Csak egy versenyképes és társadalmilag fenntartható mezőgazdasági ágazat lesz képes sikeresen teljesíteni az Európai Unió zöld célkitűzéseit. Az erős kutatási és innovációs menetrend által támogatott technológiai, digitális evolúció azonban új távlatokat nyit meg – hangzott el a 2023. évi EU AgriResearch Konferencián, amelyet 2023. május 31. és június 2. között tartottak Belgium fővárosában, Brüsszelben.

A Magyar Hírlap anyagát szemléztük. Eszerint a konferencián kiderült, a szakemberek között nincs vita arról, hogy az Európai Unió mezőgazdasági ágazata változó körülmények között fejlődik, próbára téve az ágazat ellenálló- és alkalmazkodóképességét. Az éghajlatváltozás hatással van a gazdálkodásra és az élelmiszer-rendszerekre, amelyeknek alkalmazkodniuk kell a szélsőséges és ismétlődő eseményekhez, mint például a súlyos szárazságokhoz vagy áradásokhoz. Ezekkel a szélsőséges kitettségekkel pedig mindenképpen kezdeni kell valamit - írták.

Az erős kutatási és innovációs menetrend által támogatott technológiai, digitális evolúció azonban új távlatokat nyit meg – hangzott el a 2023. évi EU AgriResearch Konferencián. A képen Mateusz Ciasnocha, Gilles Saindon, Stefania Avanzini, Drexler Dóra, Frank O’Mara és Magda Kopczynska – Fotó: 2023 EU AgriResearch Conference

A tudás a jövő a mezőgazdaságban is

Az EU AgriResearch Konferencia 2016-os indulása óta fontos szerepet játszik az EU agrárkutatására és innovációjára vonatkozó hosszú távú stratégiai megközelítés kialakításában. Hasznos útmutatást és áttekintést nyújt a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a vidéki területek támogatásához szükséges jövőbeli kiemelt kutatási és innovációs beruházásokról. A résztvevők amellett, hogy megtudják, milyen előnyökkel járnak a kutatási és innovációs tevékenységek a gazdálkodók, az erdészek és a vidéki területeken élők számára, lehetőséget kapnak arra is, hogy alakítsák az Európai Bizottság hosszú távú uniós kutatási programját a mezőgazdasági ágazatban. Továbbá a Horizont Europe 2025-ös stratégiai tervre is hatással lehetnek.

Új technológia a műtrágyára

A kutatásoknak köszönhetően például új technológiát fejlesztettek ki a műtrágya előállítására levegő, trágya és elektromosság keverékével. Ezzel a módszerrel a gazdálkodók viszonylag alacsony költséggel tudják előállítani a műtrágyát ott, ahol szükség van rá. A precíziós gazdálkodás lehetővé teszi a gazdálkodók számára a termelési és környezeti feltételek hatékonyabb felmérését is. Digitális eszközökkel személyre szabhatják a műtrágyák kijuttatását vagy az öntözést, csökkentve ezzel a ráfordítást és a hatóanyag-kijuttatást vagy éppen a vízfelhasználást.

Annak érdekében, hogy a helyi szereplők számára a lehető legnagyobb előnyöket biztosítsa, az Európai Bizottság gondoskodik arról, hogy a kutatást és az innovációt ne csak a gazdálkodók, az erdészek és a vidéki közösségek számára fejlesszék, hanem a kezdetektől fogva velük együtt. Az EU 1 milliárd eurót különített el 180 mezőgazdasági, erdészeti és vidékfejlesztési többszereplős projekt finanszírozására a Horizont 2020 hét évében (2014–2020).

9 milliárd euró kutatásra és innovációra

A mezőgazdaság, az erdészet és a vidéki területek a jelenlegi programozási időszakban példátlan uniós kutatási és innovációs finanszírozásban részesülnek. A Horizont Európa keretében 9 milliárd eurót különítenek el kutatásra és innovációra az „élelmiszer, biogazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezet” területén 2021 és 2027 között. A remények szerint a Horizont Európa által finanszírozott kutatási és innovációs tevékenységek hozzá fognak járulni az Európai Unió célkitűzéseihez. Ezek között van a Green Deal és a Közös Agrárpolitika (KAP), a Farmtól asztalig stratégia, valamint a vidéki területek hosszú távú jövőképe, a Talajstratégia és a Fenntartható Fejlődési Célok is.

Konkrét eredmények kellenek 2030-ra

A Horizont Európa keretében kifejlesztett megoldások bevezetésének támogatása érdekében a Horizont Európa EU-FarmBook projektje olyan platformot fejleszt ki, amely egyesíti az EU által finanszírozott többszereplős kutatási és innovációs projektek minden kézzelfogható eredményét. Az úgynevezett K+I missziók ambiciózus célokat tűztek ki, és 2030-ra konkrét eredményeket fognak hozni. Ehhez persze előbb mozgósítani kell az állami és magánszereplőket, például a nemzeti, regionális és helyi hatóságokat, a kutatóintézeteket, a gazdálkodókat, a vállalkozók és befektetőket - a valós és tartós hatás elérése érdekében - írták.

Az Európai Bizottság már korábban a talaj egészségének helyreállítását választotta az egyik legsürgetőbb uniós szintű kihívásnak, amellyel az öt misszió egyike foglalkozik. Az „A Soil Deal For Europe” célja, hogy 100 laboratóriumot hozzon létre Európa-szerte, amelyek segítségével 2030-ra meg lehet találni az átmenetet az egészséges talajokhoz. Több mint 1000 helyi vizsgálóhely teszi lehetővé majd a valós kísérletezést és a közös megoldások megtalálását a gazdálkodók, erdészek és városi kertészek számára, valamint a talaj egészségének javítását célzó jó gyakorlatok bemutatását Európa-szerte. Az ebből a folyamatból származó ígéretes innovatív technológiák és gyakorlatok azután a KAP vagy más uniós és nemzeti finanszírozási eszközök keretében lehetnek továbbfejleszthetők.

A KAP kiegészítő pénzei

A KAP pénzeszközei kiegészítik a Horizont Európa finanszírozását és fellépését annak biztosítására, hogy a gazdálkodók, erdészek és vidéki közösségek részt vegyenek a kutatásban és az innovációban. A KAP által a mezőgazdasági európai innovációs partnerség (EIP-AGRI) keretében finanszírozott fellépések segítik az innováció és a végfelhasználók közötti híd építését. Az EIP-AGRI gazdálkodókat, erdészeket, tanácsadókat, kutatókat, vállalkozások képviselőit, környezetvédelmi csoportokat, civil szervezeteket, fogyasztói érdekcsoportokat és más újítókat kapcsol össze működési csoportokban. 

Uniós szinten az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) csaknem 2,1 milliárd eurót különítenek el a tudás, a csere és az információk elősegítésére. Hatmillió résztvevő részesül majd tanácsadásban, képzésben és tudáscserében az európai innovációs partnerség keretében megvalósuló innovációs projektekben való részvétel keretében. Továbbá több mint 200 ezer független tanácsadót támogatnak majd a munkájukban, hogy segítsék a tudásátadást a gazdálkodóknak és fokozzák az innovációt a gazdálkodók körében - írta Tóth László Levente összefoglalója.

Megosztás

További híreink

Rendkívül kártékony rovar, az őszi sereghernyó lehetséges megjelenéséről jött figyelmeztetés

2024.12.03.

Az őszi sereghernyó (Spodoptera frugiperda) az amerikai kontinens melegigényes őshonos faja, amely kiemelten veszélyes zárlati károsítóként szerepel az Európai és Mediterrán Növényvédelmi Szervezet (EPPO) A1-es karanténlistáján.

13 éve nem volt ilyen hideg Magyarországon

2024.12.03.

Az idei november középhőmérséklete a legalacsonyabb volt 2011 óta. Emellett ez volt az első hónap 2023 májusa óta, amelynek középhőmérséklete országos átlagban az éghajlati normál alatt maradt.

Az aszály hatásai ellenére is lesz elég magyar karácsonyfa az idén

2024.12.03.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, mégsem kell hiányra számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban.

Több változás lép életbe az adótörvényekben

2024.12.03.

Az Országgyűlés elfogadta és kihirdette a 2024. évi LV. törvényt, amely számos adótörvény módosítását tartalmazza.

Tudja, mióta nem érkezett uniós forrás Magyarországra?

2024.12.03.

Június 26-a óta Magyarország nem kapott újabb európai uniós támogatást, bár a 2021–2027-es pénzügyi ciklusban hazánknak járó 21,8 milliárd eurós keret 56 százaléka jelenleg hozzáférhető.

Karácsony közeledtével nem haszontalan tudni, melyek lettek az Év Szaloncukra 2024 díj legjobbjai

2024.12.03.

Az idei fődíjat a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor érdemelte ki.

Partnerhírek
Partner

Védjük a gyökereket az Agrováció termékével

2024.12.03.

A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.

Partner

AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?

2024.11.29.

Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás