyira kicsi, hogy még a belföldön termelt felesleget sem képes felvenni, nemhogy a más tagállamokból ideáramló termékeket. Az egészen biztos, hogy komoly vita várható a szeptember 5-i agrárminiszteri értekezleten is, hiszen itt dől majd el, ki, hogyan és mennyi plusztámogatást kap.

Ez sok gazdának már késő lehet, ugyanis Magyarországon most épp a szilvát szüretelik, ebből is ment volna Oroszországba. A szilva ráadásul tipikusan olyan gyümölcs, amit az oroszok könnyen pótolhatnak, Szerbia például örömmel növelné az orosz exportját e téren is.

Forrás: 444.hu

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás