Friss adatok láttak napvilágot az Európai Unió húspiacáról. Az előrejelzések szerint tovább növekedhet idén az unió sertéshústermelése, miközben a marhahústermelés is gyarapszik.

Mi a helyzet sertésfronton?

Az Európai Bizottság előzetes adatai szerint az unió sertéshústermelése 3 százalékkal emelkedhet idén a 2014-es adatokhoz képest, így 23,5 millió tonnányit állíthatnak elő a tagállamok. Ez a mennyiség 2025-re elérheti a 23,8 millió tonnát is.

Az Európai Unióban az „E” kereskedelmi osztályba tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,26 euró/kg hasított hideg súly volt 2015 decemberében, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A németországi szerződéses ár, valamint a Tönnies felvásárlási ára 1,31 euró/kg hasított hideg súly volt 2016 második hetében, a West Fleisch pedig 1,29 euró/kilogramm hasított súly áron vásárolta a sertéseket.

A KSH adatai szerint jelentősen visszaesett a hazai élősertés-kivitel (- 38%), közben az élősertés behozatal 22%-kal emelkedett 2015 első 10 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Nemzetközi szinten 2 százalékkal több sertéshúst értékesítettünk, míg a sertéshúsimport 7 százalékkal esett vissza.

Az AKI PÁIR adatai szerint a vágósertés termelői ára 384 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2015 decemberében, 8 százalékkal csökkent egy év alatt.

Tovább gyarapszik a sertéságazat
 
Baromfipiaci információk

Tovább növekedhet az uniós baromfihústermelés 2016-ban, 1,1 százalék gyarapodás várható 2015-höz képest. Az egész csirke uniós ára 179,85 euró/100 kg volt 2015 decemberében, 1,9 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Az unió baromfihúsexportja (1,4 millió tonna) 1,8 százalékkal csökkent 2015 első tizenegy hónapjában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Magyarországon a vágócsirke termelői ára 260 forint/kilogramm volt 2015 decemberében, 2 százalékkal múlta alul az előző év azonos hónapjának átlagárát.

A baromfihús-termelés is tovább erősödik
 

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösségben az étkezési tojás átlagára 129,56 euró/100 kilogramm volt 2015 decemberében, 6,9 százalékot csökkent egy év alatt. Magyarországon az étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi értékesítési ára 23,39 forint/darab volt 2015 decemberében, 3 százalékkal csökkent a 2014. decemberi átlagárhoz viszonyítva.

Gyarapszik a marhahústermelés

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint az unió marhahústermelése elérheti a 7,73 millió tonnát az idén, ez 2 százalékkal lenne nagyobb a 2014. évi mennyiségnél, és 2015-ben 7,45 millió tonna körül alakulhat a kibocsátás. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,82 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2015 decemberében, 3,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tehén „O3” ára 1,9 százalékkal nőtt, az üsző „R3” ára nem változott számottevően a megfigyelt időszakban.

Az AKI PÁIR adatai szerint a fiatal bika termelői ára 4,8 százalékkal emelkedett 2015 decemberében az előző év hasonló hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 2,4 százalékkal, a vágóüszőé 1,7 százalékkal nőtt ugyanebben az összehasonlításban.

Forrás: AKI

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás