A facélia hazai termesztése a vetőmag iránti külföldi érdeklődésnek köszönhetően lendült fel az 1970-es évektől. A hazai termesztés Mosonmagyaróvár térségében kezdődött, és jelenleg is ez a legjelentősebb termesztési körzet. 2016-ban már a 6 ezer hektárt is meghaladta a vetőmag-előállítás területe Győr-Moson-Sopron megyében. A technológia fejlesztése napjainkban is szükséges, mivel kivonásra kerülnek az engedélyezett körből a leggyakrabban alkalmazott herbicidek, amik megoldást jelentettek a vetőmagtisztítást is nehezítő apró magvú gyomnövények visszaszorítására. 

A facélia herbicidérzékeny. Ezért olyan termesztéstechnológia alkalmazása szükséges, ami mechanikai gyomszabályozáson alapul, és az optimális termésszint is fenntartható - írta az ÖMKi. A korábbi 300-400 kg/ha közötti termésszinteket a termelők ma már meg szeretnék haladni. Ehhez gyommentes, kellőképpen fejlett állomány szükséges. A magtisztítás szempontjából veszélyes gyommagoktól (vadrepce, keserűfű, libatop) a vetőmag a szántóföldön védhető meg leginkább.

Virágzó facélia - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dalmand, illusztráció

A facélia szárazságtűrő, jelentős kártevője, kórokozója sincs, és ha a herbicid használatot csökkenteni vagy mellőzni lehet, a fenntartható, a környezetkímélő növénytermesztés, sőt, az ökogazdálkodás számára is ideális növényfaj. A magtermesztés és a zöldtrágyanövényként való alkalmazása a szántóföldi diverzifikációban is jelentős szerephez juthat. A méhek betelepítésével pedig nem csak a termésbiztonság, hanem a gazdaságosság is növelhető. A mag tonnánkénti ára 800-900 ezer forint is lehet, a termés pedig precíz technológiával az 1 tonnát is elérheti, alacsony költségszint mellett.

A facélia termesztéstechnológiai kísérletek eredményei

Az Agrárminisztérium Innovációs operatív csoportok létrehozására vonatkozó pályázata keretében megvalósuló „A Facélia gyomirtószer mentes termesztéstechnológiájának kidolgozása a Kisalföld termőtájon” című kutatási projektben három facélia termesztő gazdaságban, Mosonudvarban (Szűcs Bt.), Mosonszolnokon (Pribánszki Kft.), és Pusztasomorján (Szemes művek Kft.) állítottak be az ÖMKi on-farm módszerével üzemi méretű kísérleti parcellákat. A cél az volt, hogy megvizsgálhassák, hogyan befolyásolja a gyomosodást és a gyomszabályozás hatékonyságát 

  • az állománysűrűség, 
  • a sortávolság, és 
  • az alkalmazott gyomszabályozási technológia. 

Három vetőmagnormát (5, 8, 12 kg), két sortávolságot (G=12,5, TG=37,5 cm), és 3 gyomszabályozási technikát (Q: gyomszabályozás nélküli, F: gyomfésű, FK: gyomfésű + kultivátor) teszteltek. A facélia vetése 2020 március közepén megtörtént, forgatás nélkül művelt parcellákon, kompaktorral előkészített magágyba. Az 1. és 2.  parcellán gabonasortávra történt a vetés, két különböző vetőmagnormával. Ezeken a parcellákon gyomszabályozás nem történt. A 2. parcellán csak gyomfésű, míg a 4. parcellán a szélesebb sorközből adódóan gyomfésű és kamera-vezérelt kultivátor is alkalmazásra került. 

Gyomborítottság a facéliában

A facélia borítottság az enyhén megemelt vetőmagnorma és gyomfésűzés (G8F) során volt a legnagyobb a vetést követő 30. napon. A szélesebb levelű pokolvar libatop és a muharfélék sem tudtak dominálni. A szélesebb sorközben a gyomborítottság zömét viszont ez a két gyomfaj adta. Kisebb gyomborítottságot lehetett tapasztalni a 2., emelt vetőmagdózisú (12 kg/ha) parcellában, és a gyomfésűvel és kultivátorral művelt, széles sortávolságú, alacsonyabb vetőmagdózissal (5 kg/ha) vetett parcellában is. Így elmondható, hogy ez a fajta kombinált mechanikai gyomszabályozás is eredményesnek tekinthető. Ugyanakkor a legtöbb magtermést a gyomszabályozás nélküli, közepesen sűrű vetésű (8 kg/ha) állományban kapták. További vizsgálatot igényel, hogy a tisztítás után mennyi gyommagszennyezettséggel kell számolni. Az érés dinamikáját és a betakarítás idejét a különböző vetésmódok nem befolyásolták.

Vetés gabona sortávban

A vetés optimális vetésidőben, március közepén megtörtént, gabona sortávra, különböző vetőmagnormákkal. A kísérleti tábla tápanyagellátása alap- és lombtrágyával valósult meg. Az 5. és 6. parcellán sem kémiai sem mechanikai gyomszabályozás nem volt, a 7. parcellán egyszeri posztemergens kezelés történt. Az alacsonyabb vetőmagnorma ellenére a facélia borítottság az 5. parcellán is elérte a 90 százalékot a vetést követő 30. napon. A gyomborítottság azonban megerősödött, a fehér libatop és a tisztesfű borítottsága volt a legnagyobb. A megemelt vetőmagnormával vetett táblán, és a vegyszeres táblán a gyomborítottság 10 százalék alatt maradt. 

A különböző művelési módok hatása a gyomosodásra

  • A gyomszabályozás nélküli parcellákon a közepesen sűrű vetésű (8 kg/ha vetőmagnorma), parcellán nagyobb gyomborítottsági értékeket (G8Q), a sűrű vetésnél (12 kg/ha) pedig kisebb értékeket (G12Q) kaptak.
  • A szélesebb, tripla-gabona sortávnál a gyomfésű + kultivátor műveléssel az 5 kg-os vetőmagnorma is 10 százalék alatti gyomosodást eredményezett (TG5F+K).

A szakemberek tovább folytatják a vizsgálatokat 2021-ben is, melynek során a gyomfajok változásait is részletesen elemzik a különböző művelési módok mellett. A teljes cikket a parcellák táblázatainak adataival itt lehet elolvasni.

Szerzők:
  • Borbélyné Dr. Hunyadi Éva - ÖMKi Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Budapest
  • Dr. Pinke Gyula, Dunai Éva - Széchenyi István Egyetem Víz- és Környezettudományi Tanszék, Mosonmagyaróvár

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Meghaladta az 1 milliót a regisztrált horgászok száma Magyarországon

2024.10.21.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) bejelentette: a regisztrált horgászok száma mára meghaladta az 1 milliót.

2023: az év, amikor Európa izzott és Magyarország megtelt vízzel

2024.10.21.

Bár az ország egyes részein aszályok jelentkeztek, az összesített csapadékmennyiség 25%-kal meghaladta az átlagot, kedvezőbb feltételeket teremtve a mezőgazdaság számára.

Károk szempontjából a 2023-as évet megúszta a mezőgazdaság

2024.10.21.

A 2023-as év időjárása a mezőgazdaság számára kifejezetten kedvezően alakult, különösen a 2022-es aszályos évhez viszonyítva. A bejelentett káresemények száma 5759 volt, jóval alacsonyabb az elmúlt évekhez képest.

Elszállhat a kenyér ára! Vészjósló hírek a hazai búzatermésről

2024.10.21.

Az ipari növények és időszaki gyepek térnyerése, valamint a pihentetett területek növekedése, továbbá az időjárási szélsőségek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy 2024-ben több gabonaféle esetében csökkent a betakarított területek nagysága. A malmi búza mennyisége is visszaeshet, ami bizonyos élelmiszerek árát megemelheti. A hőség, az aszály, majd az áradások és belvíz egyaránt hátráltatta a gazdákat, ami megnehezítette a betakarítást.

Több ezer hazai gazda válaszolt egy felmérésben a vizek megtartásáról

2024.10.21.

A vízmegtartás kulcsfontosságú az őszi és a téli időszakban is, a hazai gazdálkodók hajlandók is tenni ennek érdekében

Válaszok érkeztek az új AKG kérdésekre

2024.10.21.

A gazdák közül sokan érdeklődnek kérdéseikkel az agrár-környezetgazdálkodási, rövidített nevén az AKG támogatások részleteivel kapcsolatban.

Partnerhírek
Partner

Kond-Coop Kft. – „Gazdáktól, Gazdáknak”

2024.10.18.

A 7. Kirovec Nap középpontjában maga a gazda, a gazdálkodó ember állt. A Kond-Coop szakmai eseményén nagy hangsúlyt fektettek a gazdák véleményeinek és tapasztalatainak megosztására.

Partner

A Corteva a Bábolnai Gazdanapokon bemutatta a tavaszi hibridkukorica-kínálatát

2024.10.17.

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat bemutatta tavaszi Pioneer® kukoricahibridek kínálatát az idén 37. alkalommal megrendezett Bábolnai Gazdanapokon. A mezőgazdasági szakkiállításon a vállalat szakértői készséggel álltak a termelők rendelkezésére és segítettek a hibridválasztással kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.300 hirdetés 104 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás