Mint bizonyára Ön is a bőrén érzi, hazánkban már 2015-ben is több, mint 2 milliárd forintnyi vadkár keletkezett (a NAK adatai szerint), melynek legnagyobb részéért a vaddisznók, őzek, nyulak és szarvasok felelősek. Persze ez nem csak 21. század problémája: már a 7. századból is vannak írásos anyagok arról, hogy az akkori japán gazdák egy Kuebiko nevű madárijesztővel próbálták távol tartani az állatokat. Igaz, közben eltelt 1400 év és a technika fejlődött. Így napjaink modern vadriasztói már sokkal inkább hasonlítanak egy okostelefonhoz, mint egy rongybábuhoz. Nem kétséges, hogy hatékonyságuk is sokat fejlődött az évszázadok során.
A vadak sok kárt okoznak a termésben (Fotó: Pixabay, vandijkies)
A hazánkban meglehetősen elterjedt gázágyukat folyamatosan után kell tölteni, és ha nem szeretné, hogy feljelentse a fél falu, akkor inkább ne használja. A vadriasztó szereket elmossa az eső, a kerítés pedig irdatlan költségekkel jár. Mi marad hát?
Egy megfontoltan döntő gazdának nincs más lehetősége, mint az olyan formabontó megoldások felé fordítania figyelmét, mint az ultrahangos vadriasztás. Persze ebből is van rengetegféle. Kicsi, nagy, erős, gyenge, elemes, akkus, napelemes, és még órákig lehetne sorolni. Mégis mi alapján kellene döntenie egy gazdának? Hogyan vessen véget a fojtogató vadkárnak?
A túl sokféle portéka, és azok részletei manapság elviszik a gazdák figyelmét két alapvető kérdésről, ezért most első sorban ezeket válaszoljuk meg tömören. Milyen gyorsan térül meg a befektetés? Ha az ember vadkár megelőzésre költ, fontos, hogy arra befektetésként, ne pedig költségként tekintsen. Számoljon utána Ön is: ha egy hektár kukoricában a vadkár mértéke 70-ről 10 százalékra csökken, akkor kb. 180.000 forint megtakarítás keletkezik az első évben. Szóval gyakorlatilag minden eszköz, ami nem kerül ennél többe, és megvéd egy hektárt, az már az első szezonban visszahozza az árát. És mit lehet tenni, ha ellopják? Ha egy fillérekbe kerülő eszközt választ, azt elég rongyokba bugyolálva kirakni a határba, bízva a jószerencsében, mondván: "csak nem lopják el". Ha mégis megtörténik a baj, káromkodhat ugyan egy picit, de a nap végére már csak egy fájdalmas emlék marad. Ha azonban Ön egy drágább vadriasztó mellett dönt, és annak lesz hűlt helye, biztosan kiveri a víz. Ha el akarja kerülni a magas vérnyomást, akkor van egy jó hírünk: a lopásbiztosítás véget vet a szorongásnak. Hazánkban egyedülálló módon a Vadalarm vadriasztókra vásárolható lopásbiztosítás is. Ráadásul a márka legújabb fejlesztése, a Vadalarm Dupla most már két irányba képes kiadni az állatok számára zavaró hangokat. Így a korábban felsorolt összes kritériumnak megfelel, ezért ideális választás minden vadkárral küszködő gazdának. [embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=LORDkwv6tZ0[/embedyt]   Kattintson hát ide, és arasson fényes győzelmet a vadkár felett a Vadalarm legújabb vadriasztójával. Ha pedig félti a lopástól, kérjen rá biztosítást is. Tudjuk, hogy azok közül, akik a cikket elolvassák, kb. 50% legyinteni fog, hogy ez mekkora marhaság. Amit nem lát és nem is hall, az ott sincs, az ultrahangos vadriasztás szerintük egy nagy humbug. Elsősorban számukra említjük meg, hogy a Vadalarm Dupla vadriasztóra 14 napos visszavásárlási garancia is vonatkozik. Most őszintén: ezzel így semmit nem kockáztat. Készíthetjük a csomagját? Ráadásul, ha Ön modern gazdának érzi magát, akkor olvasson tovább és elárulunk még egy trükköt.
Szintén a Vadalarm legújabb fejlesztésének köszönhetően már lehetőség van teljesen ingyenesen online szaktanácsadást kérni vadriasztók kihelyezéséhez. Ráadásul nem kell papírfecnire firkálni, mert a Google térképére rajzolhatja be földterületét, ahonnan egyből elküldheti a cég tapasztalt kollégáinak, akik vizuálisan megmutatják Önnek, hova érdemes a vadriasztókat kihelyeznie a maximális hatékonyság érdekében.
A teljesen ingyenes Vadalarm Területtervező itt található, de ha Ön már most tudja, hogy hova helyezné ki vadriasztóit, akkor csak kattintson ide a megrendeléshez. Kihagyja? Ez is egy döntés.. De biztosan vállalja, hogy lemond a profi vadkár-megelőzés kényelméről? (x)

Megosztás

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás