Március 10. a beporzók napja, ezért a márciusi hónap műtárgya ez a délről jött, „Janus-arcú” lepkefaj, mely lárvaállapotban gyötrelmes károkat okoz számos haszonnövényben, kifejlett állatként viszont fontos beporzó.
A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) déli elterjedésű rovarfaj, mely az Óvilágban minden földrészen és nagyobb régióban honos, de állandó (áttelelni képes) populációi Európában az ezredfordulóig csak a Földközi-tenger vidékén voltak. Szórványosan azonban már korábban előkerült Magyarországon is, és mint ritkaságot, minden felbukkanását számon tartották a szakemberek. A délről vándorló lepkék legkorábban májusban jelentek meg, ami a faj életmódjával magyarázható: hernyói bimbókat, virágokat, terméseket fogyasztanak, és a virágzási idők eltolódása szerint vonult a faj tavasszal északabbra. Az 1990-es évek elején azonban, minden bizonnyal az általános felmelegedés hatására, tömeges vándorlását sikerült megfigyelni. Ezután már nem csak a délről jött lepkék bukkantak fel, hanem a nálunk lerakott petékből kikelő újabb nemzedék(ek) tagjai is! A faj áttelelését először1994-ben figyelték meg Magyarországon. Egy nőstény akár 300–350 petét is lerakhat, és ha nincs a fajnak eléggé gyakori ellensége, akkor ezek többségéből hernyó kel ki. A lepkész gyűjtők érdekes ritkaságából egycsapásra súlyos kártevő lett. Oroszország meleg éghajlatú ázsiai területein fő tápnövénye a monokultúrában termesztett gyapot volt (innen származik átvett magyar neve is), de Európában – és így nálunk is – számos szántóföldi növényre, zöldségre (lucernára, babra, kukoricára, dohányra, paradicsomra, paprikára, kenderre) és dísznövényekre (muskátlira, szegfűre, krizantémra) szokott át, és lett azok igen veszedelmes ellensége.
A gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) egyik gyűjteményi példánya a múzeum Lepkegyűjteményéből (fotó: György Zoltán)
A lepke maga nem különösebben látványos. Szárnyfesztávolsága 2,5–4 cm, színezete a világos okkersárgától a sötét szürkésbarnáig és csokoládébarnáig változhat, mintázata jól rejti az aljnövényzetben.
Miután a károkat nem a kifejlett lepkék, hanem a hernyóik okozzák, érdemes azokra is figyelmet fordítani. A gyapottok-bagolylepke hernyója 5 cm hosszúságúra is megnőhet (kép). Itt azonban nagyon sok szóra volna szükség, hogy a hátoldal hosszanti csíkjait, a test oldalán szelvényenként csinosan, szép rendben megjelenő parányi szemfoltot, az alattuk ismétlődő fehér és barnás mintázatot leírjuk – beszédesebb a kép, amin jellegzetes, hattyúnyakra emlékeztető testtartása is megfigyelhető. Összességében igen tetszetős hernyócska, mégsem lehet neki felszabadultan örülni. Amikor zsenge kukoricacsőben rág, szép sorban leeszi a szemeket, és megrágja a torzsát is. Paradicsomban képes úgy elfogyasztani a termés húsát, hogy kívülről szinte semmi nem látszik, amíg a végén – bábozódás előtt – kis kerek lyukon ki nem rágja magát. Károsítja a dohányt is, pedig a nikotin sokféle rovarkártevő ellen használható méreg. És elfogyaszt minden virító vagy frissen magot hozó lágyszárút, majdhogynem válogatás nélkül…
Azért van, aminek örülhetünk: itthon megfigyelték a selyemkóró és a parlagfű virágzatának fogyasztójaként. Sajnos azonban ezek az özöngyomok nem tartoznak a legkedveltebb táplálékai közé.
A bagolylepkefélék adják a lepkék legnagyobb fajszámú családját: 35 ezer ismert fajukból hatszáznál is több honos vagy időszakonként előfordul Magyarországon. Ez valamivel több, mint az összes hazai gerinces állatfajunk. A baglyok, ahogy lepkész körökben becézik őket, rendszerint éjszaka röpülnek, és erősen vonzódnak a fényhez. Az éjszakai röpködés ugyan védelmet nyújt a fecskék és más énekesmadarak ellen, de a sötétben ólálkodó, puha röptű denevérek ellen kevésbé, akiknek mindig jólesik egy-egy kövér testű lepke. A bagolylepkék keresik a nektártartalmú virágokat, melyek – mivel éjszaka kevésbé hatásos a virágok színpompája – különböző illatokkal csalogatják magukhoz a beporzó rovarokat.
A Magyar Tudományos Akadémia Növényvédelmi Intézetében kifejlesztettek egy, a gyapottok bagolylepkét vonzó illatcsapdát, ám ez nem a virágok bódító illatával dolgozik. Ismeretes, hogy sok rovarfaj nősténye illatanyagokkal – feromonokkal – csalogatja magához a hímeket. Ezek gyakran nem is nagyon bonyolult felépítésű szerves vegyületek – csak hát meg kell találni őket, ki kell deríteni az összetételüket, és azután meg kell oldani a laboratóriumi, majd üzemi előállításukat is. A csapdákkal gyéríteni is lehet a kártevők egyedszámát, de arra is alkalmasak, hogy a rajzás kezdetét, dinamikáját meg lehessen állapítani. Nálunk az első röpülő egyedek május-júniusban jelentkeznek, majd júliustól novemberig az egybemosódó új nemzedékek tömegessé válnak.
A Himalájában az eget gyakran a szó szoros értelmében elhomályosítják a vándorló gyapottok-bagolylepkék. Szerencsére nálunk ilyen jelenség eddig nem fordult elő, és reméljük nem is fog.
Szerzők: Ronkay László és Vásárhelyi Tamás
Forrás: Magyar Természettudományi Múzeum Blog