A hazai agrártámogatási rendszer egyik meghatározó alapeleme a termeléshez kötött támogatások rendszere. Mivel ez a támogatási rendszer egyik legcélzottabb beavatkozástípusa, számos tagállam és számos ágazat esetében bír kiemelkedő jelentőséggel. A támogatások 2023-ban indult rendszerének fontos újdonsága, hogy a jogcímeket érintően több változtatás is megjelent. Az egyik ilyen a vízkészletek megőrzésére vonatkozik.

Egyes növénytermesztési és állattenyésztési ágazatokban elérhető jogcím fenntartását – a korábbi időszakhoz képest – sokkal szigorúbb feltételekhez kötötte az Európai Bizottság. Ezek közül az egyik fontos elem arra vonatkozik, hogy – egyes előzetesen meghatározott jogcímek esetében – a Víz Keretirányelvvel való össz­hangmegteremtést biztosítani kell.

A vízkészletekkel való megfelelő gazdálkodást, a vízkészletek hosszú távú megőrzését biztosítani kell. A vízkeret-szabályozás előírja a tagállamok részére azt is, hogy nemzeti vízgyűjtő-gazdálkodási tervet kell készíteni (Fotó: Pixabay)

De mit is jelent ez?

Az Európai Unióban 2000. december 22-én lépett életbe az új vízügyi szabályozás, az úgynevezett Víz Keretirányelv (VKI), amelynek célja a természetben előforduló földrajzi képződményekre, a vízgyűjtőkre alapozottan a víz védelmének biztosítása.

Az európai vizek súlyos terhelésnek vannak kitéve, mivel a gazdasági tevékenységek, a népességnövekedés és a városiasodás növekvő nyomást helyez Európa édesvizeire. A víz nem szokásos kereskedelmi termék, hanem örökség, amit ennek megfelelően szükséges óvni. 

Nemzeti vízgyűjtő-gazdálkodási tervet kell készíteni 

Ennek szellemében a vízkészletekkel való megfelelő gazdálkodást, a vízkészletek hosszú távú megőrzését biztosítani kell. A vízkeret-szabályozás előírja a tagállamok részére azt is, hogy nemzeti vízgyűjtő-gazdálkodási tervet kell készíteni. 

A hazai terv alapján – többek között – elő kell segíteni a vizekkel kapcsolatban lévő élőhelyek védelmét, állapotuk javítását, a fenntartható vízhasználat elősegítését, a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelmét, a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentésével a vízminőség javítását.

A VKI egyébként többek között előirányozta a víz védelmének és a fenntartható gazdálkodásnak a közösségi politika más területeibe való további integrálását is. E szakterületek közé tartozik az energia-, a közlekedés-, a mezőgazdasági, a halászati, a regionális és idegenforgalmi politika.

A tagállamoknak figyelembe kell venniük a vízszolgáltatások megtérülésének elvét, beleértve a környezeti és a vízkészletekkel összefüggő költségeket. A tagállamoknak olyan, a vízzel kapcsolatos árpolitikát kell kialakítaniuk, amely a vízhasználókat arra ösztönzi, hogy a vízkészleteket hatékonyan használják.

Ezenfelül a vízszolgáltatások költségeinek tényleges megtérülését is elő kell segíteni leginkább az ipari, mezőgazdasági és háztartási fogyasztók vonatkozásában.

Összhangban a Víz Keretirányelv célkitűzéseivel

A 2023-ban induló új agrártámogatási rendszer alapjait lefektető közösségi jogszabályban megjelent az az új elvárás, mely szerint a termeléshez kötött támogatások feltételrendszerének összhangban kell lennie a Víz Keretirányelv célkitűzéseivel. Emiatt az idei évtől kezdődően célzott helyszíni ellenőrzések keretében vizsgálják majd a hatóságok a víz mennyiségi és minőségi védelmét garantáló előírások betartását.

Termeléshez kötött vízhasználati ellenőrzés

Az elvárt többletellenőrzést csak egyes, jelentős vízhasználattal járó ágazatoknál kell megvalósítani. Ezért csak az alábbi termeléshez kötött jogcímeket igénylő termelők esetében merül fel vízhasználati ellenőrzés: cukorrépa-termesztés, rizstermesztés, zöldségnövény-termesztés, iparizöldségnövény-termesztés, extenzív és intenzív gyümölcstermesztés, illetve a tejhasznú tehéntartás támogatása.

A termeléshez kötött támogatások fennmaradása érdekében kért biztosíték nem új feltételek teljesítését jelenti a támogatást igénylőktől, hanem csupán a már kiadott engedélyeknek megfelelő gazdálkodási gyakorlatok tekintetében jelenik meg egy plusz ellenőrzési szint.

A Víz Keretirányelvvel való összhang megteremtése tagállami feladat, a támogatásokat igénylők által teljesítendő jogosultsági feltételeket nem érinti. Az említett növénytermesztési jogcímek esetében a víz mennyiségi, míg a tejelő tehéntartás esetében a víz minőségi szempontú védelmére helyeződik a hangsúly.

A Kincstár útmutatásával

A Magyar Államkincstár (Kincstár) a kérelemkezelés során egyrészt a környezetvédelmi, talajvédelmi, vízvédelmi, illetve vízügyi hatóság saját hatáskörben elvégzett ellenőrzéseinek, másrészt a saját ellenőrzéseinek eredményeit használja fel. A Kincstár útmutatásával az illetékes vármegyei kormányhivatalok helyszíni, valamint dokumentum alapú ellenőrzéseket végeznek.

A termeléshez kötött növénytermesztési ágazatokban alapvetően azt vizsgálja a Kincstár, hogy a termelő a vízügyi hatóság részére bejelentette-e a vízjogi üzemeltetési/fennmaradási engedéllyel rendelkező vagy a rendkívüli öntözési célú vízhasználatot? Ezzel együtt a támogatást kérelmező rendelkezik-e vízhasználati engedéllyel/jóváhagyó határozattal, továbbá azt naprakészen és a valóságnak megfelelően vezette-e az öntözési üzemnaplót, amely összhangban van a hatályos vízjogi engedéllyel?

Megfelelő mérőórával

Lényeges vizsgálati szempont, hogy az érintett támogatást igénylő a kivett öntözővíz mennyiségének mérését megfelelő mérőórával vagy ennek meghatározására alkalmas mérőeszközzel, mérési módszerrel végzi-e és hogy határidőre (a kérelembeadás évét követő év január 15-ig) eleget tesz-e az éves vízfelhasználását tartalmazó adatszolgáltatási kötelezettségének a vízügyi hatóság felé? 

A növénytermesztési ágazatok esetében a támogatásból való kizárásra csak vízjogi üzemeltetési, fennmaradási engedély vagy bejelentés nélküli, továbbá az engedélytől (vízjogi üzemeltetési vagy fennmaradási engedély), illetve bejelentéstől lényegesen eltérő vízhasználati gyakorlat esetén kerülhet sor.

Az állattenyésztők esetében a kérelmet benyújtó és a helyszíni ellenőrzésre kijelölt tejtermelési tevékenységet folytató gazdálkodó esetében azt vizsgálja a Kincstár, hogy a tejtermelő tevékenysége engedélyköteles-e? Ha igen, akkor a termelő rendelkezik-e a szükséges engedéllyel? Valamint, hogy a helyszíni ellenőrzésen tapasztalható tények/körülmények alapján megállapítható-e, hogy megvalósul-e az engedély(ek)ben foglaltaktól lényegesen eltérő és ezáltal a víz minőségére súlyos kockázatot jelentő gyakorlat?

A támogatásból való kizárás

Ha helyszínen rendelkezésre álló dokumentumok, illetve trágyatárolási rendszerek fizikai vizsgálata alapján megállapítható, hogy a vizsgált állattartótelepen/tenyészetben a víz minőségére súlyos kockázatot jelent. 

A támogatásból való kizárásra csak akkor kerülhet sor, ha a vízminőséget veszélyeztető gyakorlat a termeléshez kötött közvetlen támogatással érintett állatok tartásával összefüggésben valósult meg, és ez a tevékenység súlyos kockázatot jelent a víz minőségére. Értelemszerűen a VKI-nek megfelelő vizsgálatokat a Kincstár ott folytatja le, ahol van a tevékenységhez kapcsolódó engedély, így a vízhasználati előírásra vonatkozó, ebből a szempontból nem vizsgálják azt a termelőt, aki engedély nélkül is jogosult tejtermelést végezni.

A részletes szabályokat a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 17/2023. (IV. 19.) AM rendelet 5–8. § tartalmazza.

(Forrás: agrarszektor.hu)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás