Több mint 700 millió forint értékű pályázati összeg elnyeréséről vehettek át támogatói oklevelet Farkas Sándortól, az Agrárminisztérium miniszterhelyettesétől a kiskőrösi cégek képviselői. Az 50 százalékos támogatási intenzitású agrárpályázaton a Juice Product Zrt. több mint 520 millió forintot nyert el egy új zöldséghámozó, gyümölcsfeldolgozó üzemrész létrehozására és bébiétel-előállító gyártósor telepítésére. A WineCorps Zrt. pedig prémium borászati részleget szeretne építeni 200 millió forintos támogatás segítségével. 

A Hírös.hu számolt be róla, hogy Farkas Sándor miniszterhelyettes a Bács-Kiskun megyei Kiskőrösön arról beszélt, hogy az uniós kiírások esetében is arra a törekedett az Agrárminisztérium, hogy a gazdálkodók minél szélesebb körét le tudják fedni a támogatásokkal. “Mernek és akarnak is beruházni a mezőgazdasági vállalkozók. Az elmúlt, vírussal terhelt időszakban is sok vállalkozás döntött a bővítés mellett” – közölte a politikus. 

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az agrártárca és a Magyar Közgazdasági Társaság közösen megrendezett konferenciáján az Agrárminisztériumban 2022. február 16-án. MTI/Balogh Zoltán

Komoly tartalékok vannak a mezőgazdaságban, a támogatások ezt erősítik

“A magyar mezőgazdaságban óriási tartalékok vannak. Én nagyon sokszor elmondom és most már szerencsére utánam is többen ismétlik, hogy a szektor legalább 25 millió ember biztonságos alapélelmiszer-ellátását tudja biztosítani. A mezőgazdaság stratégiai ágazat" – tette hozzá a miniszterhelyettes. 

https://www.youtube.com/watch?v=O5R_8P8KH7k
Érkeznek a támogatások Kiskőrösre

A mezőgazdasági támogatások kiírásakor, amelyek összege több mint 4200 milliárd forintra rúg már, a tárca úgy döntött, a magasabb önerős beruházásokat támogatja, hiszen így háromszor annyi vállalkozás juthat segítséghez más uniós országok átlagához képest. Az oklevelek átadása is igazolja, hogy a mezőgazdászok mernek vállalkozni és kockázatot vállalni, még a vírussal terhelt időkben is, amikor a piac átalakulóban van - írták a politikusra hivatkozva.

Borászati üzem prémium termékekkel

A Híradó szerint Kuti László, a soltvadkerti WineCorps Zrt. tulajdonosa elmondta: cége a Törley legnagyobb beszállítója és stratégiai partnere, 180 ezer hektoliter tárolókapacitással rendelkezik. Három éve Közép-Európában egyedüliként mustsűrítményt gyártanak a magyar mellett a cseh és a szlovák piacra, de a jövőben Németországba is szállítanak majd. A 200 millió forint támogatásnak köszönhetően, és ugyanekkora összegű önerejükkel kiegészítve egy borászati üzemet építenek Kiskőrösön, ahol prémium minőségű habzó- és gyöngyözőbort, illetve pezsgőt gyártanak majd – mondta. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 1996-ban alakult családi vállalkozás, a WineCorps Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban 908 millió forint, míg 2019-ben közel 754 millió forint volt. A vállalat adózott eredménye 2019-ben 235 millió, 2020-ban 26 millió forint volt.

Zöldséghámozás és bébiételgyártás

Ribárszki Zsolt, a Juice Products Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 571 millió forint összegű támogatásból megvalósuló több mint egymilliárd forintos beruházásnak köszönhetően kiskőrösi telephelyüket bővítve egy zöldséghámozó üzemrészt és egy bébiételt gyártó sort létesítenek, automatizálnak és robotizálnak egy zöldség- és gyümölcslé palackozó sort, valamint kialakítanak egy csomagolóvonalat az aszaló üzemegységhez. A fejlesztésnek köszönhetően kapacitásbővítés, illetve energia- és higiéniai hatékonyságfejlesztés is megvalósul. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1995 óta működő családi vállalkozás, a kiskőrösi Juice Products Zrt. értékesítésből származó árbevétele 2020-ban mintegy 543 millió forint, míg 2019-ben közel 460 millió forint volt. Adózott profitjuk 2019-ben 138 millió forint, 2020-ban 73 millió forint volt - írta a Híradó.

További híreink

Le van maradva Románia a biogazdálkodásra való áttérésben az EU elvárásokhoz képest

2024.07.08.

Az EU-ban a mezőgazdasági terület 10,5 százalékán folyik biogazdálkodás, Romániában ez az arány mindössze 5 százalék.

Tovább folytatja együttműködését a Tetra Pak és a Tej Terméktanács

2024.07.08.

Ismételten megújította együttműködési megállapodását a Tetra Pak Hungária Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Kettős helyzetben a magyar haltermelés: a tógazdasági toporog, az intenzív fejlődik 

2024.07.08.

Jelenleg a hazai haltermelést stagnáló állapot jellemzi - fogalmazott Lévai Ferenc, a MA-HAL elnökségi tagja, az  Aranyponty Zrt. vezérigazgatója.

Marihuánától beállt sertések húsát szolgálják fel luxus éttermekben

2024.07.07.

A sertéseknek adott indiai kender pozitív hatással van a hangulatukra és növeli a testtömeg-gyarapodást. Emellett húsuknak kiváló íze van. Mennyi igaz ebből? Áttekintjük a gazdák beszámolóit és a tudományos kutatásokat.

Tükrök, zene és kefék: Mi nyugtatja leginkább a teheneket?

2024.07.07.

Különböző környezetgazdagítási módszerekkel foglalkozunk. Melyik a leghatékonyabb? Country zene, hangoskönyvek, tükrök, képek vagy kefék és vakarózók?

Módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás

2024.07.06.

Változnak a szabályok, módosul a tenyészbika tenyésztésbe állítását segítő de minimis támogatás.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Jász-Nagykun-Szolnok, Tiszaföldvár

Valentini Navajo erdészeti szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás