Hirdetés
Kiszorult az almapiacról a magyarok régi kedvence, a Jonatán
Az 1970-es évektől egészen a rendszerváltozásig a magyar almatermesztés egyik fő fajtája volt a Jonatán. Az 50-60 évvel ezelőtti nagyarányú telepítésekor korszerű fajtának számított, a hazai termőterület egyharmadát tette ki. Azóta nagyot fordult a világ – mondta dr. Apáti Ferenc egyetemi docens, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesülete elnöke. Magyarország a rendszerváltás előtti időszakban átlagban évente 1-1,2 millió tonna almát termelt. A felét akkoriban jórészt a szovjet piacokra exportáltuk, nagy részét a Jonatán-fajták tették ki. A kifejezetten jó ízű, közkedvelt almafajtának, nagyon jó a cukor- és a savtartalma, és egyedi az íze.
Az 1990-es évektől aztán megjelentek a korszerűbb almafajták, amelyek tulajdonságaikban és képességeikben is megelőzték a Jonatánt és társait. A közkedvelt alma egyre inkább kiszorult a termesztésből, egyre kevésbé jelent meg az új telepítésekben. Olyannyira, hogy ma már mindössze 5 százalékát teszi ki a hazai termesztésnek - mondta dr. Apáti Ferenc a 24.hu-nak.
Ez volt a baj a Jonatán almával
A Jonatán fajtakörnek többféle változata ismert, de a gyümölcse jellemzően szinte mindegyik fajtának apró. Ma a piac a 70 pluszos méretet keresi, a Jonatán gyümölcse ennek az elvárásnak nehezen felelt meg. Egy-két fajtaváltozattól eltekintve a színeződése sem volt kielégítő, nem tudta produkálni azt a 80-90 százalékos körpirosságot, amit a piac elvár. Másrészt van még néhány fogyatékossága, az egyik például, hogy hajlamos a varasodásra és nagyon érzékeny a lisztharmatra. A Jonatán ráadásul nem jól tárolható fajta. Nem tartható el sokáig kint a pulton, pedig a kereskedelem számára az az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyümölcs akár 8-10 hónapon keresztül is raktározható legyen – mondta a szakember.
A Jonatán ugyan sokak szerint rendkívül finom, a gyümölcspiacon azonban az íz nem az elsődleges minőségi jellemző.
A fogyasztónak persze számít, de az első mindig a gyümölcs ára. A következő szempont, hogy a kartonban szép méretesnek látszódjék, a harmadik fő kívánalom, hogy lehetőleg körben teljesen piros legyen. A fogyasztó ugyanis elsősorban a szemével vásárol. Arról egyébként itt írtunk korábban, hogyha minden nap új almafajtát kóstolnánk, 40 év alatt jutnánk a végére.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Védjük a gyökereket az Agrováció termékével
A gyökérzónába kijuttatott AMG Pro-tech a csapadék/talajnedvesség hatására szétáramlik a gyökérzónában és védelmet alakít ki a kelő mag számára.
AKG 2025: kiknek érdemes belevágni és hogyan segíthetnek a szakértők?
Az agráriumot izgalomban tartó kérdés most az új agrár-környezetgazdálkodási támogatás lehetősége. Minden termelőnek döntést kell hoznia lehetőségei és adottságai függvényében, hogy pályázik-e vagy sem. Ezt a kérdéskört jártuk körbe a Lajtamag Kft. termékfejlesztőjével, Somody Gergővel; Dr. Nagy Idával a Lajtamag Kft. szaktanácsadójával és Nagy Lászlóval, az Agro Profi Kft. vezető szaktanácsadójával.
Hirdetés
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatEladó John Deere 8345R e23 ILS 2020-as évjáratú traktor
69 900 000 HUF
+ áfaEladó használt MetalFach N267 szervestrágyaszóró
4 990 000 HUF
+ áfaTöbb mint 1.100 hirdetés 102 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés