Ez történik az eke elhagyása után: 5 fontos kérdés és válasz a talajmegújító gazdálkodás gyakorlatáról

Az elmúlt évek tapasztalatai egyebek között azt mutatták meg, hogy a talajmegújító gazdálkodásra való átállást sem siettetni, sem elkapkodni nem érdemes. Ugyanakkor az is biztos, hogy a jelenlegi agrártámogatási rendszer adta lehetőségeket (zöldítés, AKG) érdemes lehet kihasználni, megtanulni azokat és kísérletezni velük. Anyagunkban a kritikus első 3 év során jelentkező legfontosabb kérdéseket, hibákat és téveszméket mutatjuk be a talajmegújító gazdálkodás gyakorlatáról.

Az Agrárágazat szakcikkét szemléztük, amely pontokba rendezve ad választ a talajmegújító gazdálkodás gyakorlatáról feltett fontos kérdésekre.

• Letettem az ekét, hogyan tovább?

Ugyan az eke a mai napig a kemény munkát jelképezi a mezőgazdaságban, a cikk szerint nem kell attól tartani, hogy a gazda unatkozni fog a szántás nélkül. Sőt! Ha valaki végiggondolja, hogy milyen feladatokat oldott meg a szántással, akkor rájön, hogy mindegyiknek meg kell találnia a helyettesítőjét. Ezek a következők:

• A talaj felső 35 centiméterének lazítása, levegőztetése: ezt eddig a szántással vagy lazítással lehetett megoldani, erre most ott lesznek a takarónövények gyökerei;
• Gyomszabályozás: erre is megoldás volt a szántás, most előtérbe kerülnek a takarónövények és a gyomirtó szerek vagy a talaj felső pár centijét érintő mechanikai gyomszabályozás;
• Védekezés a kártevők és kórokozók ellen: a legnagyobb félelem a gazdák fejében a fuzárium, a drótférgek és a rágcsálók elleni védekezés eszközeinek elvesztése a szántással;

Fontos, hogy ezekre is van alternatíva, a biológiai szemlélet mindháromra megoldást jelent.

Az őszi alaptrágya vagy szerves trágya beforgatása: a tapasztalatok azt mutatják, hogy 35-40 t/ha szerves trágyát egy sekély tárcsázással is be lehet dolgozni, az alaptrágya pedig akár a takarónövény-állományra kiszórva is hasznosul;
Magágykészítés: a cikk szerzői is meglepődtek, amikor a takarónövények után tavasszal megásták a talajokat, és összemorzsolták a markukban – szerintük ennyire morzsalékos és nedves magágyat acéllal sosem tudnának készíteni.

• Át lehet-e állni egyből a direktvetésre (no-tillre)?

Bizonyos talajokon gyorsabban, más talajokon lassabban megy az átállás folyamata. A vályogos vagy agyagos talajok, amelyek jobb szerkezetűek, jobban reagálnak a művelés elhagyására, mint a lazább, szerkezet nélküli talajok. Ugyanakkor általános tapasztalat, hogy sokat segít 3-4 évnyi minimum művelés alkalmazása, és utána a fokozatos átállás a direktvetésre.

Miért van ez így?

Mert ennyi időre a talajoknak is szükségük van, hogy a biológiai folyamatok beinduljanak bennük és a szerkezetük is jelentősen javuljon. A cikk szerint talán még fontosabb, hogy az újító gazda szemlélete is nagyjából ennyi idő alatt alakul át, és tanulja meg igazán a talajegészség 5 alapelvének alkalmazását. Voltak próbálkozások a szántásos művelésből a direktvetésre 2-3 év alatt történő átállásra, de ezek sajnos a talaj, az éghajlat és a gazdálkodói gondolkodás sajátosságai miatt nem a legjobban működtek.

Ha valaki szeretne átállni a direktvetésre, akkor az 5-7 vagy 7-8 év, amivel a szakirodalom és tapasztalt no-tilles gazdák riogatnak, sajnos igaz.

Ettől függetlenül természetesen érdemes korábban is próbálkozni a direktvetéssel: egy takarónövényt vagy egy kisebb, erre kinevezett területen kukoricát, szóját már hamarabb is lehet direktbe vetni, és tanulni a tapasztalatokból.

• Mi a különbség a min-till és a no-till között?

Jogos kérdés, és gyakran nem tisztázzák le ezt az elején, pedig nagy szükség lenne rá.

Az alábbiak szerint csoportosíthatóak a művelési formák:

• forgatásos művelés (szántás),
• mulcshagyó művelés (kultivátor),
• csökkentett menetszámú művelés, azaz min-till (tárcsázás és lazítás),
• direktvetés, azaz a no-till (nincs talajművelés).

A forgatásos művelést minden gazdálkodó ismeri. A szántás, majd a szántás elmunkálása, aztán a magágykészítés. Eszköze az eke, majd a tárcsa, a borona, a simító és a kombinátor jön. A mulcshagyó művelést legtöbbször kultivátorral végzik el 15–25 cm mélyen, aminek célja az, hogy a szármaradvány ne tűnjön el teljesen felszínről. Ennek sikere természetesen nagyban függ a kultivátorra szerelt kapáktól és a tárcsasortól. A csökkentett menetszámú művelés vagy min-till általában sekély, 5-10 cm mélyen történő tárcsázást és bizonyos esetben a középmély lazítást foglalja magában.

Direktvetés, a talajmegújító gazdálkodás egyik legfontosabb része

A direktvetés lényege egyszerűen összefoglalható: vetés-aratás, vetés-aratás. Nincs semmilyen talajbolygatás (az utóbbi időben előfordult, hogy az ultrasekély, 2-3 cm mélyen történő művelés – például vertikális művelés eszközei vagy küllőskapa használata – megfelel-e a no-till kritériumainak, de a kérdés a szerzők szerint inkább akadémiai). Látható, hogy a min-till, azaz a csökkentett menetszámú művelésben a sekély tárcsázás, de akár a lazítás is használható. Míg a no-till területeken nem nyúlnak a talajhoz. Érdemes-e belevágni a min-tillbe annak, aki tudja, hogy a no-tillnél szeretne kikötni? Lehet értelme egy ilyen fokozatos átmenetnek, ahol már több szármaradvány marad a területen, kevesebb a munkaművelet, bekerülnek a rendszerbe a takarónövények. Magyarul egy jó felkészülés a direktvetésre való átállásra. Mi több, ha ezt a min-till rendszert kialakítja valaki, arra is lehetősége nyílik, hogy amennyiben a no-till nem válik be, visszalép egyet, és a minimumművelésben folytatja a talajai megújítását.

• Érdemes meglazítani a területet az átállás elején?

Ha a gazda a szántásos művelésről kezdi az átállást, akkor mindenképpen érdemes egy lazítást csinálni a területen. Fontos, hogy a lazított területet rendesen lezárjuk, sőt ha tudjuk, vessük be takarónövénnyel, hogy az acéllal létrehozott repedéseket a gyökerek fenn tudják tartani. A szerzők leírták: sokszor kérdezték az amerikai kollégákat a lazítás fontosságáról, és ők általában azt mondták, hogy nem csinálták a területeiken. Ám ha csinálták volna, akkor 1-2 évvel gyorsabb lett volna a terület átállítása a no-till rendszerre. Ugyanakkor a talajlazító nem csodaeszköz, önmagában nem oldja meg a problémákat. A nagyon rossz vízgazdálkodású területeket érdemes későbbre sorolni az átállási folyamatban, mert itt más kihívásokat is le kell küzdeni.

Milyen talajlazító szükséges a művelethez?

Fontos, hogy lehetőség szerint egyenes késekkel felszerelt legyen, szárnyak és tüskék nélkül. A cikk tapasztalatokra hivatkozva írja, hogy egy olasz rendszerű lazító teljes fegyverzetben nem a megfelelő eszköz a min-tillre vagy no-tillre való átállás előtti lazítás elvégzéséhez. A lazítás lehetőleg a nyáron lekerülő kultúrák után történjen. Ekkor a száraz talajban jobban dolgoznak az egyenes kések, és érdemes utánuk még egy takarónövényt, majd azt követően egy tavaszi kapás kultúrát betervezni.

• A szármaradványt nem hagyhatom a felszínen, mert…

…a betegségek, a drótférgek, a pockok, a vadak túrása nagy gondokat okoz. Mindegyikben van igazság, mind előfordult már a technológia ellenérveként, és mindre van megoldás. Mi a helyzet a kártevőkkel és a kórokozókkal? A fuzáriumtól való legnagyobb félelem az, ami miatt a kukoricaszárat sokan leszántják. Pedig a 10 tonnás termést hozó kukorica szármaradványába belevetett őszi búzában elenyésző volt a fuzárium.

Hogyan lehetséges ez?

A gombáknak és a baktériumoknak is van egy egyensúlya a talajban, és ha a talaj túlzott művelésével a hasznos gombákat és baktériumokat elpusztítjuk, akkor túlsúlyba kerülhetnek a káros szervezetek. A fuzáriumfajok szaprofita életmódot élnek, vagyis ha van mit lebontaniuk, akkor érzik jól magukat – amikor a szármaradványt beforgatjuk, valamint a felső aerob réteg hasznos szervezeteit leforgatjuk az anaerob rétegbe, és ezzel elpusztítjuk őket, akkor bőven adunk munkát a fuzáriumnak. Amennyiben nem bolygatjuk a talajt, akkor az a biológiai önszabályozó folyamatai révén kordában tudja tartani ezeket a károkozókat. A talaj nem három-, hanem négyfázisú. Amit a levegő, a víz vagy az ásványi anyagok nem tudnak megoldani, arra ott a biológia. A drótférgek és rágcsálók terén ugyanez a helyzet – a biológiai önszabályozás ebben is segít. A drótféregprobléma egy-egy rosszabb évjáratban nem a no-till területek sajátja, ugyanúgy jelen van a szántással művelt területeken is.

Kell-e a talajfertőtlenítés?

Nagy dilemma, hogy a talajélet gondos építgetése mellett kell-e talajfertőtlenítőt használni. Ám mivel a gazdák pénzből élnek, a válasz egyszerű: ha még nem képes a javuló talajélet kontrollálni ezt a problémát, akkor a termelőnek kell megtennie, hogy ne csak vessen, aratni is tudjon. A pockok és egerek kérdése hasonlóan alakul: nem tapasztaltak nagyobb problémát a no-till táblákon, mint a konvencionálisan művelt területeken. Természetesen a búza-búza vetésforgóba beékelt nagy szármaradványú takarónövény okozhat problémát, de a megfelelő vetésforgó, a jól megválasztott takarónövény és a takarónövény megfelelő kezelése segíthet az ilyen helyzetekben.

Mit lehet tenni a kikerülhetetlen vadkár ellen a talajmegújító gazdálkodás során?

A vadkár kérdése sokkal összetettebb, hiszen jelenlétük nem csupán a gazdáktól függ. Az bizonyos, hogy a nem művelt, takarónövénnyel ellátott területek bevonzzák a vadakat. Így a talaj taposása és a takarónövények legelése, rágása nem kerülhető el. A szármaradványok vadak általi feltúrása nem ok arra, hogy leforgassuk a mulcsot, mert a vaddisznó akár egy méter mélyre is leáshat egy otthagyott kukoricacsutkáért. A bekerítés mellett a vadnak kevésbé tetsző növények termesztése, vadriasztó alkalmazása és az új művelési rendszernek a vadásztársasággal való megértetése egyaránt eredményes lehet.