Már tavaly nyáron is szóltak hírek arról, hogy a pozsonyi Kuchajda-tónál megjelent egy ott nem őshonos faj, a nílusi lúd (Alopochen egyptiacus). Nemrég pedig arról számoltak be a szlovák lapok, hogy az agresszív lúdfaj példányai továbbvonultak a Štrkovec-tóhoz. A vadkacsáknak ez nem jelent jót, mivel a betolakodó jóval nagyobb termetű és meglehetősen erőszakos természetű. Kiszorítja az őshonos vízimadarakat, megtámadja és elpusztítja a kiskacsákat és a hattyúfiókákat. Sőt, még az emberrel is félelem nélkül szembeszáll.

A nílusi lúd eredetileg Észak-Afrika keleti részén, a Szaharától délre, valamint Szíriában honos. Mára viszont behurcolták többek között Észak-Amerikába, Új-Zélandra és Ausztráliába, ezeken a helyeken állományuk egyre szaporodik. Hasonló a helyzet Európában is. Az első madarakat még a XIX. században vitték Angliába díszmadárnak, ahol a megszökött példányok idővel stabil állományt alkottak. 1967-ben már Hollandiában, később pedig Belgiumban és Németországban is megjelentek - írta meg a Felvidék.ma portál.

Egyre terjed Európában a nílusi lúd, agresszivitásával sok vízimadár nem tud versenyezni

Magyarországon is megjelent már

A közelmúltban Magyarországon is megfigyelték a nílusi lúd első költését, 2018-ban például a Hortobágyon is észlelték az országos vadlúdszinkron alkalmával. A faj a többi lúdfajhoz képest meglehetősen erőszakos, olyannyira, hogy ha a gúnárok nem jutnak tojóhoz, képesek más fajok tojóival is párba állni. Ennek eredményeképpen megfigyeltek a természetben vörös ásólúd és kanadai lúd „vegyesházasságokat”, melyek életképes hibridfiókákat eredményeztek. Igen szapora állat: 6-10 sárgásfehér tojását gondosan üli, mindkét szülő részt vesz a nevelésben, és erőszakosan védi az utódokat a ragadozóktól. Ennek is köszönhető, hogy igen sok fióka felnő, megérve az ivarérett kort.

A faj könnyen felismerhető a színéről és a mintázatáról

Teljes hossza 63-73 centiméter, szárnyfesztávolsága 134–154 cm, tömege 2000-2500 gramm. Hosszú lábú madár, a háta barna, hasa és mellkasa világosabb. Feje halvány krémszínű, szeme körül, továbbá a begyközépen szürkétől vörösesbarnáig terjedő színű folttal. Nyakán bozontos tollakat hord. Reptében feltűnőek hatalmas, fehér vállfoltjai. Fénylő zöld szárnytükre van, csőre és lába pedig rózsaszín.

Erőszakkal védi a területét

A költési időszak során különösen agresszív, territóriumot, azaz élőhelyet foglal és onnan elűz minden réceféle madarat. Mivel nem őshonos, agresszív természete miatt pedig negatívan hat a többi vízimadár állományára, nemkívánatos fajnak számít. Az Európai Unióban az elsők között került az inváziós fajok listájára. Agresszív, összeférhetetlen természete miatt kapta a ludak oroszlánja elnevezést. A faj agresszív viselkedését Ján Gúgh szlovákiai ornitológus is megerősítette. Nem sok örömre ad okot ennek a fajnak a megjelenése. Az őshonos fajokkal szemben agresszívan viselkedik és kiszorítja azokat a területükről. Adott esetben a legnagyobb veszélyt a vízimadár-kolóniákra, főleg a sirályfélékre, és a küszvágó csérre jelenti – mondta a szakértő.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás