A jelenlegi alacsony ár egyértelműen visszaveti a gabonakereskedelem intenzitását. Nem pörög az export és ezzel részben összefüggésben a belföldi piac sem. Az ilyenkor szokásosnál 40 százalékkal kevesebb kukoricát kötöttek le exportra a termelők. A többség kivár. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuális értéke a cikk írásának idején 7992 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>. Bár a múlt héten még arról írtunk, hogy magához tért a hazai árutőzsde, most úgy tűnik elhamarkodtuk a dolgot. Az igazi felpörgésre még néhány hetet – a kukoricabetakarítás végéig – biztosan várni kell. Erre utal, hogy amióta október végén a fronthavi jegyzés elérte a tonnánként 40 ezer forintot, mintha megállt volna az élet. Az ár változatlan és alig akadnak kötések a „parketten”. A földeken hozzávetőlegesen 50%-os betakarítottság mellett most egy kis szünet következik majd, mivel országos esőt jósolnak a szakemberek. A 44. héten valamivel 40 ezer forint felett alakult a kukorica átlagára a Magro.hu fizikai piacterén. Ez, még ha nem is igazán magas szint, a termésátlagokat látva, mégis a gazdálkodók többségénél nyereség elérését teszi lehetővé. Párizsban (MATIF/EURONEXT) a nagy emelkedés után erős 2 százalékot csökkent a kukoricaárfolyam és immár ismét a 163 eurós szinthez közelít. Chicagóban (CBOT/CME) október közepe óta egy viszonylag szűk sávban, 135 és 140 USD között mozog a görbe. Nem volt ez máshogy a múlt héten sem. Ráadásul majdnem pontosan a sáv közepén, 137,30 USD-n zártuk a hetet. Jelenleg 5 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját a hazai piactéren.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  A hazai határidős búzaárak továbbra is változatlanok. Az étkezési búza kitartóan a 41 ezer, a takarmánybúza pedig a 39 500 forintos szintnél áll. A fizikai piacon sincsenek érdemleges történések. A takarmánybúzát 35 ezer forintért, az étkezési búzát 40 ezer forintért adják-veszik. Most nehéz elképzelni, hogy bármi kilendítheti ezeket az árakat. Október közepén szintet ugrott a búza ára Párizsban (MATIF/EURONEXT): 160-ról 163 euróra emelkedett, ám azóta újra meglehetősen stabil. Most 161,75 eurónál fejezte be a múlt hetet.
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
  Ha az október utolsó hetétől induló időhorizonton vizsgáljuk, már egyértelmű a kép: drágul a búza Chicagóban (CBOT/CME). A 3 százalékos mérték már eléri azt a léptéket, amit érdemes megemlíteni. Ezzel az árfolyam 152 USD fölé jutott. Jelenleg 1 ezer tonna búza keresi új gazdáját és 20 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren. Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás