Hirdetés
Bomba üzleti lehetőségek előtt áll a magyar állattenyésztés
Felpezsdültek a magyar-kazah agrár-kapcsolatok, miután idén már közel 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól. A következő években pedig sokszázezer szarvasmarha exportjára nyílhat majd lehetőség.
Sikertörténet a magyar-kazah agrár-kapcsolatokban, hogy az év eleje óta csaknem 300 ezer élőállatot vásárolt az ázsiai ország Magyarországtól - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa, miután Kazahsztán fővárosában találkozott Gulmira Iszajeva agrárminiszter-helyettessel - adta hírül az MTI.
A KKM hétfői közleménye szerint Budai Gyula közölte, hogy a magyar kivitel 294 490 naposcsibéből, 340 kecskéből és 53 szarvasmarhából áll. A vásárlásra a kazahsztáni gazdálkodók többször is kérték az ottani mezőgazdasági tárcát, mivel a magyar élőállatok kiváló minőségűek - tette hozzá.
Hirdetés
A miniszteri biztos beszámolt arról, hogy a kazah agrárminisztérium vezetői szorosabb együttműködést és közös fejlesztési projekteket szorgalmaznak. Az erről szóló megállapodást várhatóan novemberben írhatják alá.
Budai Gyula hangsúlyozta, hogy Kazahsztán 2018 és 2027 között egymillió szarvasmarha importját tervezi, mezőgazdaságát pedig 800 millió dollárból fejleszti, a magyar agrárium előtt tehát jó üzleti lehetőségek állnak a 18 milliós közép-ázsiai országban.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!
Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.
Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone
A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatTöbb mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés