Hirdetés
Elsők közt a vetésforgóban, elsőként az agrártudományi tanszék vezetője: Mitterpacher Lajos
Ünnepélyesen felavatták az enciklopédikus tudással rendelkező Mitterpacher Lajos bronz mellszobrát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői Szent István Campusának szoborparkjában, 2023. június 20-án. A polihisztor tudósnak emléket állító alkotás az egyetem 2022-ben létesített szoborparkjának második tagja. A szoborparkban elsőként a múlt év őszén kapott helyet Dimény Imre agrárpolitikus és agrártudós bronz mellszobra.
Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora beszédében elmondta, hogy a MATE folyamatos megújulása mellett az egyetem vezetése kardinális fontosságúnak tartja a hagyományok megőrzését és a nagy elődök munkásságára történő emlékezést. A rektor szerint Mitterpacher Lajos az agrártudományok méltatlanul feledésbe merült, azonban nagy formátumú és számos tudományterületen kiemelkedő munkát hátra hagyó alakja és az első pesti agrártudományi tanszék vezetője. Az egyetem a gödöllői szobor elhelyezésével tiszteleg a tudós emléke előtt, és állít példát a jelen ifjúsága számára, tette hozzá a rektor.
Azt már a Magyar mezőgazdaság idézte, hogy „Amikor két évvel ezelőtt megalapítottuk a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet, elhatároztuk, hogy nemcsak az egyetemet újítjuk meg tartalmában és küllemében, hanem az egész magyar agrár-felsőoktatást” – mondta. Utalt rá, hogy a tartalmi megújítás jelei elsősorban belülről érzékelhetők, a küllemiek viszont szemmel láthatóak, hiszen óriási felújítási munkák zajlanak, és nem csak Gödöllőn.
„Egy egyetemnek azonban nem csak a jövőbe kell tekintenie, kötelessége visszanézni a múltba is” – fogalmazta meg a rektor, miszerint azokra a nagy elődökre is emlékezni kell, akik megalapozták a mára nemzetközi hírű magyar agrárkutatást és -felsőoktatást. Ezért született meg a szoborpark ötlete, amihez, mivel sokan vannak, nagy területre lesz szükség.
Ezúttal Mitterpacher Lajosnak állítottak emléket, aki mindenkit megelőzött a magyar agrártudományok ismerete és oktatása terén, és akit ennek ellenére csak kevesen ismernek.
Az első agrártudományi tanszék vezetője volt
„Munkássága korábbra datálható, mint a nálánál jobban ismert Nagyváthy Jánosé (aki egyébként Mitterpacher tanítványa volt) vagy akár Festetics Györgyé, a Georgikon megalapítójáé. Ő volt az első hazai agrártudományi tanszék, az Oeconomica ruralis vezetője, a szervezett agrártudományi oktatás első professzora” – ismertette az alapvetően teológiát tanult tudós szakmai életútját a rektor.
„Ő volt az origó, a kezdetek kezdetén foglalkozott az agrártudományokkal, méghozzá olyan színvonalon, amely korának legnagyobb hatású professzorává, agrárprofesszorává tette” – mondta Gyuricza Csaba, miért éppen Mitterpacher Lajosnak emeltek szobrot.
„A múlt, a jelen és a jövő ilyen módon szorosan kapcsolódik egymáshoz, hiszen a múltból merítünk, a jelent megéljük, a jövőt pedig építjük” – zárta beszédét a rektor.
A főigazgató is sok fontos témáról beszélt a polihisztorral kapcsolatban
Mitterpacher Lajos méltatását L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója folytatta írta a MATE közleménye. Beszédében részletezte a tudós rendkívüli tudományos pályafutását, példákat említve a teológusból lett oktató kutatásaiból, illetve publikációiból. Kiemelte, Magyarország méltán büszke lehet az olyan kivételes szellemi nagyságaira, mint Mitterpacher Lajos, akinek a munkásságát magukénak tekinthetik – a teológusok mellett – filozófusok, matematikusok és csillagászok is.
Azt ismét a Magyar mezőgazdaság idézte, hogy fogalmazott köszöntőjében L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. „Utazásaim során évtizedek óta kutatom, hogy hol milyen magyar emlékek találhatók a világban, amik a kultúránk értékeire irányítják rá a figyelmet”. Mint mondta, kevés helyen található ilyen, ezért nekünk mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy emléket állítsunk a magyar tudománytörténet legkiemelkedőbb személyiségeinek. Ebben a megközelítésben tartotta fontosnak a MATE kezdeményezését, hiszen a kibontakozó szoborpark nem csak a közelmúlt nagyszerű személyiségeire irányítja rá a figyelmet, hanem a kezdetekre, a tudománytörténeti genezisre is fókuszálni kíván.
A főigazgató is felidézte a széles közönség előtt ma már egyáltalán nem vagy alig ismert Mitterpacher Lajos életútját
Érdekes tudni, hogy ő maga is a múzeum katalógusának forgatása közben szembesült azzal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi Mitterpacher Lajos kéziratainak egy jelentős részét.
Ez annak is köszönhető, hogy a múzeum létrejötte (1802) arra az időszakra tehető, amikor Mitterpacher Lajos éppen a pályája csúcsán volt, amikor már elismert tudós volt: egy évvel korábban, 1801-ben lett a Nagyszombatról Budára, később Pestre helyezett egyetem rektora, az agrártudomány egyik megalapítója.
„Széchenyi István is számos területen támaszkodhatott Mitterpacher Lajos tudására, így népszerűsíthette például a selyemhernyó-tenyésztést is, hiszen Mitterpacher írt először szakkönyvet a selyemhernyó tenyésztéséről. A középfokú oktatás számára írt tankönyve, “A szederjfa és a selyembogár neveléséről szóló oktatás” című könyve 1805-ben németül, 1823-ban magyar fordításban is megjelent. Mitterpacher Lajos ugyanis Délvidéken, Bellyén született német nemesi családban, így német nyelven publikálta tudományos eredményeit.
Fontos munkák, fordításban is
Legfontosabb munkáinak magyar nyelvű fordításai azonban már életében megjelentek, mert fontosnak tartotta, hogy a kibontakozó nyelvújítás korában a tudományterületeket a lehető legszélesebb körben, a legmagasabb színvonalon, anyanyelven is művelni lehessen.
„Belátta annak szükségességét, hogy a nyelvújítás során a szókészlet alakításánál fontos, hogy minden idegen nyelvű publikációban megjelenő szakszónak legyen magyar megfelelője. Tehát, hogy képesek legyünk a tudást az anyanyelvünkön is átadni, és a tudományt a saját nyelvünkön is művelni” – méltatta Mitterpacher e téren is kifejtett munkásságát a főigazgató.
„Mitterpacher Lajos egyházi személy volt, egy jezsuita szerzetes, amit azért fontos megemlíteni, mert soha nem feledkezhetünk meg róla, hogy milyen nagy szerepük és hatásuk volt a keresztény egyházaknak az egyetemes mezőgazdaság történetében” – hívta fel a figyelmet rá, hogy a magyar mezőgazdaság történetének kiemelkedő személyiségei között számos szerzetes található.
„Fontos tudni, hogy mit tett hozzá a magyar kereszténység a magyar mezőgazdaság történetéhez” – zárta beszédét L. Simon László a portál beszámolója szerint..
Lantos Györgyi szobrász- és üvegművész alkotását Dr. Gyuricza Csaba és L. Simon László közösen leplezte le, melyen ezután Szendrő Péter rector emeritus, a MATE Bölcsek Tanácsának korelnöke és Gludovátz Ferenc, a MATE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke helyezett el koszorút.
A kiváló szakember életútja részletesebben
Mitterpacher Lajos 1734-ben született a ma Horvátországhoz tartozó Bellyén, német eredetű nemesi családban és Pesten halt meg 1814-ben.
A pécsi gimnázium elvégzése után 1749-ben, Trencsénben lépett be a jezsuita rendbe. 1755-ben a soproni gimnáziumban latint oktatott, majd két évig a bécsi egyetemen felsőbb matematikát hallgatott. 1758-tól a győri gimnáziumban retorikát tanított. 1759-ben ismét Bécsbe küldte a rend, ahol a Pázmány-intézetben 4 év alatt elvégzett teológiai tanulmányai után doktorátust szerzett és az intézet kormányzója lett. 1761-ben szentelték pappá.
1762 folyamán Batthyány Lajos herceg mellett volt nevelő. Érdemes megemlíteni, hogy a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Intézetet, a Budai Campus jogelődjét megalapító Entz Ferenc a reformkorban a Batthyány család alsó-ausztriai, majd enyingi birtokán vállalt orvosi állást.
Mitterpacher Lajost 1762-ben a bécsi Theresianumba nevezték ki hitoktatónak, emellett még filozófiát, latin nyelvet és később mezőgazdaságtant is oktatott. Ekkor jegyezte el magát életre szólóan az agrártudománnyal.
Az idén 100 éve született Walleshausen Gyula, az egyetem néhai tudós könyvtárosa és agrárhistoriográfusa mutatott rá arra, hogy az egyik legmodernebb tantárgynak és tudománynak a Landwirtschaftslehre, azaz a mezőgazdaságtan számított a Theresianumban, amely a páduai és göttingeni egyetemeken is ekkor vált önálló diszciplínává.
A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után Mitterpacher Lajos pécsi címzetes monostori apáti rangot nyert. 1774-ben a Nagyszombati Egyetemen megszerezte a bölcsészeti doktorátust is. Később, mikor az egyetemet Nagyszombatról Budára, majd innen Pestre helyezték át, őt bízták meg az agrártudományok és mellette a természetrajz és a technológia oktatásával. Ő lett az első, 1785 őszéig létező agrártudományi tanszék, az Oeconomica ruralis vezetője és az agrártudományi oktatás első professzora. Ugyancsak előadott a mezőgazdasági tárgyakból az 1784/85-ben, a bölcsészeti kar keretében felállított Mérnöki Intézetben, ugyanis a mérnökhallgatók utolsó évfolyamukon agrártudományt is tanultak.
A MATE gödöllői Campusán, a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltárban is vannak Mitterpacher-kötetek. A katalógus szerint 8, köztük a "Elementa rei rusticae" című említett nagy munkája. Mivel a könyvei 1850 előtt jelentek meg, régi ritka könyveknek számítanak, s így az állományból kiemelve, a könyvtár Régi Ritka Könyvek külön-gyűjteményében vannak elhelyezve.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 104 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés