Hirdetés
Eső helyett ma a bitang erős széllökésektől kell tartani ebben a 4 vármegyében
Vasárnap estig jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható váltakozó intenzitású eső, szitálás. Hosszabb szünet a csapadékban elsősorban az északkeleti országrészben lehet, arrafelé fordulhatnak elő hosszabb szakadozások a felhőzetben. A Dunántúlon az erősen viharos, károkozó szélrohamok esélye a nap folyamán csak lassan csökken, arrafelé még a késő délutáni, kora esti órákban is előfordulhatnak erős, viharos széllökések. Az ország keleti felén csupán időszakosan élénkül meg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő este többnyire 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek.
Síkvidéken északnyugaton kisebb területen délutánig egy-egy átmeneti 90 km/h körüli széllökés nem zárható ki. Hegyvidéken a Kőszegi-, Soproni-hegységben délutánig, illetve kezdetben a Bakony magasan fekvő részein fordulhat elő efeletti széllökés. 70 km/h körüli vagy feletti széllökések a délutáni órákig északnyugaton (Győr-Moson, Veszprém, Vas megye) előfordulhatnak, majd estére már csak Sopron térségében, Győr-Moson-Sopron megyen nyugati felében. Ezeken a részeken csak hétfő délután mérséklődik tartósan a szél.
Hirdetés
A Dunántúl nyugati felében, kétharmad részében vasárnap a reggeli órákat követően gyengülni, szűnni kezd az eső, miközben délkelet felől terjeszkedik egyre kiterjedtebb esőzés. Vasárnap éjfélig az azt megelőző 24 órás csapadékösszeg már csak kis körzetekben haladhatja meg a 20 mm-t, lokálisan esetleg a 30 mm-t.
Vasárnap délután az északi területeken egy-egy intenzív záport dörgés, villámlás kísérhet.
Forrás: HungaroMet
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
A szója az agráriumban kikerülhetetlen alkalmazkodás egyik legjobb eszköze
Egyre többen, de még így is csupán csak a magyar mezőgazdasági vetésterület 2,7 százalékán termesztik a szóját. A jövő növényeként tekintenek rá, óriási fejlődési potenciál előtt áll – hangzott el a Karintia Kft. által rendezett Szója Szakmai Napok 2024. rábakecöli eseményén, ami a négyállomásos sorozat harmadik helyszíne volt. Bene Zoltán cégvezető meglepően nagyszámú érdeklődő gazdálkodó előtt érvelt a szójatermesztés mellett.
Ha őszi gyomirtás, akkor LEGATO TRIO
Éghajlatunk változása miatt egyre nagyobb jelentőséggel bír kalászos kultúrákban az őszi gyomirtás. Az őszi gabonákat egyre korábban és csökkentett tőszámmal vetik, így már ősszel is jelentős lehet a fertőzési nyomás.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatFurmint, hárslevelű minőségi borszőlő eladó Szerencsen
175 HUF
Solis 20 szervós kis traktor
Több mint 3.000 hirdetés 74 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés