A mezőgazdaság egy olyan ágazat, ami komolyan ki van téve a kockázatoknak. Csak, hogy néhányat megemlítsünk: ott a fagykár, a vadkár, a tűz, a jégeső, az aszály vagy az árvíz és végül, de nem utolsó sorban a lopás. Utóbbi, természetesen más, mint az egyszerű természeti károk.

Nézzük először a természeti károkat! A legtöbb helyen ezekre lehet biztosítást kötni, bár van néhány kivételes eset, aminek fennállásakor a biztosító nem fizet. Ilyen például a Groupama Zrt.-nél a gazda biztosítási csomag esetében az előálló betakarítási többletköltség a fent felsorolt elemi károk következtében. Persze ez csupán egy példa, úgyhogy jól el kell olvasni minden ajánlatot, mielőtt aláírjuk és kifizetjük.

És most néhány gondolat a lopás esetére történő biztosításról. Idei piackutatásunk eredményeképp kiderült, hogy mezőgazdasági eszközöket lopás esetére egyáltalán nem lehet biztosítani, ha nem zárható épületben vannak tartva. Na de egy villanypásztor vagy vadriasztó, hogy is lehetne zárt helyen? Sehogy! Ebből az következik, hogy a magyar gazdáknak egyáltalán nincs lehetőségük a lopáskor történő anyagi veszteségre felkészülni? Szerencsére nem!

A Vadalarm megoldást kínál erre a problémára!

A Vadalarm nem csak a termékek, hanem a termékekhez kapcsolódó szolgáltatások esetében is innovatív módon gondolkodik.

Lopásbiztosított Vadalarm Pro Vadriasztó

A webshopban való vásárlás alkalmával a Vadalarm vadriasztóra, villanypásztorra, madárriasztóra vagy vakondriasztóra Lopásbiztosítást lehet kötni. Ez vásárláskor egy egyszeri összeg kifizetésével jár. Lopás esetén pedig mindösszesen egy rendőrségi jegyzőkönyv másolatával kell igazolni a történteket és ingyen küldenek egy új terméket, ami gyakran fejlettebb is a régebben megvásároltnál, mert minden félévben fejlesztenek, korszerűsítenek az eszközökön. A lopásbiztosított Vadalarm termék egy dupla biztosítást ad a gazdának, A terményt védi az állatriasztó, a biztosítás pedig a pótlás költségét takarítja meg.

Miért éri meg a Vadalarm Lopásbiztosítás?

  • Azért, mert egyszeri összegről van szó, tehát nem kell a havi vagy éves befizetési határidőket észben tartani.
  • Azért, mert ennyire gyors ügyintézéssel máshol nem lehet számolni. A terméket a bejelentéstől számított 1-2 munkanapon belül pótolják.
  • Azért, mert máshol nem tudsz biztosítást kötni kültéri eszközre, csak náluk.

A három legnépszerűbb lopásbiztosítható termék

  • Ha vakondtúrásokkal küszködsz, elcsúfítják a kerted vagy kárt tesznek növényeidben, akkor válaszd a Vadalarm Vakondriasztót.
  • Ha vadak, madarak és rágcsálók is ostromolják a növényeid, akkor válaszd a Vadalarm Hibrid állatriasztót. Egy eszköznek elég 3 hektárt megvédenie, és már az első szezonban visszahozza az árát!
  • Ha szereted a kényelmet, és a legfontosabb a minőség, akkor azt ajánljuk kattints ide és nézd meg a Vadalarm Távfelügyelt Villanypásztort. Riaszt, ha ellopják az eszközt, ha elszakad a karámvezeték vagy lemerül az akkumulátor. Ráadásul távolról kapcsolhatóvá teszi a villanypásztorod!

Lopásbiztosítás ingyen?

Minden évben óriási sikert arató kampányukat idén is folyamatban van. Azonban eddig megszokotthoz képest kibővítve, ugyanis előző évektől eltérően idén minden olyan termékükre érvényes, amelyhez lehet Lopásbiztosítást kötni. Tehát 2021 július 19-e és 31-e között ingyenes a Lopásbiztosítás minden Vadriasztóhoz, Madárriasztóhoz, Villanypásztorhoz és Vakondriasztóhoz. Ezzel az akcióval például a Vadalarm Tripla Vadriasztó esetében 10.000 Ft-ot is lehet spórolni.

Lopásbiztosítási kampány: Július 19-31.

Ahhoz, hogy érvényesíteni lehessen az akciót, csupán a termékoldalakra kell felmenni, kiválasztani a megvásárolni kívánt eszközt és bejelölni a lopásbiztosítást. A Vadalarm Lopásbiztosításról és a termékekről az info@vadalarm.hu e-mail címen lehet érdeklődni vagy a 06307807685-ös telefonszámon.

(x)

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás