A dohánytermesztés már hosszú idő óta sok családnak ad biztos megélhetést hazánkban. Kedvelt növény a dohány és támogatásban sincsen hiányuk a termelőknek. Idén május közepéig kell leadni a támogatási igényeket.

Az idén 3300-3400 hektárra már megkötötte a termékértékesítési szerződést a dohánytermelőkkel a két nagy felvásárló társaság – közölte Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke. Ez a terület közel fele annak, amelyre támogatás vehető igénybe. A történelmi bázisterület ugyanis 5850 hektár. Virginia dohányfajtából a 2016-ban leszerződött területre, 2631 hektárra újraszerződtek a termelők, a Burley esetében még várhatók szerződéskötések, de csak kis számban. A tavalyi 735 hektárral szemben eddig 700 hektár van lekötve.

Idén is kapnak támogatást a dohánytermesztők
 

A termelők hektáronként 900 ezer forint nemzeti támogatásban részesülnek, ami két részből áll. Az összeg kétharmada átmeneti nemzeti támogatásként jár, 300 ezer forintot pedig termeléshez kötött csekély összegű támogatásként igényelhetnek a gazdák. Az átmeneti nemzeti támogatáshoz nem kell teljesítést igazolni, ezt történelmi bázisként lehet igénybe venni. Mindkét támogatáshoz külön be kell jelentkezni a termelési éven belül május 15-ig, és mind két esetben komoly feltételeket kell teljesíteni a termelőknek ahhoz, hogy jogosultak legyenek a támogatás igénybevételére. Az elnök felhívta a figyelmet a kérelem pontos kitöltésére, mert mint mondta az űrlap elég bonyolult, oda kell figyelni, hogy a pipákat a megfelelő helyre tegyék. Az elmúlt évben sokan hibáztak, s estek el ennek következtében a támogatástól - mondta.

A dohánytermesztés az uniós támogatások 2015. évi megszűnésével komoly mértékben visszaesett Magyarországon. A kormány azóta tisztán nemzeti forrásból próbálja segíteni ezt a jelentős élőmunka igényű termelést.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás