Egy műanyag fóliába csomagolt káprázatos citromligetet lehet találni a Bács-Kiskun vármegyei Lajosmizse egyik utcájának a végén. A Szőrös és Kisjuhász kertészet gazdái nem tervezték, hogy az ország legnagyobb citromültetvényesei lesznek, de a hobbiból vásárolt első két fa olyan jól érezte magát, hogy belevágtak a termesztésbe. Novemberben roskadásig tele vannak gyümölccsel a citromfák a mediterrán országokban és Lajosmizsén is, ahol egy hatalmas fóliasátorban egy egész citromligetet nevel egy kertész házaspár. 

A Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy az első citromfát két évtizeddel ezelőtt vásárolta Szőrös András, majd kiültették a fóliasátorba a paradicsom és a szamóca közé, ahol szépen növekedett. Néhány év múlva már annyi termést hozott, hogy jócskán meghaladta a családi konyha szükségleteit. A felesleget a nagymama kivitte a lajosmizsei piacra, az almával és a tojással együtt kínálta.

Celebcitromot termesztenek Lajosmizsén, több 100 fát nevel sikeresen az alföldi házaspár, a munkájuk eredményeként kelendővé vált az általuk nevelt magyar citrom

Elgondolkodtak, belevágtak, meglepődtek, majd sikerült az áttörés

A rokonoktól hallottuk, hogy a mama egész szép összeget árul a citromokból, mesélt a kezdetekről a feleség, Kisjuhász Éva.

Az első citromfájuk termését kicsit furcsának találták, nem egészen olyan volt, mint amit az üzletekben árultak. Erről bizonyára többeknek beugrik a Tanú című film szállóigévé vált mondata: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk. Ez esetben viszont mégsem ez történt, a citromok színe teltebb narancssárgás, az íze édesebb volt. Beazonosították a fajtát, és akkor derült ki, hogy Meyer-citromok csüngenek a fán - írták.

https://www.youtube.com/watch?v=M77EOTVc0eY
Ők a legnagyobb magyar citromtermelők: a lajosmizsei Szőrös házaspár

A kereskedői közeg elsőre bizalmatlan volt a magyar citrom iránt

A Szőrös–Kisjuhász Kertészet tulajdonosai komoly tapasztalattal rendelkeznek a piacok tekintetében, hiszen eredetileg vágózöldekkel, paradicsommal, szamócával foglalkoztak – ez utóbbi termesztésével nem hagytak fel –, ezért jól gondolták, hogy nem lesz egyszerű a magyar citrom elfogadtatása.

A nagybani piacon kezdetben bizalmatlanul méregették a ládákba rendezett, levelekkel díszített termést. Néhány kíváncsi zöldséges vitt belőle,kipróbálták. Majd egyre többen tették ezt. Most főként Budapesten és környékén, de több vidéki városban is találkozni a lajosmizsei citromokkal.

Lassan, de megértették, hogy ezeknek a citromoknak az az előnye, hogy éretten szedjük le, és a gyümölcs onnantól 2-3 napon belül bárki asztalára odakerülhet.

Segítenek a tyúkok és a darazsak

Látszólag egyszerűnek tűnik a hazai citromtermesztés története, de többéves kísérletezés áll a gyümölcsöző liget mögött - mondta András. A gyümölcsöknek állandóan szükségük van a számukra „megszokott” hőmérsékletre, amit ősztől tavaszig fűtéssel biztosítanak. A fatüzelésű hatalmas kazánt a férj üzemelteti, amihez minden éjszaka fel kell kelni, hogy újra megrakja. Meg kell küzdeniük a tetvekkel, amelyek kellemesen érzik magukat a fűtött fólia alatt.

Mivel vegyszereket nem használnak, ezt a növényvédelmi munkát fürkészdarazsakra és katicabogarakra bízzák, a beporzást pedig méhek végzik el. Tavasszal egy hozzáértő metszés szükséges.

A talajt tyúkok és kakasok tartják rendben, amelyek egyébként kiegészítő tevékenységeket is ellátnak. Tojásukat gyümölcsszedés közben össze is lehet gyűjteni, és a hétvégi ebédek alapanyagát is szolgáltatják. Ősztől pedig elérkezik a szüret, a több tonna gyümölcs szedése és szállítása ad munkát a vállalkozásnak.

Egyébként bárki bepillanthat a hazai citromtermesztés kulisszatitkaiba, ha elmegy a hétvégi tanyatúrákra, vagy részt vesz a szedd magad akciókon - írták.

A Lajosmizsei Települési Értéktár része a Szőrös és Kisjuhász kertészet által termesztett magyar citrom - Fotó: Lajosmizse önkormányzata

Tudnivalók a Meyer-citromról

  • Kínában honos hibrid citrusféle, citrom–mandarin–pomelo kereszteződése révén jött létre.
  • Az Egyesült Államokba 1908-ban vitte haza egyik kínai útjáról Frank Nicholas Meyer felfedező kedvű agrárszakember, az ottani mezőgazdasági minisztérium alkalmazottja. Bár a nevét róla kapta, ezt a fajtát valószínűleg évezredekkel azelőtt hozták létre, hogy az USA-ban bemutatta volna.
  • A Meyer-citromot Kínában általában díszfaként, dézsás növényként nevelik.
  • Az Egyesült Államokban élelmiszerként vált ismertté, miután a séfek, például a Chez Panisse étterem alapítója, Alice Waters újrafelfedezték a kaliforniai konyha felemelkedése idején, az 1970-es években. Népszerűsége tovább nőtt, amikor Martha Stewart elkezdte használni néhány receptjében. Ezután indult világhódító útjára a gasztronómiában.
  • Narancssárgába hajló élénksárga színű, kerekebb és simább héjú, mint a hagyományos citrom, de a citromhoz hasonlóan kicsit csúcsosodik a két vége.
  • A héja sokkal vékonyabb és puhább, mint a citromé, nagyon lédús, de elég sok magot tartalmaz.
  • Az íze izgalmas, fűszeres, nem annyira savanyú, mint a hagyományos citromé, kicsit édeskésebb, de a narancsnál savanykásabb.
  • Salátaöntetekben, mártásokban érvényesül leginkább különleges zamata, desszerteket, citromkrémeket, dzsemeket is érdemes készíteni belőle - írták.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás