Van néhány barátom, akik szerint jobb fotós vagyok, mint műtrágyagyártó. Ennek apropóján - bár egész évben szinte műtrágyákat gyártunk - év végére összeállítunk egy következő évi falinaptárt partnereink részére, és ebben a naptárban az általam készített fotók szerepelnek. A 2021-re készült kiadványunkban egy ez év eleji myanmari (Burma) utazásom során készült sorozat képei láthatók.

Partnereinknél járva nem ritkán látom azt, hogy sok évvel ezelőtti kiadványaink kint vannak a falon, nem kerültek kukába az év végével. Merem remélni azt, hogy az egyediséget, a magas szintű esztétikai megjelenést és tartalmat partnereink ilyen módon értékelik, ismerik el.

Naptáraink tartalma is változott az évek során: az első kiadványokban még bátortalanul nyúltam saját képeimhez, a többség vásárolt vagy stock fotó volt. Aztán egyre bátrabb lettem (remélem a képeken nemcsak a bátorság, hanem a fejlődés is látszik) és pár év múlva naptárainkban már csak saját képeim szerepeltek. Ehhez pedig az is kellett, hogy keményen képezzem magam a fotózásban - rengeteget olvastam, tanultam másoktól és netről, megtanultam a számítógépes utómunkákat – és persze rengeteg képet készítettem. Kivétel volt a 2012-es NASA adaptáció a Fertilia-galaxisra, bár ezt is én ötleteltem (egyébként erre emlékeznek még ma is a legtöbben). Hiszem azt, hogy a 2015-16-os évi fiatal gazdás naptárkészítés valódi értékteremtés volt. Most pedig szintén általam készített és bemutatásra alkalmasnak tartott képek adják a 2021-es naptárunk anyagát.

[Best_Wordpress_Gallery id="5" gal_title="Fertilia-Naptár"]

Kattintson bele a képbe és lapozza végig a gyönyörű felvételeket!

Ez a naptár azért is fontos cégünk életében, mert egy újrakezdés áll mögöttünk. Bizonyára sokuk előtt ismert, hogy a Fertilia 2016 végén, egy multicéggel kötött stratégiai megállapodás értelmében, kivonult a magyar műtrágyapiacról. A Fertilia helyét és tevékenységét ez a cég vette át. Ez az együttműködés szűnt meg 2019 végén, melynek eredménye lett az, hogy a Fertilia ismét megjelent a magyar műtrágyapiacon. A döntés helyességét mi sem bizonyítja jobban, hogy annak ellenére sikeres évet tudunk magunk mögött, hogy a tavaszi szezonba csak későn tudtunk belépni, ajánlatokat adni. És bár a könyvelők nem ezt tartják a legfontosabbnak, de számomra külön öröm, hogy - a korábbi sok-sok évhez hasonlóan - az évet ezzel a naptárral tudjuk zárni!

Hadd vonjak párhuzamot a naptárunk és műtrágyáink között is. Meggyőződésem, hogy az általunk kifejlesztett és gyártott, egyedi, magas hozzáadott értékkel bíró nagy hatékonyságú műtrágya termékeink (Gramix NPK, Rizotec NPK, Ureal 46N, UMG StarterMax, RizoStart, Fertisol folyékony termékcsalád, MASSulfix) és logisztikai szolgáltatásaink piaci sikereit és a számtalan pozitív termelői visszajelzést ugyanazon jellemzők mentén nyerték el, amelyek naptárunkra is igazak.

És hogy igaz-e az első mondat állítása, vagyis jobbak-e a fotóim, mint a műtrágyáink?

Ennek eldöntése legyen az Önök feladata! Kérem, nézegessék örömmel a képeimet és használják műtrágyáinkat! Remélem, mindkettővel elégedettek lesznek! A műtrágyáinkkal kapcsolatos kérdését, megrendelésés az alábbi elérhetőségeken várjuk:

Simon Péter ügyvezető
Botka Beatrix termékmenedzser

30/3775 666
70/7957 358

Egyéb információért pedig keresse fel a www. fertilia.hu oldalt.

Amennyiben a képeimmel kapcsolatban lenne kérdése, vagy egyszerűen csak több képemet szeretné látni, látogasson el a @streetpositive Instagram vagy a www.fotospet.hu weboldalra.

Amennyiben Ön még nem műtrágya vásárlónk, de szeretne a falán egy ilyen naptárat látni, a készleteink erejéig szívesen postázunk egyet postaköltség ellenében, remélve azt, hogy legközelebb műtrágyát is rendel nálunk. Kérjük, hogy ezt az igényét a fenti elérhetőségünk egyikén jelezze! Végezetül kívánok mindenkinek sikeres, járványmentes 2021-es évet!

Simon Péter
alapító, ügyvezető
Fertilia Trans Kft.

(x)

Megosztás

További híreink

Az egyik legfontosabb kérdés a növénytermesztésben a fajtaválasztás: ünnepelt a Gabonakutató Kiszomboron

2024.07.09.

A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. jubileumi országos kalászos fajtabemutatót tartott a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszomboron. 

Új tulajdonosa van a vegyszerhasználat jelentős csökkentésén dolgozó Ekobot vállalatnak

2024.07.09.

Az Ekobot elképzelése, hogy fenntartható alternatívákat kínáljon az emberi fogyasztásra szánt növények vegyszeres permetezésének csökkentésére vagy megszüntetésére.

Jégeső csapott le az őszi káposztarepce fajtabemutatóra a Nyírtelek közeli Gyulatanyán

2024.07.09.

Őszi káposztarepce fajtabemutatót tartottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtelek közeli Gyulatanyán.

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás