Hirdetés
Drágultak a gabonafélék és az olajos magvak
Megérkezett az első összefoglaló a 2016 eleji hazai külkereskedelemről. A rendelkezésre álló adatok szerint a gabonafélék és az olajos magvak is drágultak tavalyhoz képest és húsfronton is történtek változások.
2016 elején a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 1245 millió eurót, behozatala 810 millió eurót tett ki. Így az agrár-külkereskedelmünk 435 millió euró aktívumot termelt. Egyébként a kivitel értéke 1,4, a behozatalé 3,5 százalékkal emelkedett, az egyenleg 2,3 százalékkal csökkent.
Az élő sertés külkereskedelmi forgalma viszont romlott, méghozzá 20 százalékkal az előző év elejéhez képest. Az export- és az importvolumen csökkenésével párhuzamosan az árak is mérséklődtek. A behozatal mennyiségben és értékben is több, mint háromszorosa volt a kivitelnek.
Hirdetés
Sertéshúsból is csökkent a kivitel, 9 százalékkal kevesebbet exportáltunk, mint egy évvel korábban, ezzel párhuzamosan viszont az import 9 százalékkal erősödött.
A baromfihús külkereskedelme viszont szárnyalt 2016 elején. Összesen 20 százalékkal haladta meg a külkereskedelmi aktívum az előző évit. Az exportvolumen 12 százalékkal emelkedett, míg az import 8 százalékkal csökkent.
2016 első két hónapjában a gabonaexport az összes agrárexport értékének 19 százalékát adta, ami 4 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A kivitt mennyiség 55 százaléka volt kukorica, 37 százaléka búza, 7 százaléka pedig árpa volt. A kukorica exportátlagára 32 százalékkal emelkedett a 2015 eleji árakhoz képest, ezzel párhuzamosan viszont a búza ára 10 százalékkal csökkent.
A vizsgált időszakban a repcemag kivitele az egy évvel korábbi szint felére esett, míg a napraforgó kivitele közel 40 százalékkal bővült. Az exportátlagár mindkét termék esetében jelentősen emelkedett. A repceexport átlagára közel 30 százalékkal, a napraforgóé csaknem 20 százalékkal magasabb volt, mint 2015 első két hónapjában.
Forrás: AKI
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 75 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés