Egy Magyarországon újfajta technológia elterjesztésén munkálkodik a Metra Kft. öntözéstechnikai nagykereskedésének csapata. Olasz és amerikai mintát követve néhány éve értékesítik és terjesztik a kukorica csepegtetőszalaggal és csepegtetőcsővel történő öntözésének eszközeit. A cél, hogy hazánkban is a lehető legnagyobb területen alkalmazzák a technológiát, mert megéri. A Szent István Egyetem szarvasi Agrár- és Gazdaságtudományi Karának kutatásai és gyakorló gazdák eredményei is azt bizonyítják, hogy tápoldatozással és öntözéssel meg lehet duplázni a terméseredményeket. A részletekről a cég kereskedelmi szervezője, Nagy Tamás beszélt a Magro.hu-nak a Bábolnai Gazdanapokon.

Az öntözésfejlesztés témájától hangos idén januártól a magyar mezőgazdaság. Mit érzékel Ön ebből, és hogyan reagálnak az ügyfeleik?

A gazdálkodók számára örömteli, hogy az agrárminiszter öntözéspárti. Nagy István miniszter úr nagyon jól látja a kihívásokat. Mi is igyekszünk ezt a célt szolgálni. Látjuk a szándékot az öntözés gyakorlatát megkönnyítő jogszabályalkotásra is, ami a vízhasználat és az engedélyezési eljárás egyszerűsítésére irányuló intézkedéseket jelenti majd. A vásárlók egyelőre szkeptikusak, aminek az az oka, hogy aki egy 30 oldalas hiánypótlást kap, az onnantól más szemmel néz a beadott kérelmére. A gazdák jelenleg nincsenek felkészülve egy ilyen hosszadalmas adminisztrációs folyamatra, ami komoly nehézséget okoz számukra.

A Metra Kft. kereskedelmi szervezője, Nagy Tamás mutatta be, miért érdemes csepegtetőszalag és csepegtetőcső használatával öntözni a kukoricát (Fotó: Magro.hu)

Ám szerencsére elindult egy kedvező folyamat, ami a Szent István Egyetem szarvasi Agrár- és Gazdaságtudományi Karán egy olyan kísérlettel kezdődött, ami azt igazolta, hogy az öntözéssel és a tápoldatozással a magyarországi éghajlatviszonyok között is jóval magasabb termésátlag érhető el a kukorica minden fajtáján, így takarmánykukoricában is. Azóta ezt már több gazdaságban is megtapasztalták azok a termelők, akik telepítették a kukoricájukban ezeket az öntözőrendszereket. A Szent István Egyetem szarvasi Agrár- és Gazdaságtudományi Karának munkatársai egyébként a mérési eredményeken kívül közgazdasági számításokat is végeztek, ezek alapján is egyértelműen megtérül a befektetés.

A Szent István Egyetem szarvasi Agrár- és Gazdaságtudományi Karának kísérleti eredményei a kukorica öntözéssel és tápoldatozással elért terméstöbbletéről

Milyen termékeket keresnek és vesznek leginkább a gazdák?

Az AquaTraxx csepegtetőszalagok a legnépszerűbbek. Ez többek között azért is van, mert ez tolerálja a legjobban a magyarországi víz negatívumait; a vízkeménységet, valamint a nagyon magas vas- és mangántartalmat. A gazdák részéről egyértelműen pozitív a visszajelzés, nagyobb terméshozamról számolnak be. A csepegtetőrendszerek kétféle változatát kínáljuk nekik. Az egyiknél 40 centiméter mélyre kerül a csepegtetőcső, a másiknál a felszínre, vagy kicsit az alá helyezik a csepegetetőszalagokat. Magyarországon még jóval elterjedtebb ez utóbbi változat, mert lényegesen kevesebbe kerül, mint a mélyre helyezett csőrendszer telepítése, ami ugyan drágább, de hosszú távon sokkal jobban megéri. Jelenleg a gazdák tesztelik a hatékonyságot, amire az egy év élettartamú csepegtetőszalagokat használják. Amikor aztán a termésátlagok növekedése igazolja az elvárásokat, eljutnak addig a döntésig, hogy már csepegtetőcsővel, hosszabb távú megoldást telepítsenek. Ráadásul ezzel nem csak az öntözés, hanem a tápoldatozás is lehetséges. Mi világszínvonalú termékeket forgalmazunk, és képesek vagyunk a teljes automatizálás megvalósítására is. Rendszerünk méri a talaj nedvességtartalmát, és minden külső körülményt. Ennek köszönhetően alacsony energia- és vízfelhasználással, minimális munkaerőszükséglettel tudjuk az öntözést optimalizálni.

A Metra Kft. standja a 2019-es Bábolnai Gazdanapokon (Fotó: Magro.hu)

Mi a hazai öntözés legnagyobb technológiai kerékkötője, és milyen fejlesztéseket terveznek ezzel kapcsolatban?

Szeretnénk megoldást javasolni a víz vastartalmának csökkentésére, mert a túl magas érték Magyarországon nagy gondot okoz. Nálunk az öntözéshez túlnyomórészt nem felszíni vizeket, hanem kutakat használnak. Az ezekből nyert víznek viszont magas a vastartalma, ami nem jó, mert akadályozza a technológia működését. A vasas víz a föld mélyében vízoldható formában van jelen, majd a felszínre kerülve a nyomásváltozás hatására oxidálódás történik, amitől vízoldhatatlan csapadék keletkezik. Ez pedig képes eltömíteni az öntözőrendszer apró nyílásait. A csapadékképződést oxidálással lehet megakadályozni: vagy levegőztetik a vizet a levegő oxigénjével egy medencében, vagy az ivóvízhez hasonlóan kémiai megoldást alkalmaznak, ami viszont nagyon drága az agráriumnak. Azonban létezik egy olyan technológia is, amikor a homokszemcsék felületére katalizátort visznek fel, és ezzel oxidálható a vas-ion. Ez olcsó és hatékony megoldás. Ezt szeretnénk a jövőben meghonosítani Magyarországon.

A Metra Kft. munkatársai a Mixrite vízárammal hajtott tápoldatozó berendezés előtt (Fotó: Magro.hu)

Mennyire nyitottak a gazdák az öntözésre?

A kertészeti ágazatban már teljes mértékben elfogadott az öntözés. A gazdák ismerik a rendelkezésre álló megoldásokat. A feladat itt az, hogy nagyobb fokú automatizálást kell elérni. A szabadföldi öntözésben óriási lehetőségek vannak; a termelők többsége jelenleg az út elején jár. Viszont egy szűk rétegnél, a 20-as 30-as korosztálynál már érezhető a nyitottság: ők keresik és várják az új megoldásokat az öntözésre és a tápoldatozásra. A magyar feltételek és adottságok között nem tudok olyan terményről vagy területről, aminél és ahol az öntözés és a tápoldatozás ne hozná vissza a befektetett összeget, és ezt előbb-utóbb a gazdák is felismerik. Cégünk pedig térítésmentes felméréssel és ajánlatadással támogatja őket a döntés meghozatalában. A részletekkel a 06-24-441-640-es telefonszámon várjuk az érdeklődőket.

(x)

További híreink

Hogyan mentheted meg a buxusodat a puszpángmolytól?

2024.10.05.

A buxus, vagyis a puszpáng egy népszerű örökzöld növény, amelyet gyakran használunk sövények és dekoratív kertek kialakítására. De mit kell ahhoz tenni, hogy a növény valóban a kert dísze legyen? 

Hódít a mesterséges intelligencia – az intelligens kerteké a jövő

2024.10.05.

Mivel a technológia továbbra is áthatja életünk minden területét, nem meglepő, hogy a mesterséges intelligencia (AI) utat tör magának kertjeinkbe is. Az AI forradalmasítja a kertészkedéshez való hozzáállásunkat, a növényápolási alkalmazásoktól kezdve, amelyek a bevált gyakorlatokhoz vezetnek bennünket, egészen a teljesen automatizált kerti rendszerekig, amelyek kiküszöbölik a növények termesztése során felmerülő találgatásokat.

Bemutatkozott az elektromos Massey Ferguson traktor az ATH szakkiállításon

2024.10.05.

A holland gyártó, a Mechan Group bemutatott egy MF traktort elektromos változatban a szeptemberben megrendezett AgroTechniek Holland (ATH) szakkiállításon. Az importőr a prototípust a Knegt Tractorsszal együttműködve építette meg.

A nyári ludak után házi kacsában is fertőzött a madárinfluenza vírus

2024.10.05.

Néhány nappal az első vadmadár esetek igazolása után házi baromfiállományban is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás