Hirdetés
Érdemes beruházni a gazdáknak, mert kedvezőbbé váltak az öntözésfejlesztési támogatás feltételei
Az öntözésfejlesztést szolgáló beruházások sikeres megvalósítása érdekében az Agrárminisztérium 30 százalékkal megemelte a megvalósításhoz kapcsolódóan elszámolható kiadási összegeket a vonatkozó támogatásnál. A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című pályázat vonatkozásában így kedvezőbb feltételekkel indulhatnak támogatásért a termelők.
Nagy István agrárminiszter az öntözésfejlesztés témájával kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztések megvalósításához kapcsolódóan elszámolható kiadási összegek az emeléssel a jelenlegi piaci árakhoz lettek igazítva. Így a gazdák még nagyobb biztonsággal valósíthatják meg tervezett beruházásaikat - tette hozzá az Agrárminisztérium közleménye szerint.
A szárazság szülte kényszer is a fejlesztés felé mutat
Kiemelte, hogy az öntözésfejlesztés elengedhetetlen a magyar mezőgazdaság versenyképességének megtartásához és további növeléséhez. Különösen fontos ezt hangsúlyozni az idei évben, amikor Magyarország termőterületeinek nagy részét súlyos szárazság sújtotta. Nagy István rámutatott:
Hirdetés
“Közös érdekünk az öntözött területek nagyságának a növelése. Ehhez nyújt segítséget a kiírás, amely átfogóan biztosít fejlesztési forrást minden, az öntözéshez kapcsolódó tevékenységhez.”
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy az öntözésfejlesztési támogatás évek óta folyamatosan a gazdák rendelkezésére áll, és a kérelmek beadására ennek a pályázati konstrukciónak a keretében még 2023. június 30-ig van lehetőség.
A VP VP2-4.1.4-16, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése felhívás
Magyarország kormánya célul tűzte ki az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a kockázat megelőzés és –kezelés előmozdítását. A cél elérését a Kormány a mezőgazdasági termelők együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a kormány vállalja, hogy:
- a benyújtott támogatási kérelmekről a jogszabály által meghatározott határidőn belül2 dönt;
- a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket maximum 3 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;
- a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek az utófinanszírozású tevékenységekre megítélt támogatás legfeljebb 50 %-ának megfelelő, maximum 1,5 milliárd forint összegű támogatási előleget biztosít.
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
- projektjük megvalósításával hozzájárulnak a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztési céljának eléréséhez;
- a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet;
- a kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti év átlaglétszámát fenntartják, vagy az üzleti tervben vállalt mértékben növelik;
- energiahatékonyság javítását célzó projekt esetén teljesítik a felhívás keretében előírt energiahatékonyság javulási követelményt.
A VP VP2-4.1.4-16, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése felhívás részleteit ide kattintva lehet elérni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Vadkerítések évtizedekre kivitelezve - szakértelemmel és megfelelő gépparkkal
Két év teljeskörű garancia, profi kivitelezés, minőségi alapanyagok, előzetes konzultáció, gyors, megbízható munka. Többek között ezekről számolnak be a Cont-Eco Kft. megrendelői, partnerei, akik sok esetben már évtizedek óta üzleti kapcsolatot ápolnak a vadkerítéseiről és villanypásztor-rendszereiről ismert szombathelyi vállalattal.
Acélcsarnok-építés? Most dupla pályázati segítséget is kaphatnak az állattartók
Újra mezőgazdasági célú pályázatok nyílnak 2024 őszén, amelyek ez alkalommal az állattartó gazdaságok versenyképességének fokozását célozzák a termeléshez szükséges eszközök korszerűsítésének vagy éppen építési beruházás finanszírozásával. Az agrárszíntéren igen elterjedt acélcsarnokok utóbbihoz kínálnak, vállalkozásra szabott épületkonstrukciókat. Nézzük a modern acélcsarnokok előnyeit!
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 2.900 hirdetés 71 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés