Hirdetés
Drágultak a hazai gabonaárak
Drágult a hazai gabonafélék ára. A búzáé kisebb, a kukoricáé nagyobb mértékben. A világpiacon viszont nem egységes a kép, mert míg Európában szintén erősödést láttunk, Chicagóban csökkentek az árak. A hazai folyamatokat tükröző Magro Gabonaindex (MGX) értéke mindesetre emelkedett a 45. héten. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.
A kukorica háromnegyede már a magtárakba került Magyarországon. Jól halad tehát a betakarítás. Ha az időjárás is úgy akarja, akár már a hét végére befejeződhetnének a munkálatok. Feltéve, ha nem maradnak majd lábon táblák. Ám ezzel lehet számolni, mert helyenként nedves a kukorica, így sokan akarnak spórolni a szárítási költségeken. 6 millió tonna lesz idén az össztermés mennyisége, jóval kevesebb, mint tavaly. Részben ennek köszönhetően is, 2,5 százalékot drágult a kukorica átlagára a Magro.hu fizikai piacán. Egészen pontosan 43.234 forintig emelkedett a 45. héten. A novemberi kukorica 46.400 forinton zárt a hónap végén a BÉT-en, míg az „új” fronthavi jegyzés egyből emelkedni kezdett és 47.500 forinton fejezte be a múlt hetet. Hasonló mértékben, hozzávetőlegesen 1 százalékkal lett drágább a márciusi és májusi árfolyam is. Párizsban (MATIF/EURONEXT) is hasonló mozgást láthattunk. Ennek eredményeként 172 euróig erősödött a novemberi kurzus, valamint kisebb mértékben ugyan, de drágult a januári és márciusi árfolyam is. Előbbi ezzel 175, utóbbi pedig 177 euró felett jár. 2,5 százalékkal csökkent viszont a kukorica fronthavi kurzusa Chicagóban (CBOT/CME), egészen 148,18 dollárig. Hasonló irányba és dinamikával mozdult el a márciusi és májusi kurzus is, előbbi 150,23, utóbbi 152,83 dollár tonnánkénti árig. Aktuálisan 6 ezer tonna kukoricát adnának el a piactéren és mintegy 10 ezer tonnányi a vételi pozíciók összege.
A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. szept. | 2015. okt. | 2015. | ||||
42. hét | 43. hét | 44. hét | 45. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 40 409 | 41 219 | 41 670 | 41 397 | 42 200 | 43 234 |
Kötési mennyiség (t) | 6 012 | 15 602 | 3 950 | 3 150 | 2 900 | 2 990 |
A búza ára növekedett a hazai fizikai piacon. Az étkezési búza prompt átlagára ezzel 48.700 forint, míg a takarmánybúzát 44.850 forint lett a 45. héten. Folytatódott a drágulás a hazai határidős búzapiacon is. Újabb, ezúttal mintegy 1 százalékos erősödést figyelhettünk meg mind a malmi-, mind a takarmánybúzánál. A malmi búza fronthavi jegyzése ezzel 49.500, míg a takarmánybúzáé 46.100 forint lett tonnánként. Párizsban (MATIF/EURONEXT) továbbra is kéz a kézben jár a búza a kukoricával. Mivel a kukorica drágult, hasonló mértékben növekedett a decemberi búza ára is. Ez a múlt héten 185,75 eurós záróárat eredményezett. Stagnáláshoz közeli mozgások után Chicagóban (CBOT/CME) nem változott érdemben a búza ára., ezzel az időben hozzánk legközelebbi lejárat, a decemberi, 192,24 dolláron zárta a 45. hetet. Jelenleg összesen 6 ezer tonna búza eladó és 4 ezer tonnára van vételi ajánlat.
Hirdetés
A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren | ||||||
2015. szept. | 2015. okt. | 2015. | ||||
42. hét | 43. hét | 44. hét | 45. hét | |||
Átlagár (Ft/t) | 46 084 | 46 330 | 47 711 | 47 156 | 48 153 | 48 234 |
Kötési mennyiség (t) | 7 115 | 11 205 | 2 210 | 2 475 | 2 113 | 2 400 |
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Fokozott tűzveszélyt jelent a szárítókban hagyott napraforgó, cirok
A betakarítás folyamatosságát a csapadékos időjárás megtöri. A szárítók üzemeltetői nehéz helyzetben vannak, mert nem tudják, mikor folytatódhat a betakarítás (talán már holnap), ezért gyakran a toronyban hagyják a terményt, nem ürítik le. Ez akkor is veszélyes, ha ügyelnek arra, hogy a felső nedves tömeg is megszáradjon.
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés