A selyemhernyó tenyésztés felelevenítésére nemzetközi kutatási pályázatot nyújtott be európai uniós források elnyerésére egy magyar-olasz-szlovén társaság. Az iparág fellendülésével a magyar falusi háztartások juthatnak mellékjövedelemhez.

A selyemhernyó gubójából előállítható természetes selyem világpiaci ára emelkedik, és mivel a főként Kínában tenyésztett rovarokat különféle fertőzések támadják, romlik az ott előállított selyem minősége, így az európai nyersselyem felértékelődhet, ezt szeretné kihasználni a társaság. A Páduai Agrárkutató Intézet  selyemhernyó génbankot tart fenn és kidolgozott egy, a rovar táplálékául szolgáló eperfalevél-porító technológiát, a magyar szakemberek pedig az állategészségügyben járnak élen. Mindezt a tudást a szlovénokkal is egyesítve jó esély lehet a közös pályázat elnyeréséhez.

A terv szerint első lépésként mindhárom ország felállít majd egy-egy mintaüzemet, ahol a selyemhernyó tenyésztésre berendezkedve gazdasági számítások alapján összeállítják a rovar szaporításának, a selyem alapanyag előállításának technológiáját. Az olasz félnél a gyakorlatra alapozva már rendelkezésre állnak ilyen előzetes adatok, amelyek szerint a mai viszonyok között is kifizetődő lehet a hernyóselyem készítése. Magyarországon a Gödöllő közelében felállítandó mintagazdaságban a hazai gazdasági, ökológiai környezet elemzése alapján állítják majd össze a széles körben alkalmazható technológiát.

Selyemhernyók eperfa levelek között
 

Az elképzelések szerint elsősorban a falusi portákon jöhet szóba a precíz tudást, kézimunkát igénylő selyemhernyó tenyésztés és selyemszál készítés, ami állandó mellékjövedelmet jelenthet akár több ezer családnak. Magyarországon elsősorban Békés és Csongrád megyében sokfelé található eperfa, amely alapul szolgálhat e mellékjövedelem megszerzésére berendezkedő falusi háztartásoknak.

A szakember ismertetése szerint a selyemhernyó tenyésztésnek, a selyem feldolgozásának Kínában 4500 éves múltja van. A hernyóselyem titkát sokáig gondosan őrizték, ennek ellenére idővel a gubók kicsempészve mégis eljutottak Európába. A selyemszövés és festés hatalmas iparággá fejlődött, és ebben a magyarok a múlt század elején rangos helyen álltak. A szintetikus anyagok terjedése nyomán azonban az iparág elsorvadt, de a jó minőségű hernyóselyemnek ma ismét nagy a keletje, például az olasz textilüzemek biztos felvevők lennének.

A közös pályázat elnyerésével már jövőre indulhatnak a selyemhernyó tenyésztő mintaüzem kialakításának előkészületei és néhány éven belül új jövedelmi forráshoz juthatnak a falvakban élő családok.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Partner

Ezt ne hagyja ki! - Nagy meglepetés az Agrárszektor Konferencián

2024.10.04.

Előesttel bővül az idén a siófoki Agrárszektor Konferencia műsora, így már három napon keresztül, december 3-5. között találkozhatnak színvonalas szakmai programokkal a rendezvény résztvevői. A december 3-i előesten az agráriumot érintő meteorológiai előrejelzésekről, az agrárgazdaságra is hatással bíró várható gazdasági és belpolitikai eseményekről lesz szó, illetve mérlegre kerülnek a magyar élelmiszergazdaság Európai Unióban töltött elmúlt húsz évének tapasztalatai és a hazai agrárvállalkozások kitörési lehetőségei is.

Öntözőrendszerek: Melyik a legjobb választás?

2024.10.04.

Az öntözőrendszerek kulcsfontosságú szerepet játszanak a kertészet és általában a mezőgazdaság hatékonyságában, különösen a szárazabb éghajlatokon, így Magyarországon is. Az optimális vízellátás biztosítása a növények számára nemcsak a terméshozamot növeli, hanem a vízpazarlás minimalizálásában is segít.

Utánajártak, hány medve kóborolhat Magyarországon

2024.10.04.

Szinte lehetetlen kideríteni, pontosan hány európai barnamedve kószál éppen Észak-Magyarország erdőiben, de az egyes észleléseket végignézve képet kaphatunk az állatok hozzávetőleges számáról.

Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Bőgés után barcogástól hangosak az erdők – egy nap alatt akár 30-40 nősténnyel is elbír a bika

2024.10.04.

Az ősz és a hűvösebb idő beköszöntével megérkezett a gímszarvasok párzási időszaka, azaz a szarvasbőgés. A különös jelenség időjárástól és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől akár novemberig is tarthat. A rendőrség és a vadásztársaságok fokozott óvatosságra kérik a közlekedőket, mivel a párzás időszakában a vadak mozgása még kevésbé kiszámítható, mint máskor.

Drámai visszaesés után hároméves mélyponton Magyarország ipari termelése: mi áll a háttérben?

2024.10.04.

Az augusztusi ipari termelési adatok alapján az ipari kibocsátás volumene jelentős visszaesést mutatott. Az ipar teljesítménye idén augusztusban 9,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a munkanap-hatással korrigálva pedig a visszaesés 4,1% volt.

Partnerhírek
Partner

Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén - Mindenkinek használni kellene?!

2024.10.04.

Az elmúlt években a kénhiány állandósult a növénytermesztésben. Sok és egyoldalú a kijuttatott nitrogén, miközben egyre magasabb fehérje- és olajtartalmú növényeket termesztünk. Granulált kén használatával több évre elegendő ként tudunk kijuttatni.

Partner

Nem csak értékesít és szolgáltat, hanem drónok üzemeltetésében is segít a PlantaDrone

2024.10.02.

A Kukorica Kör Egyesület dunapataji Szakmai Napján Gyovai Szabolcs, a PlantaDrone Kft. ügyvezetője, a dróntechnológia lehetséges felhasználási módozatairól tartott előadást. Az elhangzottak szerint az értékesítésen túl már az üzemeltetésükben is segíti a dróntulajdonosokat a cég, az általuk létrehozott Drón műveleti központ által.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus CBK szárzúzó
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus CBK szárzúzó

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Graecus BK
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BK

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 106 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás