Ez volt Orbán Viktor beszéde a MAGOSZ és a NAK gazdakongresszusán

Magyarország kormányát képviselve Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közreműködésével kialakított stratégiai együttműködését. A megállapodásban leírták, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar kiemelt nemzetgazdasági ágazat, amelynek fejlődése tovább erősíti a gazdáknak a magyar gazdaságban, illetve a vidéki értékek megőrzésében és képviseletében betöltött szerepét. A miniszterelnök budapesti, a HUNGEXPO rendezvényközpontban tartott beszédét az alábbiakban közöljük.

Ezúton felhívjuk kedves olvasóink és látogatóink figyelmét, hogy a 2022. március 5-én, a budapesti, a HUNGEXPO rendezvényközpontban tartott miniszterelnöki beszéd tartalmát változatlanul közöljük. Ezzel a Magro.hu szerkesztősége a pártatlan tájékoztatás és az információtovábbítás feladatát látja el és továbbra sem foglal állást politikai kérdésekben.

Ez volt Orbán Viktor beszéde a MAGOSZ és a NAK gazdakongresszusán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örülök, hogy újra látom Önöket. A választások előtt mindig szoktunk találkozni, nehogy valaki elhibázza. Nemcsak annak örülök, hogy látom Önöket itt újra, hanem annak is, hogy sok új arcot is látok. Örülök annak, hogy rengeteg itt a fiatal. Ez egy bizonyíték, minden politikai beszédnél nyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy a vidék és a mezőgazdaság nem a múlthoz tartozik, hanem a jövőhöz. Mondhatunk mi erről akárhány beszédet is, hogyha a fiatalok nincsenek ott mellettünk és mögöttünk; de most itt vannak, köszönjük, hogy eljöttek, sok sikert kívánunk nemcsak a választáshoz, hanem az életük hátralévő részéhez is. Legyenek ők is sikeres magyar agrárvállalkozók!

Azért szoktunk összejönni, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a választásokat megelőzően, mert alapvetően mégis a vidékiekre számíthatunk. Persze vannak máshol is szavazók, és minden szavazatot meg kell becsülni, és mindegyiket tisztelettel meg kell köszönni, de ha az a kérdés, hogy mégis kire számíthatunk, akkor azt kell mondanom, hogy egymásra számíthatunk, a vidékre számíthatunk. Én is így vagyok ezzel. Nem szoktam erről beszélni, de talán itt most megemlítem, hogy mégiscsak a rendszerváltás óta én vagyok az első falusi miniszterelnök. A fiataloknak nincsen könnyű dolguk, hiszen aki ma, mondjuk, húszéves, az a kormányzásunk megkezdésekor, mármint a 2010-ben másodszor megkezdett kormányzásunkat figyelembe véve akkor lehetett nyolcéves. Mást se lát tizenkét év óta, csak bennünket. Egyáltalán nem csodálkoznék, ha ránk untak volna. Nagyon fontos azonban, hogy világossá tegyük a fiataloknak, hogy a politika kétségkívül magában foglalja az újrakezdés meg a lázadás elemeit is, de legalább annyira fontos benne a folytatás. Mert ha a fiatalok nem folytatják azt, amit elkezdtek a szüleik meg a nagyszüleik, akkor az egész nemzet és az egész ország nagy bajba kerül. Nagyon remélem, hogy kialakul Magyarországon is az a hagyomány, hogy a családok politikai állásfoglalásában kirajzolódik egy hosszú távú, stabil megbízhatóság. Egy idő után az embernek nem kell azon gondolkodnia, hogy miért erre vagy arra a pártra szavaz, elég azt mondani, hogy apám is mert az édesanyám is meg a nagyanyám is odaszaladt, hát ott a helyem. Úgyhogy kívánom a fiatal gazdáknak, hogy ne csak a mezőgazdaságnak a szakmai világába integrálódjanak, hanem a magyar vidék és a magyar mezőgazdaság politikai hagyományában is találják meg a helyüket. Ha most hatvan-hetven évvel ezelőtt lennénk, akkor ez egy kisgazda konferencia lenne, és a kisgazdapárt logója alatt beszélgetnénk itt egymással, de modern világban élünk, sok minden megváltozott, a pártok is megváltoztak, de fontos, hogy a fiatalok tudják, hogy azt a hagyományt, ami az ő nagyszülei meg a dédszüleik hagyománya volt, a kisgazda politikai hagyományt ma Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek hívják.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szóval össze szoktunk jönni így, választás előtt: seregszemle, felsorakozás és a célok számbavétele, ez a szokásos forgatókönyv. A helyzet azonban megváltozott, mert a mostani készülődésünkre árnyékot vet, ráborul a háború felhője. Ezért a mai együttlétünk sem lehet felhőtlen, hiszen ha ránk borul a felhő, akkor az ember kedve nem felhőtlen. Ezt nem tagadhatjuk el, ezért nem tudunk igazából fölszabadult szívvel ünnepelni, nem tudjuk meglengetni a zászlókat úgy, ahogy szoktuk, mert közben aggódunk a magyarokért, akik odaát vannak, a határ másik oldalán, aggódunk azokért az ártatlan emberekért, akik odavesznek a háborúban, és aggódunk saját magunkért is, mert nem tudjuk, hogy pontosan mindennek milyen következményei lesznek majd a mi életünkre. Ezért a mostani választási kampányban persze a lelkesedés továbbra is nagyon fontos lesz, de a józan ész legalább ennyire fontos. Furcsa kampány ez, sok mindent láttam már, de ilyet még nem, hogy egyszerre kell fölsorakoznunk, elmenni választani, lelkesedni, de közben folyamatosan emlékeztetni magunkat arra, hogy itt most a józan észnek van elsőbbsége, a mi politikai bükkfanyelvünkön ezt hívják stratégiai nyugalomnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen a háborút elítéljük, különösen, hogy itt van a szomszédunkban, az erőszakra nemet mondunk, a szövetségeseinkkel együtt vagyunk. És ez mind fontos. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborús konfliktusból. Minden háborút sokfajta nézőpontból lehet vizsgálni, és érdemes is sokfajta nézőpontból vizsgálni. De mielőtt a döntéseinket meghozzuk, csak egyetlen nézőpont lehetséges, egyfajta szemüveget lehet csak föltenni: a magyar szemüveget. Mi a mi érdekünk ebben a helyzetben? Mi a Kárpát-medencei magyarság érdeke ebben a helyzetben? Biztosíthatom Önöket, hogy a kormány az elmúlt napokban, mint láthatták, nem tévesztette el a lépést, és az előttünk lévő, nehéz hetekben sem fogjuk eltéveszteni, mert a legnehezebb pillanatokban is képesek leszünk arra, hogy megőrizzük a nyugalmunkat, és nem fogjuk fölcserélni a háborúra való rátekintés szemüvegét, nézőpontját, annak a magyar nézőpontját semmilyen más, nekünk külföldről tanácsolt, idegen megközelítési módokkal.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt is jelenti, hogy jól kell fölmérnünk, hogy a háborúnak milyen hatása lesz Magyarországra, nemcsak katonai és magas, geopolitikai összefüggésekben, amivel most itt nem hozakodnék elő, hanem milyen hatása lesz gazdasági, agrárgazdasági értelemben. Nagyon fontos, hogy sikerüljön a kormányzatnak most és a következő hónapokban olyan döntéseket hoznia, amely megakadályozza, hogy ennek a háborúnak az árát a magyarokkal fizettessék meg. Látják, már van egy olyan bank, amely nem bírta a nyomást, és ott sok magyar szenvedett veszteséget. A nemzeti bank elnökével a tegnapi napon hosszan egyeztettem, és nyugodtan mondhatom, hogy a magyar bankrendszer és pénzügyi rendszer stabil. Kétségkívül ez volt a leggyengébb láncszem, itt is szakadt el a lánc, ez volt a leggyengébb pontja a magyar pénzügyi rendszernek, a többi bírni fogja a nyomást, de figyelmeztető jel, hogy a háborúnak ott is jelentkezhetnek következményei, ahol az ember arra nem is számítana.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt javaslom, hogy nézzük át, hogy milyen következményei lesznek a háborúnak a magyar gazdaságra és azon belül is a magyar agrárgazdaságra.

Ugye, először is van egy nagy politikai összefüggés, amely kedvezőtlenül érint bennünket és Önöket. Ez pedig az, hogy Magyarország egy nyitott kereskedelmi kapcsolatrendszert épített ki, nekünk senki nem volt ellenségünk, mindenhol barátokat akartunk gyűjteni, mindenkivel kereskedni akartunk, örömmel vettük a befektetéseket, és mi is akartunk befektetni máshol. Vagyis mi egy szabad, átjárható világban voltunk érdekeltek. Nemcsak szívünk szerint, mert a magyar egy szabadságszerető nép, hanem a zsebünk szerint is, mert mi akkor járunk jól, hogyha kereskedhetünk, gazdálkodhatunk, befektethetünk. Ez most elnehezül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mert a világ most befeszül, megfeszül, ez most nem az átjárhatóság, a kapcsolatépítés időszaka, hanem bizonyos korábbi lehetőségek lezárulásának az időszaka. Arra kell tehát fölkészülni, hogy az egész magyar külkereskedelmi stratégiánkat, amelynek fontos része az agrár-külkereskedelem, hozzá kell igazítani ehhez a mostani helyzethez. Ezt a következő néhány napban folyamatosan el fogjuk majd végezni. Ebből is jól látszik, hogy miután nekünk ez a háború csak beszűkülést, csak hátrálást, csak veszteséget hozhat a gazdaságban, ezért mi nemcsak a szívünk szerint, mert rendes emberek vagyunk, hanem a zsebünk szerint is abban vagyunk érdekeltek, hogy minél hamarabb béke legyen. A magyar gazdaságnak, a magyar agrárgazdaságnak is az az elemi érdeke, hogy minél hamarabb béke legyen, és a háború miatt beszűkült piacainknak legalább egy részét vissza tudjuk szerezni.

A másik komoly veszély, amely fenyeget bennünket, a szankcióknak a problémája. Ha az ember a tévéből hallja ezt, ez nem tűnik olyan riasztónak. Valakit jó bokán rúgnak, ha jól értem, jó, hát ilyen van, szankció, gyakran hallani ilyesmit. De ez a szankció más, mint a korábbiak. Ez egy olyan szankció, amit a nyugati világ most kivetett az oroszokra, amely nekünk is fájni fog. Ha szerencsénk van, akkor nekünk fog kevésbé fájni. De erről senki nem tud semmi biztosat mondani. Tehát itt olyan nemzetközi intézkedések várhatók alapvetően a háborút megindító Oroszországgal szemben, amelynek a következményeit a Nyugat is viselni fogja. Miután Magyarország a Nyugat része, így mi is viselni fogjuk. A legfontosabb, hogy sikerüljön elérni azt, hogy a szankciós politikából az energia területe kimaradjon. Mert Önök most is bajban vannak, az egész magyar nemzetgazdaság bajban van az emelkedő energiaárak miatt. Ebből még úgy, ahogy ki tudjuk venni és meg tudjuk védeni a családokat, mert a rezsicsökkentésnek a rendszere őket megvédi, de a gazdálkodókra, legfeljebb a legkisebbeknek tudunk valamilyen segítséget vagy védelmet nyújtani, a többiekre nem; ők megfizetik ennek a helyzetnek az árát. Ez rossz, de ennél van egy rosszabb is: hogyha nincsen energia, és akkor nem többet fizetünk, hanem megáll a gazdaság vagy a gazdaság bizonyos szegmensei. Ezért mindannyiunknak az az érdeke, hogy a Nyugat csak olyan szankciókat vessen ki, amelyek nem érintik az energiaellátás biztonságát, és nem hajtják fel az egekbe az energia árát. Nem lehetetlen, hogy ez sikerüljön. Itt most a fiatalok emlékezetére nem hagyatkozhatok, de vagyunk itt azért már meglett korban lévők is, azért csak ügyesen kimaradtunk, ha jól belegondolnak, 1999-ben, amikor a déli határainknál volt háború. Ott is nyitva volt a szívünk. Akik átjöttek a határon, mindenkinek segítettünk, de semmilyen nyugat-európai követelésnek – inkább amerikainak – nem tettünk eleget, amely beletolt volna bennünket egy szomszédos ország háborújába, tehát 1999-ben az akkori háborúból sikerült kimaradni. Aztán amikor a 2015-ös krími konfliktus volt, az első ukrán–orosz háború, ott is sikerült kimaradni, illetve sikerült a szankciós politikát úgy alakítani, hogy a magyar gazdaság, ha nem is észrevétlenül, de nagyobb megrázkódtatás nélkül át tudta vészelni azt az időszakot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A számok nyelvén beszélve ez azt jelenti, hogy az Oroszországba irányuló magyar agrár- és élelmiszerexport a teljes magyar agrárkivitelnek a 2 százalékát adja. Az Ukrajnába menő pedig az 1,8 százalékát teszi ki, tehát a kettő együtt az 5 százalék alatt marad. 5 százalék sok természetesen egy agrárkivitelben, de kibírható. Tehát azt mondhatom, hogy a magyar agrárgazdaság kitettsége a ma háborúban álló két ország piacai felé korlátolt, kicsi, kibírható, menedzselhető. Ennél nehezebb kihívást jelent az import kérdése. Az Oroszországból importált nyersanyagok, beleértve a műtrágyát és az állatok takarmányát is, a teljes behozatal mintegy 7 százalékára rúg, Ukrajnából pedig a behozatal 8,4 százaléka származik, ez azt jelenti, ha gyorsan összeadom, az több mint 15 százalék. Az importunknak a 15 százalékát érinti ez a háború. Ez már sok! Ezt már nem olyan egyszerű kivédeni, nem olyan egyszerű itt jól lavírozni. Azt tudom mondani Önöknek, hogy az agrárminiszter úrral, akit tisztelettel köszöntök, Nagy Istvánnal együtt folyamatosan követjük a helyzetet, és ma délután is van olyan megbeszélés, és várható olyan kormányhatározat megszületése, amely ezekre a problémákra reagál majd. És aztán itt van persze az energia, amely, miután drágább lett, hát a külföldről érkezett áruk és alapanyagok árába is beépül, és így nem direkten, de indirekt módon szintén veszteséget okoz nekünk. És van még egy dolog, amire figyelnünk kell, ugye, az árfolyamváltozás. Mindenki láthatja, hogy a háború kezdete óta a közép-európai valuták mind hirtelen libikókára kerültek, és jól láthatóan ennek a hatása alól legfeljebb részlegesen tudjuk kivonni magunkat.

Nos, összességében tehát azt szeretném mondani Önöknek, hogy választás lesz, ez feladatot ad mindannyiunknak, de ez egy sajátos választás lesz, a szomszédban zajló háború hangulata által meghatározott választás lesz, ahol a lelkesedés fontos, de a józan ész talán még fontosabb, amelynek, ennek a háborúnak azonban közvetlen kihatásai vannak az Önök életére, és ez megköveteli, hogy a kormány erőinek csak egy részét fordíthassa kampányra, ezeknek a rossz hatásoknak a kivédésére kell a kormányzati erő és energia nagy részét, még a kampány leghevesebb időszakában is fordítanunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után térjünk rá arra, amiért összejöttünk: ez pedig a MAGOSZ és a Fidesz közötti együttműködési szövetség kérdése. Elevenítsük föl, hogy miért jött ez létre. Van az, amit Jakab István barátom mondott, hogy bár nagyon régóta ismerjük egymást, és nagyon régóta együttműködünk. Tehát ha úgy tetszik, van a történelemnek egy sodrása és lejtése, amely ezt a szövetséget lényegében szükségszerűen létrehozta. A kérdés inkább az, hogy mikor formalizáltuk, és miért formalizáltuk ezt az együttműködést. Ennek meg az volt az oka, hogy a kommunisták, amelyik egy szívós fajta, 1990 után nem lépett le a politika mezejéről, hanem itt maradt; alakváltozás, ilyen-olyan, városi liberálisokkal kiegészülve, szóval lett ebből egy baloldali, erős politikai világ, amelynek nem szabad lebecsülni az erejét, és ha belegondolnak, eltelt a rendszerváltás óta 32 év, és képesek voltak arra, hogy 16 éven keresztül vissza-visszatérjenek a kormányzati hatalomba. Ez a realitás. Azért kellett a szövetségünket formalizálni, mert minden alkalommal, amikor visszatértek, a magyar gazdák és a magyar vidék ráfizetett. Tulajdonképpen mi egy véd- és dacszövetséget kötöttünk, azért formalizáltuk az együttműködést, hogy meg tudjuk védeni a vidéki Magyarországot és a magyar mezőgazdaságot az újra és újra visszatérő baloldal kártékony politikájától. Így jött létre az együttműködés, ezért vagyunk ma itt.

Hogy mekkora veszélyek fenyegetik a magyarokat, ha vidékiek és baloldali kormány van, ezt a fiataloknak mondom, mert ők ezt nem nagyon ismerik, mint az előbb sikerült ezt fölidéznem, tehát a fiataloknak mondom, hogy ez nem politikai lózung, meg nem egy politikai beszédelem, ez fenyegetést meg veszélyt jelent. Most nem mehetek vissza a legrégebbi időkbe, amikor lesöpörték a padlást, meg elvették a földet, ezt most már ide se hozom, csak az 1990 utáni időkről, sőt inkább csak a 2010 utáni időkről mondom a fiataloknak, hogy, kedves Agrárgazdaságból Megélni Akaró Fiatalok, 2004 és 2010 között, amikor az utolsó baloldali-liberális kormány volt Magyarországon, akkor a magyar mezőgazdaság kibocsátása, vagyis a teljesítménye 20 százalékkal csökkent. Erre Önök nem emlékeznek, mert nem emlékezhetnek, de ha a jövőjüket az agrárgazdaságban képzelik el, akkor ezt a történelmi tényt mindig érdemes tudniuk. Ha baloldali kormány jön, a magyar mezőgazdaság kibocsátása, teljesítménye mindig csökken. De nemcsak az alapanyagtermeléssel van így, hanem az élelmiszeripari teljesítménnyel is. 2004 és 2010 között az élelmiszeripar teljesítménye 16 százalékkal csökkent. A teljes mezőgazdasági kibocsátás 20-szal, az élelmiszergazdaság 16 százalékkal. Nem hiszem, hogy egy ilyen agrárpolitika mellett az Önök elképzelése, hogy tisztességesen tudnak megélni, és reményeim szerint sok gyereket tudjanak fölnevelni majd az agrárgazdaságból, megvalósítható lenne. Számolják ki, kedves Fiatalok, hogyha a következő négy évben a magyar mezőgazdaság kibocsátó teljesítménye csökkenne megint 20 százalékkal, az agrárélelmiszeripari meg 16 százalékkal, akkor mennyi esne abból Önökre? Aligha maradnának talpon. Elemi érdekünk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, higgadtan és nyugodtan, nem öklöt rázva, elemi érdekünk, a vidéki Magyarország és a magyar mezőgazdaság elemi érdeke, hogy a baloldalt meg a baloldali liberálisokat távol tartsuk a magyar agrárpolitikától, és távol tartsuk Magyarország kormányrúdjától.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Persze nem szép dolog, ha az ember a saját lovát dicséri, de ha nincs más, akkor kénytelen maga ezt a munkát elvégezni. Ezért én is azért röviden megemlíteném, hogy mióta a szövetségünk fönnáll, és együtt kormányzunk lényegében a magyar gazdatársadalommal, mégis mi az, amit föl tudunk mutatni a Jóisten színe előtt, a haza színe előtt meg a magyar gazdatársadalom színe előtt. Az első, amit föl tudunk mutatni, az, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása 2010 és 2019, illetve 2020 között, tehát tíz év alatt 29 százalékkal nőtt. Ami hátra van, az ő idejükben mínusz 20. A mi időnkben ez plusz 29. Az egy hektárra jutott hozzáadott érték 2010 és 2021 között 45 százalékkal bővült, Barátaim. A mezőgazdaság jövedelmezősége, amivel sose vagyunk elégedettek, meg sose leszünk, nem tudnak nekünk olyan számot mondani, amihez ne tudnánk még egyet hozzáadni, ugye, és lehet, hogy valami magas, de lehetne magasabb is, magyarok vagyunk, ugye, sose leszünk vele elégedettek, de mégis a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége 2010 és 2021 között több mint kétszeresére emelkedett. Összehasonlításképpen mondom: az egész Európai Unión belül, igaz, hogy mélyről indultunk, de az egész Európai Unión belül ez volt a legjobb eredmény. A mezőgazdaság gépesítése persze egy bonyolult probléma, de azt hiszem, a számok itt is inkább mellettünk szólnak. 2010-ben a gazdák 40 milliárd forintot tudtak új gépek vásárlására fordítani, 2020-ban pedig 256 milliárd forintot. Tíz évvel ezelőtt 40-et, most 256-ot. És az előrejelzések szerint további bővülés várható. Itt van a vidéki városokat célzó Modern Városok Program, mert a vidéknek része a vidéki város is. Ott a 2021-2022-es évben több mint 600 milliárd forintot költünk el fejlesztésre, és a Magyar Falu Program hároméves, összesített költségvetési kiadása meghaladja a 600 milliárd forintot. Fontosnak tartom, hogy a saját javunkra fölírjuk azt is, hogy a 2010 előtti haszonbérlők számát tizenötszörösére tudtuk növelni.

Köszönetet mondok Lázár Jánosnak, aki az előző kormányban ezért az ügyért volt felelős, és végigvitte ezt a programot, végül is sikerült – még egyszer mondom – a 2010 előtti haszonbérlők számát tizenötszörösére növelni. Ez azt jelenti, hogy az állami földek használati jogához tizenötször több földműves jutott hozzá. Vita nélkül persze ez nem megy, mindenki ezekre a vitákra emlékszik inkább, de a tény a legfontosabb, a valódi tény, hogy ez így történt, és megtörtént. És még szeretném itt emlékeztetni Önöket arra is, hogy tavalyhoz képest a magyar agrárexport 10 százalékkal nőtt, pontosabban 2020-hoz képest 2021-ben 10 százaékkal nőtt a magyar agrárexport, és ez szerintem egy komoly teljesítmény.

Beszéljünk a jövőről, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azért jöttünk össze, hogy ezt a szerződést néhány perc múlva aláírjuk. Talán fontos, hogy köszönetet mondjak a szerződés aláírása előtt Önöknek egy nagyon fontos ügyben, és az a helyzet, hogy Magyarországon a magyar föld magyar kézben van. Persze nem árt, hogyha van egy életképes kormányunk, de valójában a magyar föld azért van magyar kézben Magyarországon, mert Önök az elmúlt harminc évben sose engedték meg, egyetlen kormánynak sem engedték meg, hogy a magyar földet eladja. Én emlékszem rá, amikor a balosok el akarták adni a földet. Traktor, miegyebek, ugye, mindenki emlékszik? A régi ősi idők, sokan voltunk a jelenlévők közül akkor ott, mégiscsak erővel kellett megakadályozni, hogy a magyar termőföldet odaadják külföldieknek. Ezt sikerült elérni. Köszönetet szeretnék mondani Magyarország nevében Önöknek, hogy ezt soha nem engedték meg, mert a magyar gazdák ismerik azt az egyszerű igazságot, hogy akié a föld, azé az ország, ezért a földnek magyar kézben kell lennie.

Talán fontos mondanom arról is néhány szót, hogy hogy’ állunk a vidék népességmegtartó erejével. Nem állunk jól. Az a helyzet, hogy a magyar vidék egy jelentős része – persze régiónként változik – elveszítette a népességmegtartó képességét, nem tudja megtartani a fiataljait. A fiatalok közül nagyon sokan nagyvárosokba, leginkább a fővárosba költöznek, sőt van, aki külföldre megy. Szerintem nem a kalandvágy hajtja őket, biztos van ilyen is, de az igazság az, hogy nincs, ami itt tartsa őket. Ezért nagyon fontos, hogy a következő időszakban együttműködve Önökkel sikerüljön elérni azt, hogy a magyar vidék itt tartsa a saját fiataljait. Nem indulunk rossz helyzetből, mert magyarok vagyunk, és a legtöbb magyar mégiscsak legszívesebben a szülőföldjén boldogulna. A baloldali szociológusok ezt föl szokták hánytorgatni nekünk, hogy nem vagyunk elég mobilisek. Az igazság az, hogy legyél te mobilis, barátom, mi ott szeretünk élni, ahol születtünk, meg ahol megvan nekünk a helyünk a világban, nem az az életcélunk, hogy a szociológiai bizonyítványba beírják, hogy a magyar nép mobilis. Köszönjük! Majd megyünk, ha kell, meg ha a szükség úgy hozza, meg ha értelme van, egyébként ott szeretünk meghalni, ahol megszülettünk, és ott szeretjük fölnevelni a gyerekeinket is. Tehát azt szeretném csak mondani ezzel Önöknek, hogy nem indulunk rossz helyzetből, mert magyarok vagyunk, és a fiatalok is – persze néhány kalandos év után, amire mindannyian visszaemlékezhetünk a saját életünkből, a részletkérdésekbe való bocsátkozás nélkül is – hazatérnek, és fölveszik az életnek azt a rendjét, amit a szüleiktől meg a nagyszüleiktől láttak. Ez a kiindulópontja a magyar lelki alkatnak. Tehát nem lehetetlen megtartani a fiataljainkat. De az igazság az, hogy ehhez az kell, hogy mind a 151 vidéki járásban – ennyi vidéki járás van Magyarországon – biztosítanunk kell mindazt a civilizációs vívmányt, ami egy városban elérhető. Enélkül nem fognak ottmaradni. Tehát kell tisztességes megélhetést kínáló munkalehetőséget ajánlani, ez ne legyen nagyon messze attól a helytől, ahol laknak. Kell megfelelő egészségügyi ellátás, jó közoktatás, alsó tagozat – lehetőleg helyben, és jó színvonalú fölső tagozat valahol a környéken, amely versenyképes tudást ad nekik, hogy jó iskolákba mehessenek majd, ha középiskolások lesznek. Kellenek szabadidős lehetőségek: sportcsarnokok, művelődési házak, könyvtárak, és kellenek infrastrukturális beruházások: út, járható utak és kerékpárutak is. És miután modern világban élünk, kell internetelérhetőség is, hogy ebbe, miután itt a bolond világ úgy döntött, hogy két életünk van: egy valóságos meg egy virtuális, mind a kettőben valahogy a fiatalok szeretnek időt eltölteni, tehát lehetőséget kell adni, hogy ne csak a valóságos, hanem a virtuális világba is be tudjanak kapcsolódni anélkül, hogy el kellene költözniük egyébként a lakóhelyükről. Vagyis azt akarom mondani, hogy azt vállaljuk ebben a megállapodásban, ezzel a megállapodással azt vállaljuk, hogy se felnőttnek, se diáknak ne kelljen naponta egy óránál többet ingáznia ahhoz, hogy európai minőségben élhessen, és európai minőségű szolgáltatásokhoz juthasson. Ez nagy vállalás, de lehetséges, sőt elkerülhetetlenül szükséges.

Ezek után hadd mondjak néhány szót a vidék, a mezőgazdaság és a szuverenitás összefüggéséről. A háború egy nap alatt levette a napirendről a pandémiát. De nem lenne helyes, hogyha a tapasztalatait, a járvány tapasztalatait csak úgy egyszerűen kiengednénk a kezünkből, mert vannak tapasztalatai, és ezeket még ilyen háborús időkben is érdemes újra és újra fölidézni a magunk számára. Ezzel a járvánnyal ugyanis a világ leckét kapott abból, hogy a nemzeti önállóság milyen fontos. Hiába élünk, ahogy, mondják, globalizált világban, a nemzeti önállóság kiválthatatlanul fontos érték. Azt hittük, hogy a globalizáció föltartóztathatatlan, folyamatosan fogja majd fölenni a vidéki életformákat, a kisebb településeket, aztán majd a nemzetállamokat is, és a végén egy nagy világállamban fogunk egyesülni. Azt gondolom, hogy ezt a lázálmot – szerintem ez egy lázálom – a pandémia teljesen megcáfolta. Nem lehet alábecsülni a függetlenséget, az önellátást, a saját magunk ellátásával való képességet sem az iparban és végképp nem a mezőgazdaságban, hiszen azon az életünk múlik. Úgyhogy fontos, hogy a jövőt illetően legyen egy olyan gazdaságpolitikánk, amely nem egyszerűen a globális ellátási láncokba akarja beleilleszteni a magyar gazdaságot és a magyar mezőgazdaságot, hanem van egy másik megközelítése is, amelyben mindig gondol arra, hogy a fejlesztések szolgálják Magyarország önellátó képességét, legyen szó vakcinagyártásról vagy éppen mezőgazdasági, élelmiszeripari vagy éppen energetikai fejlesztésekről. Nagyon fontos, hogy ebben az összefüggésben átadjuk a múltnak azt a közkeletű magyar gondolatot – én is néha beleesek a csapdájába –, amikor azt mondjuk, hogy Magyarország egy olyan ország, amelynek nincsenek nyersanyagkincsei. Ez lehet, hogy igaz volt korábban, amikor még nem értékelődött föl mint nyersanyag a föld meg a víz; amikor még az egész világ az ipar bűvöletében élt, és nyersanyagnak csak azt tekintettük, ami érc, vagy ami gáz, vagy ami olaj. Most egy más világ jön, és legalább olyan fontos nyersanyagnak tekinthetjük a földet meg a vizet, mint azokat az anyagokat, amelyek az ipar működtetéséhez szükségesek. Meggyőződésem tehát, hogy Magyarország a jövő nyertese lesz, lehet, hogyha ezt a két nyersanyagot, a földet és a vizet jól használjuk ki, és ezzel a globális kereskedelemben való részvétel mellett egy ütésálló, saját magát ellátni képes, nemzeti szempontból is értelmezhető gazdaságot építünk föl.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezek után a szuverenitásnak még három másik aspektusáról szeretnék mondani röviden egy-egy mondatot.

Energiaszuverenitás. Ne engedjék, hogy ezek a derék városi népek kiénekeljék a sajtot a szánkból, és lebeszéljenek bennünket a Paks 2. megépítéséről. Ezt ne engedjük, mert olcsó, elérhető árú energia nélkül nincs versenyképes magyar mezőgazdaság. És ha nem építjük meg az atomerőművünket, és a régit nem újítjuk és nem erősítjük föl, és folyamatosan energiaimportra fogunk szorulni, annak az árát Önök fogják megfizetni. Látszólag ez az egész nukleáris energiáról szóló vita távol van az Önök világától, de az igazat megvallva valójában az Önök számára is húsbavágó kérdés.

A szuverenitás második fontos kérdése, ami látszólag messzebb van Önöktől, a monetáris, vagyis a bankrendszernek a kérdése. Szerintem azért kaptam Önöktől bizalmat már 2010-ben is, mert vállaltuk, hogy a magyar pénzügyi és bankrendszer legalább 50 százalékát magyar kézbe fogjuk venni. Ez egy olyan derék, kurucos, világos, érthető, fontos vállalás volt, és bonyolultabb volt, mint amit egy fokossal el lehet intézni, de végül is csak ott vagyunk most, hogy Magyarországon a bankrendszer többsége magyar tulajdonban van. És ezt nem szabad föladni. Tehát arra kérem Önöket, hogy támogassák majd mindig azokat a kormányzati lépéseket, amelyek jól láthatóan a magyar részesedés arányát akarják növelni a bankrendszerben. Nagyon fontosnak tartom, miután Magyarországot állampapírokkal finanszírozzuk, hogy ezek az állampapírok az Önök kezében legyenek. Arra kamatot fizetünk, magasabb kamatot, mint számos más pénzügyi konstrukció esetében elérhetnek Önök a piacon. Nem mindegy, hogy ezt a kamatot kinek adjuk oda: külföldi, intézményi befektetőknek, a Soros György-féle alapoknak adjuk oda, vagy Kovács Józsi bácsinak adjuk oda vagy Lugosi bácsinak a szomszédba, aki egyébként a maga kis pénzéből valamennyi állampapírt vásárol, és fix jövedelemre tesz szert. Biztatom Önöket: vásároljanak állampapírt! Nézem a számokat, itt mindenki becsületes gazdálkodó, de a számokból kitetszik, hogy nagyon sok pénz van a cihában. Az egy helyes gondolat, hogy az ember azért a készpénzben bízik, és jó, ha tart magánál otthon, de azt szeretném kérni Önöktől, hogy a szám most már egyre nagyobb, hogy ezt vizsgálják meg újra, és az otthon tartott pénz egy részét, legyenek kedvesek – a saját érdekükben is –, próbálják meg az állam által garantált értékpapírok irányába terelni. Ezzel Önök is jól járnak, és mi is.

És a harmadik szuverenitási kérdés, amiről említést kell tennünk, a demográfiai kérdés. Nagyon fontos, hogy a józanságunkat megőrizzük. Szóval a gyerek az nem darab-darab. Szóval az nem úgy van, hogy hiányzik egy a sajátból, azt akkor idehozunk máshonnan egy másikat. Hogy még pontosabban beszéljek, tehát keresztény gyerekeket muszlim felnőttekkel nem lehet kiváltani; ez a helyzet, beszéljünk egyenesen, mert a világot ez a kérdés kínozza. És nem mindenki tud olyan jó választ adni, és áll olyan erősen két lábbal a földön, mint amilyen válaszokat adunk mi, illetve amilyen stabilan állunk mi a két lábunkon. Tehát arra kérem Önöket, hogy a magyar vidék képviselőiként támogassák a kormánynak azt a demográfiai politikáját, amely nem tesz le arról, hogy segítsen a fiataloknak abban, hogy minél több gyerek szülessen, mert Magyarországot magyar országnak csak a magyar gyerekek tudják megtartani.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

És végezetül, befejezésképpen szeretnék még egy fontos ügyről, a nemzeti élelmiszeripar ügyéről beszélni, mert a következő években ezt tartom az egyik legfontosabb kérdésnek, ahol a kormánynak tennivalója van. Ugye, a föld magyar kézben maradt, ez azt jelenti, hogy van 5,3 millió hektárnyi jó termőföldünk, az az 5,3 millió hektárnyi föld 2,7 millió ember tulajdonában van – ez szerintem remek, de csupán 170 ezer agrárvállalkozás műveli – ez kevés. Ez azt jelenti, hogy az agrárvállalkozásoknak ráadásul a zöme – a mi kalkulációink szerint 80 százaléka – kicsi, többnyire családi vállalkozás. Ennek vannak előnyei, és vannak hátrányai. Előnye, hogy valójában ezek a kis- és közepes vállalkozások a vidék élettartó oszlopai, nélkülük nincs magyar vidék, ezek vagyunk mi magunk. Ezek a vállalkozások egzisztenciát adnak, és kultúrát teremtenek maguk körül, és ha valaki ismeri Magyarország történelmét, akkor tudja, hogy e nélkül a kultúra nélkül Magyarország nem tudott volna fönnmaradni az elmúlt ezer évben. Erre a kultúrára, nemcsak a gazdasági tevékenységre, hanem arra a felelősségteljes, a saját földjén, vállalkozásában, háza körül, magabíró emberek nélkül, enélkül a kulturális hozzájárulás nélkül Magyarország kultúrája egyoldalú lenne. Mondhatnám: Budapest-ország lennénk. És úgy nem lehet túlélni. Büszkék vagyunk a fővárosunkra, nagyon büszkék vagyunk rá, szeretnénk, ha még jobban nézne ki. Lehetne ennél azért tisztább is meg fényesebb meg ragyogóbb is, mert büszkék akarunk rá lenni, de csak Budapest-országként Magyarország nem tud fennmaradni. Vidék nélkül nincs Magyarország. Családi vállalkozók nélkül pedig nincs vidéki Magyarország sem. Tehát vidék nélkül nincs Magyarország, családi vállalkozók nélkül pedig nincs vidéki élet. Hátránya azonban ennek az, hogy a kis- és közepes családi vállalkozásaink tőkeszegények, mert a méret sajnos összefügg a gazdasági erővel. És ha összevetem a számokat, mondjuk, egy holland meg egy osztrák meg egy magyar családi vállalkozás esetében, akkor azt kell látnom, hogy továbbra is tőkeszegények vagyunk. A következő időszakban nagyon fontos, hogy a kis- és közepes vállalkozásainknak a tőkeerejét fejlesszük. Ráadásul azt is látják Önök nálam is jobban, hogy a szakmájuk vagy az életük, az agrárvilág, az agrárgazdaság fejlődési iránya egyre inkább a technológia meg az innováció felé megy. És a hagyományos agrárgazdálkodáshoz is sok pénz kell, de az innovációhoz meg a technológiai újításhoz, na, ahhoz aztán nem sok pénz kell, hanem nagyon-nagyon sok pénz kell. És ha valaki tőkeszegény, akkor nem jut hozzá ezekhez a technológiákhoz. Modern technológiákat sajnos nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak Magyarországon. Erre megoldást kell találni.

Az első, hogyha ezek a feldolgozó kapacitások és nagyvállalkozások zömében külföldi kézben vannak, ebből baj lesz. Ma ez a helyzet, mindjárt vissza is térek erre, mert hogyha akikhez kapcsolódik a magyar gazda a maga munkájával és termékével, az nem magyar kézben van, akkor annak a döntéseit nem garantálja semmi sem, hogy a magyar gazdaság érdekei szerint hozzák meg. Azért az, hogy az élelmiszeriparban, a földolgozóiparban, a nagyvállalkozói világban mi a tőke összetétele magyar és külföldi szempontból, nemhogy nem közömbös, hanem életbevágó dolog, hogy ott a magyaroknak a súlyát meg kell növelnünk. A második baj akkor származhat ebből a helyzetből, hogyha ezek a magyar nagyvállalkozások, földolgozóipari nagyvállalkozások nem engedik vagy nem akarják, hogy magukhoz integrálják a kicsiket, tehát ha nem férnek hozzá ezekhez az ipari kapacitásokhoz a termelők. És nemcsak, hogy nem férnek hozzá, hanem fair áron nem férnek hozzá, akkor ebből baj van. És akkor is baj lehet – ez a harmadik baj –, hogyha abból a tényből kiindulva, hogy az élelmiszeripari földolgozó nagyvállalkozóknak a súlya meghatározó, megjelennek az ő termőföldszerzési igényeik, és onnan módosul a kis és a nagy földbirtokosok az elmúlt években egészségesen beállított aránya, és a kicsik kiszorulnak a földtulajdonlásból, és nagyok meg előre. Ez nem kívánatos folyamat. Tehát ha ezt a három bajt elkerüljük, tehát, hogy nem lesz külföldi dominancia hosszabb távon az élelmiszeriparban, hogy nem zárják ki a kicsiket az élelmiszeripari kapacitásokhoz való kapcsolódásból, és az erős élelmiszeripar nem próbál termőföldet szerezni;, ha ezeket a bajokat el tudjuk hárítani, akkor meg lehet szervezni úgy a magyar élelmiszeripar termelését, hogy annak a kicsik is, a kis és közepes gazdák, családi gazdák is, gazdálkodók is haszonélvezői legyenek. Ennek a műveletnek az elvégzése lesz a következő időszak legfontosabb agrárpolitikai feladata. Jelzem: a fokos itt sem lesz elég precíziós műszer. Ez egy nagyon sok intellektuális erőfeszítést igénylő feladat lesz.

Ez egy – Önök nyilván az agrártörténelmet ismerik, de – ezer éve zajló nagy csata a magyar életben: nagyok, kicsik, mi legyen az arány? Föl lehet állítani különböző képleteket. Én úgy láttam ezelőtt néhány évvel, ma is úgy látom, hogyha 20 százalék van a nagyoknál és 80 a kicsiknél és közepeseknél, az működőképes struktúra, és békét is teremt. Egy olyan helyzet, amiben mindenki inkább a munkájával foglalkozik ahelyett, hogy agrárforradalmakon törné a fejét. Ami kétségkívül szép vállalkozás, de hosszabb távon a kiegyensúlyozott gazdálkodásnak nem tesz jót és a magyar nemzetgazdaságnak sem. Összességében tehát azt kell mondanom, hogy nekünk arra kell törekednünk, hogy ez a 20-80 százalék arány fönnmaradjon. És majd valamilyen rejtélyes okból ez a 80 százalék kulcsszám lesz a következő években az Önök életét tekintve, mert ma az a helyzet, hogy az agrár-nagyvállalkozások világában, az élelmiszeripari nagyvállalkozások irányában, a feldolgozó agrárvállalatok világában sajnos elsöprő külföldi tulajdon van. És nem azt akarjuk, hogy ne legyenek itt külföldiek, hanem azt akarjuk, hogy mi legyünk itt. És persze ők is elférnek mellettünk, de mellettünk és nem helyettünk. Ehhez az kell, hogy a magyar élelmiszeripart meg kell erősíteni. Ehhez pedig pénz kell, és itt nyer értelmet az a szám, amiről Jakab István beszélt előttem, ami az agrárfinanszírozásnak az új rendje lesz a választások után, ha a Jóisten és Önök is megsegítenek bennünket. Az elmúlt években az történt, hogy az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének a mértéke, tehát amit a nemzeti költségvetésből tettünk az európai agrártámogatási összeg mellé, körülbelül 17,5 százalék volt. Túléltük, eljöttünk vele idáig. De ez itt most már kevés lesz, tehát ezt meg kell emelni, különösen azért, mert a versenytársaink is ennél nagyobb számokkal dolgoztak. Alakítottunk egy agrárkormánybizottságot ezelőtt néhány hónappal készülve a jövőre, átnéztük az összes számot – az európai finanszírozás összes bonyolult miskulanciájával együtt, amit most nem kell Önöknek bemutatnom, és arra jutottunk, kétségkívül a jelenlévő pénzügyminiszter gondterhelt homlokredői árnyékában, hogy 17,5 százalékról 80 százalékra fogjuk emelni az agrártámogatások mértékét, és ezt én történelmi áttörésnek érzem.

Ez, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és a várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években 9.000 milliárd forint jut az agráriumnak.

Nehéz egy ilyen számmal mit kezdeni. Ismerjük valamelyik Rejtő Jenő-könyvből azt a történetet, amikor valakinek ezer dollárt ígérnek, és mondja: mondjon százat, olyat már láttam. Kicsit én is így vagyok ezzel. 9.000 milliárd, ahogy elképzelem egyben. Tehát egy hatalmas összeg, talán úgy érdemes ezt megértenünk, hogy ez háromszor annyi, mint amennyi eddig volt, így talán könnyebb fölbecsülni ennek a jelentőségét. Ez háromszor annyi vidéken, agráriumban elköltött pénzt jelent, mint amennyit eddig képesek voltunk elkölteni. Ha ezzel nem tudjuk a magyar mezőgazdaságot modernizálni, akkor semmivel sem. Ez az utolsó történelmi lehetőségünk. Ha ezt nem ragadjuk meg, akkor a versenytársaink elhúznak mellettünk, és alul fogunk maradni azokban a versenyekben, ahol helyt kell állni, mert enélkül nem tudunk nyereséges vállalkozásokat működtetni az agráriumban. Utolsó lehetőség, ne mulasszuk el, ragadjuk meg!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez azt jelenti, hogy el kell ezzel a sok pénzzel oda jutnunk, és ez volna a mai mondandóm lényege, hogy el kell oda jutnunk, hogy az élelmiszeriparban végül a hazai feldolgozóipar 80 százalékos részesedéssel rendelkezzen. Tehát az alapanyagtermelést is támogatni kell, de az élelmiszeripart is kell fejleszteni, ez azt jelenti, hogy a mai helyzetet messze magunk mögött hagyva olyan magyar agrár-mezőgazdasági feldolgozóipart akarunk fölépíteni, amelynek 80 százalékban magyarok a tulajdonosai. Ha van 80 százalék magyar tulajdonú feldolgozóipar, akkor lehet 80 százalékos arányú magyar élelmiszerfogyasztás.

Mert ha a külföldiek kezében van az élelmiszeripar, akkor úgy nagyon nehéz, sőt az elmúlt években azt tanultam meg, hogy lehetetlen megnövelni a magyar élelmiszerfogyasztás arányát.

Ezt akkor tudjuk elérni, ha a földolgozóiparban is beállnak a helyes arányok. Megismétlem: ha tehát 20 százalék a külföldi, és 80 százalék a magyar az élelmiszeriparban, akkor el tudjuk érni azt a célt, hogy a magyar emberek által fogyasztott élelmiszer 80 százaléka magyar termék legyen. Ez nem lehetetlen, ehhez persze több lépést is meg kell tenni. Önöknek kell megtenni a legfontosabbat. Ennek a nagy programnak a végrehajtásához az első és legfontosabb lépést Önöknek kell megtenniük.

Április 3-án kérem Önöket, hogy menjenek el választani, és azt a döntést hozzák meg, ami az Önök jövője szempontjából a legésszerűbb döntés. Ha ez nem vezetne jó eredményre, akkor hallgassanak a szívükre, szavazzanak a Fideszre, és segítsenek bennünket, hogy kormányozhassunk a választások után is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (MAGOSZ) kötött megállapodás itt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) létrejött megállapodás pedig itt érhető el.