Kifizetődő az internetet igénybe venni ahhoz, hogy optimalizálhassuk a termesztési költségeinket. Egyszerűen nincs alternatívája az olyan megoldásnak, ami azonnal összefüggéseket mutat meg és számolja a hektárra eső költségeket. A legtöbb gazda ezért támpontként használja az Agrisket, ami szemmel láthatóan az iránytű szerepét kezdi betölteni a növénybiztosítások piacán. Így mostanra már nem csak a KGFB és lakásbiztosítási szerződéseket, de a növénybiztosításokat is egyre többen kötik elektronikus felületek segítségével.

Minden termelő, aki először találkozik egy jég, vihar vagy akár aszálykár biztosítást bemutató szakemberrel, elsőként ezt a kérdést teszi fel: Rendben van, de mikor és mennyit fizet a biztosító? Ekkor szakszerű válaszként az hangzik el, hogy a biztosító 90 %-át kifizeti a kárnak és csak 10 % önrésszel kell számolni. Vagy éppen csak 5 % az önrész, ám más a számítás alapja, mert úgy hívják az önrészt, hogy abszolút. És egyébként a kármentességi engedmény kár esetén történő visszafizetésének szabályai a biztosítóktól függően különböznek. De mekkora díj után is jár az állami támogatás? Végül is kockás papíron is kiszámolható az eredmény némi számolgatással, de az összes tényező számbavétele meglehetős komplikációkat okozhat egy jó értelemben vett „hagyományos” üzletkötő tanácsadásában vagy esetleg elsiklik a lényeg.

Sokan még mindig nincsenek tisztában a növénybiztosítások fontosságával
 

Az is igaz, hogy az emberi számítási kapacitás korlátaiból adódó hiányosságokat jól ellensúlyozza a személyes tanácsadásra jellemző bizalmi többlet. Ám ez mit sem számít akkor, amikor a kár megállapítását követően a gazda számlájára kerül a kártérítési összeg. Különösen, ha nem annyi, amennyit gondoltunk, hogy jár. Már pedig, hogy egyáltalán járjon, azért Agrisk szakemberei is megtesznek mindent, mert közreműködnek a kárjelentésben és adott esetben a kár helyszíni rendezésénél is.

Az Agrisk.hu az első hazai online felület, ahol összehasonlíthat több agrárbiztosítást néhány kattintással
 

Éppen ezért nem megvetendő az elektronikus tanácsadásként felfogható online kalkuláció, amit jól ki lehet egészíteni egy erős szakmai támogatást adó telefonbeszélgetéssel vagy ne adj isten egy jól összeállított videósegéddel. Ezt követően a szerződések portálon való megkötése már csak technikai kérdés, mely nem szól másról, mint kényelmi és időtakarékossági szempontokról. Bónuszként mindenki automatikusan kaphat jobb és kedvezőbb ajánlatot, csak próbálja ki. Ehhez semmi mást nem kell tenni csak 2 percet ráfordítani és kalkulálni egy pofonegyszerű felületen.

(x)

Szerző: Surmann Árpád, Agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

Megosztás

További híreink

Tíz szakember kapta meg a Népművészet Mestere díjat 2024-ben

2024.10.05.

A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás