Az első negyedév végére az eddig erősödő gabonaárak stagnálásra és csökkenésbe váltottak. Nem is csoda! Egyre biztosabb, hogy idén megint rekordtermés várható búzából és kukoricából is. Mivel várhatóan a készletek is nőni fognak, mindez nem eredményezhet majd mást, mint vért, verejtéket és könnyeket, nagy versenyt a piacokért és valószínűleg csökkenő árakat. Pedig az aktuális kiinduló pont sem túl magas, a Magro Gabonaindex (MGX) értéke 8300 pont környékén jár.

A többlet a búza esetében Oroszországból, Ausztráliából és Észak-Amerikából, míg a kukoricánál az USA-ból és Dél-Amerikából jöhet majd. Ezek közül különösen az orosz búza megjelenése érintheti majd érzékenyen a hazai termesztőket, bár a globális világpiaci hatások alól teljesen egyébként sem vonhatjuk ki magunkat akármi is a gabona eredete.

A gabonafélék drágulásáról szólt az év eleje a világ vezető árutőzsdéin 2017-ben. Terménytől függően általában 3-5 százalékos emelkedéseket láthattunk. Ez a tendencia azonban februárra véget ért és a jegyzések stagnálni, sőt csökkenni kezdtek.

A fordulat hátterében – elsősorban a búzánál - az áll, hogy a hetek előre haladtával, ahogy közeledünk az aratáshoz, úgy válik egyre biztosabbá, hogy idén megint rendkívül sok terményt takarítanak majd be.

Legutóbb az ausztrál és argentin terméssel kapcsolatos várakozások javultak számottevően. Nagy és később még nagyobb lesz a kínálati nyomás. Ezt kezdi már most beárazni a piac. Nem sok jóval, hanem inkább nagy versennyel kecsegtet mindez a hazai termelők számára.

A kukorica ára és a búza ára a Magro Gabonaidex (MGX) függvényében
 

Párizsban (Euronext) idén 2,5 százalékos pluszban jár a kukorica, de az utóbbi hetekre inkább a stabilitás volt jellemző, amit 172 euró környéki ár jellemez. Ezzel szemben a búza március elejéig drágult, onnan viszont a jegyzése erőteljesen lefelé vette az irányt és összességében 2 százalékkal olcsóbb, mint tavaly évé végén.

Chicagóban (CME) az európainál jobban növekedtek az árak, de mind a kukorica, mind a búzapiac csökkenő pályán mozog február közepe óta. Ezzel együtt még mindig 3-5 százalékos pluszban járnak. A kukorica 143, a búza 156 USD fölött fejezte be az első negyedévet.

Itthon idén többé-kevésbé korreláltak a prompt árak a külföldi árutőzsdék határidős jegyzéseivel. Láthattunk egy dráguló fázist, amit stagnálás követett, ám Magyarországon eddig elmaradt a visszaesés. Április elején 41-42 ezer forinton forgott a kukorica, 43-44 ezer forinton az étkezési- és 42 ezer forinton a takarmánybúza tonnánként. A Magro.hu fizikai piacán aktuálisan 42 300 Ft egy tonna kukorica ára.

A hazai búza jó állapotban. A téli fagyok nem okoztak különösebb károkat. Ezzel együtt a mostani állapot alapján jó közepes termény várható, a kukoricát pedig még csak most kezdik majd vetni.

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás