A kaliforniai peszticideket engedélyező hatóság 11 vadvédelmet érintő vizsgálata után arra a következtetésre jutott, hogy a puma, a vörös hiúz és a halásznyest állomány 85 százalékából véralvadásgátló rágcsálóirtók mutathatók ki. A halásznyest kritikus állománycsökkenéséért éppen ezeket a véralvadásgátlókat teszik felelőssé. A Greenfo.hu portál cikkét szemléztük. Mezőgazdasági területeken, de a ház körül is védekezünk a rágcsálók ellen. Ehhez a gyárak a különféle véralvadásgátlókat kínálnak. Ilyenek az Egyesült Államokban a brodifacoum, a bromadiolone, a difenacoum és a difethialone, amelyek a második generációs véralvadásgátlókhoz tartoznak. 2014-ben a fenti 4 hatóanyag használatát jelentősen megszigorították, de ebbe a rendelkezésbe sajnálatos módon nem kerültek be az olyan első generációs véralvadásgátlók, mint a warfarin, a chlorophacinone és a diphacinone.
A véralvadásgátló rágcsálóirtók a célzott prédaállaton át érintik a teljes táplálékláncot. A hatás a felhasznált mennyiség és a lebomlás időtartama szerint alakul. Képünkön egy vörös hiúz.
A rágcsálóirtásra használt szerekben lévő véralvadásgátlók veszélyesek lehetnek a ragadozókra is
A legnagyobb gondot a brodifacoum hatóanyag okozta, amely az elhullott állatok 80-100 százalékából kimutatható volt. Ennek a hatóanyagnak a májban való lebomlási félideje (DT50) 4-12 hónap, azaz rendkívül hosszú ideig hat az egyszeri mérgeződés után. Ez ragadozó állatoknál a mérgezett préda elfogyasztásával tovább hat. A hasonló bomlási paraméterű bromadiolone hatóanyagot az elhullott állatok 60-80 százalékából mutatták ki. A difenthialone (DT50: 4 hónap) hatóanyagot az elhullott állatok 30-60százalékában találták. A difenacoum csak az elhult állatok 5-10 százalékában fordult elő (DT50: 4 hónap). Ez utóbbi kettő esetében a jelentős eltérések a felhasználás mennyiségére vezethetők vissza. Jelenleg a diphacinon (~108 kg/2017) és a bromadiolone (~50 kg/2016) a legnagyobb mennyiségben felhasznált hatóanyagok az Egyesült Államokban. A brodifacoum (5 kg/2017) alacsony felhasználási adatok mellett is a legjelentősebb vadvédelmi gondot okozza. 0,27 mg/kg az LD50 értéke patkányon, vagyis igen csekély mennyiségben kell kijuttatni. Az első generációs véralvadásgátlók májban való lebomlása sokkal gyorsabb (DT50: 2-26 nap). Ennek ellenére az elhullott állatok 5-50 százalékában mutatták ki ezeket is. A kaliforniai elemzés szerint a második generációs véralvadásgátlók túlságosan magas kockázatot jelentenek a vadállományra. Ezen pedig nem változtatott lényegesen a 2014-es felhasználási szigorítás. Az ökotoxikológiai felülvizsgálat tehát elkerülhetetlen. Mindezt tetézi a kezelt területen élő hat év alatti gyerekek veszélyeztetettsége - írja a cikk.
A puma fő zsákmányállatai a szarvasfélék, de a nyulakat és a kis rágcsálókat is elfogyasztja. A vörös hiúz fő tápláléka a nyúlfélék, de kis rágcsálókat is eszik. Az észak-amerikában élő halásznyest tápláléka kifejezetten a kis rágcsálókra (egéralkatúak) épül. (Tehát a nevével ellentétben nem halászik.)
Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) 2014-es ülésén súlyos kritikával illette valamennyi véralvadásgátló rágcsálóirtót. A véralvadásgátlók rendszeres szükséghelyzeti használata talán a legnagyobb, a vadállományt súlyosan érintő hazardírozás, amely megmutatja a természetvédelem hazai tehetetlenségét.
Pocok és patkány ellen
Hazánkban a városi patkányirtásban és a mezőgazdaságban a mezei pocok irtásában való felhasználásuk jelentős. A véralvadásgátlók mellékhatásait nézve nálunk hüllők közül a siklók; madarak közül az ölyvek (pl. egerészölyv), kányák (pl. barna kánya, vörös kánya), vércsék (pl. vörös vércse) és baglyok (pl. fülesbagoly, macskabagoly, gyöngybagoly); emlősök közül a menyét, nyest, borz, róka és aranysakál, de lakott terület közelségében a macska és a kutya is érintett lehet. A véralvadásgátlók (bromadiolone, chlorophacinone és coumatetralyl) “egészségyügyi” rágcsálóirtásra egér és patkány ellen engedélyezett. Patkányirtásra etetőládás felhasználás a gyakorlat. 2016-ban hazánkban Procum-B néven brodifacoum-tartalmú patkány- és egérirtó csalétek is kapható volt. A készítmény engedély nélküli szántóföldi kiszórása 2015 tavaszán, Orosháza közelében 50-100 őz pusztulását okozta. Nyulak és fácánok, de ragadozó madarak is elpusztultak ekkor. A városi patkányirtásban helyét a bromadiolone vette át, ami alig kedvezőbb tulajdonságú, mint elődje - írják.
Eseti engedéllyel lehetett használni a szereket
A chlorophacinone hatóanyagú Redentin 75 RB alkalmazására 2008. január 31-ig volt mezei pocok elleni védekezésre felhasználási engedélye hazánkban. Előzménye, hogy 2007. június 21-én az Európai Unió a hatóanyag re-regisztrációja után nem vette pozitív listára. Ezután már nem használható fel az Európai Unió tagországaiban. A NÉBIH 2009-től (tehát az Európai Uniós tiltás után azonnal) kiadott szükséghelyzeti engedélyekkel a chlorophacinone véralvadásgátlóból 2016-ig 4.300 tonna Redentin 75 RB csalétket engedett a Reanal számára forgalomba hozni. 2017-2018-ban a NÉBIH további szükséghelyzeti engedélyeket adott ki a Redentin 75 RB felhasználásra, miközben hazánkban a chlorophacinone véralvadásgátló használata már 11 éve nem engedélyezett.

Megosztás

További híreink

A magyar EU-s elnökséggel új esély nyílik a gazdák hatékonyabb képviseletére

2024.07.11.

Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében hazánk európai uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.

Fontos növényvédelmi kérdésekre válaszoltak a NAK szakértői

2024.07.11.

A drónok és más precíziós technológiák forradalmasítják a növényvédelmi folyamatot, és potenciálisan csökkenthetik a növényvédőszer-használatot is.

Mától csökkent a gázolaj ára

2024.07.11.

Csütörtöktől csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, literenként bruttó 4 forinttal kerül majd kevesebbe. A benzin beszerzési ára most nem változik

Már csak néhány napot kell kibírni és utána lassú csökkenés várható a levegő hőmérsékletében

2024.07.11.

Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 34 és 40 fok között alakul, északnyugaton lehet pár fokkal alacsonyabb a hőmérséklet, ott 30, 33 fok közötti értékek lesznek a jellemzőek. Késő estére 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.

Nézze meg, ma milyen időjárási riasztás van érvényben a megyéjében - mindenki értintett

2024.07.11.

Ma, csütörtökön folytatódik az embertpróbáló időjárás. Az ország minden vármegyéjére valamilyen figyelmeztetés van érvényben.

Digitalizációval teszi hatékonyabbá a nyúlhústermelést egy új magyar fejlesztés

2024.07.11.

Költséghatékony nyúlhústermelést tesz lehetővé az Állatorvostudományi Egyetem és a Tetrabbit Kft. digitális fejlesztése.

Partnerhírek
Partner

Nem Nagy Testvér a távsegítség - sokat várnak a szervizesek a precíziós mezőgazdasági szolgáltatástól az AGROTEC Magyarország Kft.-nél

2024.06.25.

A MyPLM Connect szolgáltatással ellátott New Holland traktorokhoz, kombájnokhoz már több mint egy éve elérhető Magyarországon az új gépállapot-felügyeleti rendszerként a Control Room szolgáltatás, ami újraírja az üzemben tartás szabályait. A hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. komáromi központjából munkaidőben felügyelt rendszerrel ugyanis számtalan bosszantó probléma, ami eddig külön kiszállást, EST diagnosztikai laptoppal traktorban töltött hosszú órákat igényelt a szervizesektől, mára távolról, online is orvosolhatóvá vált. Az olyan tapasztalt szakemberek, mint Szűr Gábor, a Komáromi Területi Központ területi műszaki vezetője szerint az előnyök már most is komolyak, pedig még csak belekóstoltunk a rendszer lehetőségeibe.

Partner

ÁTK, kertészeti, erdészeti és precíziós kivitelű traktorok a SOLIS-tól

2024.05.26.

Egy igazán multifunkcionális traktorokat hozott a magyar piacra az ODISYS. A megfordítható kormányzás lehetőségét is biztosító erőgépek használatával nincs többé kitekeredett nyak és testtartás, legyen az a munka akár targoncázás, szár és nyesedékzúzás, de akár árokásás. Hernek Zoltán, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be nekünk.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Hirdetésfeladás