Elkezdődtek az őszi betakarítási munkák az országban. A gazdálkodók a legnagyobb ütemben most a napraforgó betakarítását végzik. Eddig az olajos növény magját 237 hektárról vitték a magtárba, így a vetésterület 38 százalékán már végeztek.

A napraforgó termésátlaga megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként, vagyis a becslések szerint mintegy 1,45 millió tonna napraforgó takarítanak be az idén, ami 89,8 százaléka a múlt évi 1,6 millió tonnának. A vetésterület 2,8 százalékkal nőtt az idén.

A kukorica betakarítása most kezdődött; az összes vetésterülethez képest az elvégzett munka 4 százalékon áll. A termésátlag hektáronként mintegy 5,3 tonna. Az előzetes számítások szerint az idén összesen mintegy 6,0 millió tonna kukoricát takarítanak be.

Már a kukoricát is aratják
 

A kukorica idei vetésterülete 1,137 millió hektár, ami a múlt évi 93,2 százaléka. A várható hozam pedig a múlt évi - 9,2 millió tonna - 64,2 százaléka. A forró nyári időjárás miatt mintegy 2 millió tonna termés hiányzik, ez jelentős, mintegy 80-100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a gazdálkodóknak.

A szója termesztését ösztönözni kívánják, ebből a fehérjenövényből ugyanis szeretnék, ha a lehető legtöbbet belföldön termesztenének meg a gazdálkodók, kiváltva a - jórészt GMO-s - importot. Az ösztönzés hatására a szója vetésterülete mintegy 80 százalékkal 77 500 hektárra nőtt az idén. A szója betakarításával 4 ezer hektáron, a vetésterület mintegy 5 százalékán végeztek. A termésátlag meghaladja a 2 tonnát.

Eközben az őszi vetések magágy-készítése folyamatos az 1,612 millió hektár 26 százalékán végeztek a munkával.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás