Tavalyhoz képest egy nappal korábban, hétfőn elkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken. A Fertő parti Ranisch-dűlőn egy hektáron 95 mázsa Irsai Olivért szedtek, amely mintegy ötven százalékkal haladja meg az előző évi mennyiséget.

A szőlőt kézzel szüretelték, a nagyobb mennyiség pedig a kedvező időjárásnak köszönhető, mert sem szőlőbetegségek, sem jégverés nem tizedelte az ültetvényeket.

A gyors feldolgozást és erjesztést követően a hónap utolsó hetében már palackozva lesz a hétfőn szüretelt szőlőből a bor.

Taschner István, a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke elmondta, hogy az 1850 hektáron elterülő szőlőültetvényeken egészségesek és megfelelő méretűek a szőlőszemek. Várhatóan harminc mázsával fogja meghaladni az idei mennyiség a tavalyi 51 mázsát.

A kézzel szüretelt szőlőfürtök egészségesek, jó minőségűek
 

Hozzátette: az Irsai Olivér maradék, mintegy 30 hektáron elterülő részét a jövő hét elején kezdik szüretelni, a Zenitet pedig a hónap végén. A tervek szerint szeptember 10. és 20. között, vagyis idén tíz nappal korábban kezdik a vörös fajták közül a Zweigelt és a Kékfrankos szüretét.

A hegyközségi tanács elnöke szerint a nagyobb mennyiség a kedvező időjárásnak köszönhető és annak, hogy a szőlőbetegségekkel sem kellett megküzdeniük.

A gazdák reménykednek a felvásárlói ár növekedésében, amely tavaly kilónként 80 és 90 forint között mozgott. Ez annyira alacsony volt, hogy nem haladta meg a gazdák kilónkénti 93 forintos önköltségi árát. Idén 110 és 120 forintos kilónkénti felvásárlói árral számolnak.

A Soproni Borvidéken mintegy 75 százalékban kék szőlőt termesztenek, annak is mintegy 70 százalékát teszi ki a vidékre jellemző Kékfrankos. Jelentősek még a Zweigelt, Cabernet sauvignon, Merlot és Pinot noir ültetvények is.

A fehérborfajták közül a Zöld veltelini, a Chardonnay, a Tramini, a Zenit, a Sauvignon blanc és a Korai piros veltelini a legelterjedtebb.

Forrás: MTI

Fotó: veol.hu

Megosztás

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás