Ugyan az előző 5 év átlagtermését szinte minden növényünk hozama meghaladta idén, mégsem lehet okuk az örömre a gazdáknak. A búza ára ugyanis régen látott mélységben van, sőt, a kukoricatermesztők sem örülhetnek egyelőre. Mindebből várhatóan az állattenyésztők húzhatnak hasznot.

Idén több, mint 5 millió tonna búzát takarítottak be itthon a gazdák, amiből 2 millió tonna lett étkezési minőségű. Legyen szó prémium búzáról, vagy malmi búzáról, minden típusnak kirívóan alacsony az ára a piacon. A javítóbúza 42-43 ezer forintért cserél gazdát tonnánként, az euró búza ára pedig már 40 ezer forint alatt van. A takarmánybúza ára pedig sosem látott mélységben jár, a leggyengébb kategóriájú búzához már 30 ezer forint alatt hozzá lehet jutni.

A mennyiségre nem, az árakra már annál inkább lehet panaszuk a termelőknek
 

Nem meglepő hát, hogy ilyen árak mellett sok gazda veszteséggel fogja zárni az idei évet. Szakértők szerint kizárólag azok a gazdák tudnak nullára kijönni, esetleg egy minimális profitot termelni, akik jóval az átlag felett termeltek idén búzát.

A kukorica lehet a megmentő

Mivel nem csak búzát termesztenek a termelők, így van még esély arra, hogy valamennyi profitra szert tegyenek. Kukoricából 7,5 tonnás termésátlagra számíthatunk hektáronként, összesen 8 millió tonna tengeri kerülhet a tárolókba a földekről Magyarországon. Jó esetben ez képes lehet kihúzni a gödörből a gazdákat, de a termény ára most még nagyon alacsony.

Vajon képes lesz a kukorica kihúzni a gazdákat a gödörből?
 

A napraforgónál már nem ilyen egyszerű a kalkuláció. Helyenként ugyanis a viharok megdöntötték a növényeket, így némi termésveszteséggel is számolni kell.

Az állattenyésztők húzhatnak hasznot a takarmányárakból

Idén szinte minden növényből az elmúlt 5 éves átlagnál több termett. Ezzel és az alacsony takarmányárakkal az állattenyésztők járhatnak jól. Nagyobb hasznuk lehet az olcsó takarmányon felnevelt állatokon.

Ez azonban még nem látszik, mivel például a csirke és a pulyka ára is alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt. A baromfiszektor azonban most nehéz időszakát éli itthon, köszönhetően a sertéshús áfájának csökkentése és az uniós piaci viszonyok miatt. Így ugyanis a baromfitermékek áraiból is engedniük kellett az előállítóknak. Ezért is várja a baromfiágazat minden tagja a januárt, ugyanis akkortól már a baromfihúsokra is a csökkentett áfa lesz érvényes.

Forrás: vg.hu

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás