A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és az Agrárminisztérium elindította a Gödöllői Program elnevezésű együttműködést, amelynek célja az agrár-felsőoktatás és az agrárkutatás összehangolása, közös munkája és ezzel együtt a magyar mezőgazdaság versenyképesebbé tétele. A megújuló agrárium nem lehet sikeres tudás nélkül. Fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Ezzel párhuzamosan pedig meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást - mondta Nagy István agrárminiszter Gödöllőn. Az eseményről a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ honlapja számolt be.  
A Gödöllői Program a tervek szerint a mezőgazdasági oktatás és -kutatás területeit összetartó együttműködése lesz
A tárcavezető elmondta, hogy a szakemberek munkáját tekintve kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében. A NAIK 12 szerteágazó kutatóintézetet integrál magába, azok mégis remekül tudnak együttműködni. Nagy István azt is hozzátette, hogy a Központ vezetői is tudják, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Szerinte növelni kell a magyar kutatók hazai megbecsülését, és ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van. Ez az együttműködés jelenti a „Gödöllői Program”-ot, amelyet most indítottak el. A tárcavezető szerint ez a magyar agrárium versenyképességének javulását hozhatja magával. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik. Ezek az agrárium minden területét lefedik.

A főigazgató három fontos kutatási területet nevezett meg, amelyek meghatározzák munkájukat:

  • a precíziós gazdálkodás
  • a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és
  • a kedvezőtlen hazai adottságú területek hasznosításának lehetőségei.
A főigazgató elmondta, hogy a miniszteri szándékhoz  igazodva erősítik az öntözésfejlesztést. Ezért a NAIK kezdeményezi, hogy létrejöjjön egy önálló öntözési kutatóintézet. Gyuricza Csaba a kezdeményezésről az M1 Ma reggel című műsorában is beszélt, amit ezen a videón, 5:10-től kezdődően nézhet meg. A sajtótájékoztató végén pedig a NAIK stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Vitafort Zrt. Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt.-vel és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-vel.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás