A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2021 decemberében 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt. Az elmúlt évben átlagosan 19,3 százalékos emelkedést mért a statisztika, a decemberi éves drágulás 2,8 százalékponttal volt magasabb a novemberinél. A növénytermesztési és kertészeti termékek áremelkedése novemberhez képest 2,6 százalékponttal 38,6 százalékosra gyorsult. 

Az élő állatok és állati termékek drágulása 5,6 százalékponttal 15,4 százalékra emelkedett, ezen belül az élő állatok felvásárlási árának emelkedése 9,8 százalékponttal szökött fel és 17,5 százalékos volt. A vágósertések ára novemberben még 7,4 százalékkal olcsóbb volt mint egy éve, decemberben pedig 7,3 százalékkal drágább, ami 14,7 százalékpont ütemváltást jelent. Az élőállatok között a vágósertés áránál is nagyobbat emelkedett a vágómarhák felvásárlási ára 33,8 százalékkal került többe, ami 15,1 százalékpontos ugrás a novemberi árszinthez képest. A baromfi átlagosan 23,4 százalékkal, ezen belül a tyúkfélék 27,3 százalékkal, a liba 22,4, a pulyka 25,0 százalékkal, a kacsa 11,6 százalékkal drágult egy év alatt a múlt év végéig. Az állati termékek felvásárlási ára 11,6 százalékkal emelkedett egy év alatt tavaly decemberig, a tej ára 10,7 százalékkal, a tojás 10,2 százalékkal emelkedett, egyéb állati termékek viszont 21,2 százalékkal drágultak.

A KSH adatai szerint 2021 decemberében 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes

Drágábbak a szántóföldi kultúrák növényei is

A növényi termékek között a gabonáért átlagosan 38,6 százalékkal kellett többet fizetni. A búza éves áremelkedése 10,3 százalékponttal 54,6 százalékosra ugrott, a kukoricáé 6,2 százalékponttal 57,0 százalékosra emelkedett. Az olajos növények 55,4 százalékos decemberi éves drágulásán belül az étolajalapanyagként is fontos napraforgómag ára 33,9 százalékkal került többe, mint 2020 decemberében a novemberi 51,1 százalékos emelkedés után.

Emelkedtek a zöldség felvásárlási árak

A burgonya 55,7 százalékkal drágult decemberre, 21,6 százalékponttal élénkebben a novemberi 34,1 százaléknál. A zöldségek áremelkedése 10,8 százalékponttal iramodott meg és 18,4 százalékkal kerültek többe, mint az előző év végén. A karfiol 52,3 százalékkal drágult egy év alatt, ami 42,4 százalékos felpattanás a novemberi egyszámjegyű emelkedés után, a fejeskáposzta 18,5 százalékkal lett drágább. A paradicsom 6,2 százalékkal, az uborka 4,9 százalékkal drágult egy év alatt, a fejes saláta ára 19,4 százalékkal alacsonyabb volt, a novemberi 15,4 százalékos csökkenés után. A vöröshagyma 13,2, a sárgarépa viszont csak 0,1 százalékkal volt drágább, mint előző év decemberében. A gyümölcsök árát 0,3 százalékkal alacsonyabbra mérte a KSH decemberben, ám novemberben még 3,1 százalékkal voltak olcsóbbak.

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás