Egy idei jogszabályváltozásnak köszönhetően rugalmasabb rendszerben adhatják el saját termékeiket a kistermelők, mert szinte minden alapanyag feldolgozásával előállított termék értékesíthető a rövid élelmiszerláncban. Ráadásul már nem csak a termelő, de közeli hozzátartozója vagy alkalmazottja is értékesítheti ezeket az árukat. A családi gazdaságoknak nagy segítséget jelenthet, hogy az alapításukról szóló szerződés benyújtására a veszélyhelyzet végéig van lehetőség.

A kistermelők, őstermelők közvetlen értékesítési lehetőségeinek szélesítése azért is fontos, mert a Covid-19-járvány felerősítette a helyi és kézművestermékek iránti keresletet – írta a Magyar Nemzet. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy a termelői tevékenység mellett kiegészítő tevékenységet is lehessen folytatni. A termelők az úgynevezett rövid élelmiszerlánc-csoportok tagjaként tovább bővíthetik értékesítési lehetőségeiket. A januártól életbe léptetett, a családi gazdaságok működését megújító törvény szerint eredetileg június 30-ig kellett eleget tenni az őstermelők családi gazdaságának alapításával kapcsolatos nyilvántartási kötelezettségnek, ám az enyhítés következtében a veszélyhelyzet végéig nyújthatják be az alapítói szerződést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához.

Egyszerűbben árulhatják termékeiket a kistermelők egy jogszabálymódosítás következtében - Fotó: Magro.hu, CSZS, Bábolna

A 2021. május 22-én hatályba lépett jogszabálymódosítás révén a kistermelői értékesítés szabályozása több szempontból is rugalmasabbá vált - írta a NAK. Egyrészt a módosító rendelet feloldotta a kistermelői értékesítés területi korlátozását szinte minden, a kistermelő által termesztett alaptermékből előállított élelmiszer vonatkozásában, érvényes FELIR azonosító megléte esetén. 

Területi korláthoz kötött kivételként egyedül a tőkehús és a baromfin kívüli egyéb szárnyasok húsa maradt meg. 

Másrészt ugyanennek a rendeletnek köszönhetően lehetővé vált, hogy a kistermelő közeli hozzátartozója és alkalmazottja is részt vehessen a termelési, értékesítési folyamatokban. Mindezek a változások, a családi gazdaságokat szabályozó új törvény előremutató intézkedéseivel (pl. kiegészítő tevékenység végzésének lehetősége) kiegészülve a már stabil mennyiségű és minőségű termékkínálat előállítására képes kistermelőknek további növekedésre adnak lehetőséget - írták.

Rövid ellátási láncok és ötletek

A NAK szerint a növekedési potenciál kiaknázása érdekében érdemes rövid élelmiszerlánc (REL) csoportok tagjaként bővíteni a közvetlen értékesítési csatornákat, amennyire a kapacitások engedik ilyen értelemben is többlábon állni. A REL együttműködéseknek sok formája van, így mindenki megtalálhatja az igényei szerint a legmegfelelőbbet. A különbözőségek ellenére minden formában közös az a pozitívum, hogy a termelő és fogyasztó közé -a hagyományos értékesítési rendszerekkel ellentétben- csak egy közvetítő ékelődik be. Így a profit java helyben, a termelőnél tud maradni. Ráadásul az elmúlt, pandémiás időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a REL együttműködések a nagyfokú vevői hűségnek köszönhetően válságállóak és ügyes szervező segítségével fejlődőképesek. 

Vásárlóközösségek

A termelői piacok mellett a REL együttműködések ismertebb formája a vásárlóközösség, melyben a fogyasztók egy online platform segítségével előre leadott rendelésüket, fix időben és átvevőponton tudják átvenni. A dobozrendszer esetében a fogyasztók egy termelővel szerződnek le egy teljes szezonra, idényjellegű termékeinek felvásárlásra. Ezen kívül működnek még a termelői boltok, illetve polcok (melyeket akár automata is helyettesíthet), és a mozgóboltok is. Mindegyik, eddig felsorolt formánál kulcsszerepe van a kényelmi szolgáltatásoknak, a könnyen kezelhető digitális platformnak, a gyors átadás, házhoz szállítás megszervezésének. Azonban legalább ilyen fontos a rendszeres személyes találkozási alkalmak biztosítása is, mert ez megalapozza a termelő és vevő elköteleződését. 

Vendéglátás és élmények

A REL-ek másik nagy csoportja az élménygyűjtéshez, a vendéglátáshoz köthető. Jól bevált formája a falusi vendégasztal szolgáltatás, amikor a kistermelő saját termékeit (szükség szerint kiegészítve más kistermelő termékeivel) felhasználva látja vendégül fogyasztóit. A másik, a fogyasztói tudatosság megerősödésével mind nagyobb teret nyerő forma, a vendéglátóhelyekhez történő beszállítás (ideértve a közétkeztetéstől kezdve a szezonális alapanyagokra specializálódott éttermekig sokféle típusú vendéglátóipari egységet). Ennek magas minőségi és logisztikai követelményei vannak, ezért komoly felkészülést igényel a termelők részéről. Ebbe a csoportba tartozik még -a helyi adottságok szerint formálódó témautak és nyitott gazdaságok hálózata. Ezen REL típusnál a gazdaságok hálózatba szerveződve előre meghatározott időpontban (lehetőségeikhez mérten akár kísérő programokkal tarkítva) megnyitják gazdaságukat az érdeklődők előtt. A vendéglátáshoz köthető REL formáknál szintén kulcsszerepe van a személyes kapcsolatnak, de ezen túl professzionális termékmarketing („brandépítés”) is elengedhetetlen hozzá.

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás