Hirdetés
Cegléd, Fadd, Máriapócs, Tolna – tájfajta paradicsompalánták a Lidl polcain
Május 4-től elérhetőek a Lidl Magyarország üzlethálózatában az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) magyar tájfajta, öko paradicsompalántái. Az ÖMKi közleménye szerint időszakos jelleggel vásárolhatóak meg a különleges – Cegléd, Fadd, Máriapócs, illetve Tolna – tájfajta palánták. Ezeket bio körülmények között nevelték, kitűnő alkalmazkodóképességűek, és kiváló minőségűek.
A diszkontlánc immár 5. éve működik együtt a kutatóintézettel azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a hazai tájfajták térnyeréséhez és a fenntartható gazdálkodás népszerűsítéséhez.
A tájfajták természetes és emberi szelekció útján, hosszú idő alatt létrejött, változatos növényfajták. Az évszázadok során kiválóan alkalmazkodtak a hazai táj adottságaihoz, sokszínűségüknek köszönhetően kiemelkedő alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, ezáltal ellenállóbbak is.
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet 5 évig vizsgálta, hogy melyek az ökológiai módszerekkel legjobban termeszthető, magyar tájfajta paradicsomok. 2017-ben indította el a kutatások eredményeként legjobbnak tartott fajták népszerűsítését. Az akcióhoz két évvel később a Lidl Magyarország is csatlakozott, ezáltal is támogatva az országossá bővülést.
Sokféleség és biodiverzitás
Az ÖMKi közleménye hangsúlyozza: a hazai tájfajták termesztésével a mezőgazdasági sokféleség fokozásához és a biodiverzitás megóvásához is hozzájárulhatunk.
A Lidl elkötelezett a hazai értékek és természeti erőforrásaink megőrzése iránt, ezért örömmel csatlakoztunk az ÖMKi programjához. Az együttműködés keretében a korábbiak során alakor és tönke ősgabonalisztet, 2019 óta pedig tájfajta paradicsompalántát kínálunk vásárlóinknak. Ezek az idei évben május 4-étől lesznek kaphatóak a Lidl áruházakban – mondta Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációs vezetője.
Bár kutatómunkánk során elsősorban a mezőgazdasággal foglalkozó szakembereket, profi termelőket szólítjuk meg, a fenntartható élelmiszer-termelés támogatásában és népszerűsítésében a kiskertes gazdálkodóknak is jelentős szerepük van. Ezért tartjuk kiemelten fontosnak, hogy évről-évre eljussanak az ország minden pontjára a tájfajta paradicsompalántáink a Lidl segítségével, és ezáltal minél szélesebb körben megismertessük az ökológiai gazdálkodás fontosságát és a friss öko-termények utánozhatatlan ízét – tette hozzá Dr. Drexler Dóra, az ÖMKi ügyvezetője.
Egyedi ízvilágot kínálnak
A Magyarország négy tájáról származó paradicsomok egyedi ízvilágot kínálnak. A Cegléd, Fadd és Máriapócs tájfajták júliusban érnek, édes zamatúak, főként friss fogyasztásra javasoltak, kiválóak salátákhoz.
A Tolna tájfajta paradicsom augusztus elején érik, kellemes ízű, magas létartalmú, így elsősorban befőzésre alkalmas. A változatos formában felhasználható hazai és bio tájfajta paradicsomok jól beilleszthetőek a tudatos és fenntarthatóbb táplálkozásba is.
(Forrás: ÖMKi)
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés