A gombát nem csak a gyerekek nem eszik meg, sok felnőtt sincsen kibékülve vele. Félnek a mérgezés vagy az íze miatt, esetleg nem tudják eldönteni, hogy növény-e vagy állat. Ezekből kifolyólag kevés gombát eszik a magyar, szakértők pedig ennek megváltoztatása érdekében kampányt indítanak a gomba népszerűsítéséért.

Mindössze 1-1,5 kilogramm. Ennyi gombát eszik átlagban egy magyar ember egy év alatt, ami valljuk be, nem túl sok. Pedig a hazánkban sok helyen előforduló csiperke és laska szinte bárki számára elérhető lenne. Szakemberek szeretnék, ha több gombát fogyasztanánk, ezért komoly kampány indul a már említett két gombafajta részvételével. A cél, hogy megduplázódjon az éves átlagos fogyasztás a kampány végére.

Még a termesztett csiperkét sem esszük, pedig a mérgezés esélye termesztett gomba esetén nulla
 

Az akcióra júniusban kerül sor, melyben több kereskedelmi lánc is részt vesz. A rendezvénysorozat elsősorban az oktatásra helyezi a hangsúlyt, ugyanis sokan kevés információvak bírnak a gomba felhasználhatóságával kapcsolatban. Egyesek azt sem tudják, hogy a laska kiváló húspótló alapanyag lehet. El kívánják oszlatni továbbá a tévhiteket is, például a gomba nyers fogyaszthatóságával kapcsolatban is.

A hazai gombatermelés az utóbbi években növekedett. A 2008-ban regisztrált 18 ezer tonnás mennyiségről a tavalyi évre közel 30 ezer tonnára bővült, nagyjából 15-20 milliárd forintos éves termelési értéket produkálva. A megtermelt gomba 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laskagomba. Ezek közel 60 százalékát exportálják. Magyarországon 18-20 nagyobb és 300-400 kisebb gombatermelőt tartanak nyilván, az ágazat mintegy 4500 főt foglalkoztat - írja az agrarszektor.hu.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás